Volt már itt... de nem baj :)

I have decisions to make.
I need to pick up the pieces and cast off all the downs that are on my mind
I can be strong by myself.
I came into the world alone and I managed before and I can do it again,
This is not the end, I won't let it be the end.

Időkerék

Szívesen visszaforgatná az ember. Én egészen januárig. Nem is, tavaly novemberig. Bár akkor nem tudtam volna másként reagálni dolgokra, de egy próbát megérne. Talán más is máshogy alakítaná a sorsát. Nem szabad beleragadni a múltba, de át kell nézni, hogy tanulság legyen belőle, különben hiába történtek meg a dolgok. És nem az élet rendjéhez való, hogy az idő visszafele forogjon, és aki visszaforgatja, az ragad a múltba. Ezért kell a "mostban" tenni azért, hogy ami működött, és szép volt, az megmaradjon, valami kialakuljon, ha még akarja az ember. A hibákat pedig ki kell javítani, a jövőért.

Akárhogy is, az április és május az a két hónap ebből az évből, amire legszívesebben visszagondolok és vágyom az érzésekre, amit adtam és kaptam. Vágyom az akkori szeretkezésekre a NŐvel, az érzésre, ahogyan együtt voltam azzal akibe nagyon beleszerettem, és öleltük egymást, szeretkezés közben, és utána is. Az az érzés nagyon jó volt. Nem csak a nagyon jó, és élvezetes szex miatt, hanem azért azt öleltem akit szerettem.

Nem visszasírom a régi dolgokat, én valóban most akarom megélni a dolgokat, és előre menni, de nem temetem el ami jó volt, és ez olyan emlék, ami mindig mosolyt csal az arcomra, és elfog a boldogság, ha erre az emlékre gondolok. Remélem az érintett személy is így érez, mikor ezt olvassa - előbb vagy utóbb fogja :) - és amikor erre az emlékre gondol.

Szóval, az időt nem, de az érzést azt visszafordítanám, ahogy az Aqua is az Idő kerekét.

Október.... vagyis Március végétől

El is felejtettem már milyen jó ez a szám.... A szöveg és a zene jó egysége. Valahogy nálam ezek a zenék karmikusak. Március végén feléledt bennem valami, és lángra is lobbantott, amit majdnem eloltottam korábban. Az, hogy következő tavasszal mi lesz, még nem tudom, de az biztos, hogy pár hegyet megmászok addig, fejben, és fizikálisan is. Jön a túraszezon, és a természet megnyugtató.

"De a tűz el is oltható
És éppen ettől jó
Ha fázol a szélben megvéd majd
De ha nem vigyázol lángra lobbant
Lángra lobbant
Lángra lobbant

Március végétől szerelmem lesz az élet
Március végétől ami meghalt újraéled
Addig még egy-két hegyet meg kell majd másznom"

Mostani egyik kedvenc

Üzlet és szerelem

Jól megy a szekér. Amikor szerelem van akkor is. Dolgozok is érte, teszek is érte. Kitűzök célokat, és hajtok, a sok munkának pedig beérik a gyümölcse. Valahogy úgy tűnik azonban, hogy vagy a szerelem megy nagyon, vagy az üzlet. Most elkezdett beindulni az üzlet, de nagyon. Szeretném egyszerre a kettőt, de úgy érzem, valamiért, hogy meglesz mind a kettő. Teszek a szerelemért is, hogy úgy alakuljon az életem, hogy amint megint belép a szerelem az életembe, akkor megint készen legyek rá, és jó körülmények között fogadjam. És most nem a tárgyakra gondolok elsősorban. Azok jönnek mennek az életünkben.

Az érzések, azok megmaradnak. Van most is, akivel le tudnék élni egy életet, ritkán érzek ilyet. Egyszer mind a két út - munka és érzelmek - egy jó irányba tart, mert máshogy nem lehet! :)

Utak

Leegyszerűsítve előttem mindig két út van. És mindenki előtt. Én valahogy mindig a nehezebbet választottam. És soha nem bántam meg. A rövid: optikai csalódás. Amit nehezen érsz el, amiért dolgozol, azt érzed igazán magadénak. Ilyen a sport, az edzés is: a jó és igazi eredmény több fájdalommal jár, de tartós. Nem biztos, hogy a legsikeresebb leszel a nehezebb úttal rögtön. De mindig ott leszel valahol elöl, és értékelnek. A gyors sikert elérők pedig eltűnnek az évek folyamán, amikor te még mindig ott leszel a képben.

Ilyen vagyok a kapcsolatokban is. Talán most is olyan utat járok, ami nehéz, hóviharokkal teli, de mindig van benne egy kis tengerszem a hegyen. És ha felérek, akkor a csúcsra érek. Ezért nem fordulok vissza soha.

Miért mászok meg újabb csúcsokat? Volt már, hogy más célt találtam magamnak, mert a csúcsról az út közben kiderült, hogy nem azt nyújtja amit hittem. Volt olyan is, hogy a csúcson voltam, de van amikor le kell jönni a hegyről. Ez viszont nem szegte kedvem. Amikor olyan csúcsot látok, amit még érdemes mászni, akkor nekiindulok.

A hegyek a Föld királynői. És van egy gyönyörű hegy, aminél először csak lent kóboroltam. A hegy invitált, ösvényeket nyitott. Nekem mégsem tűnt járhatónak első körben, mert voltam már hasonló hegyen, és bár gyönyörű volt, - ezt láttam most is- , de előző hegyen nagyon nagyot zuhantam. Tartottam ettől. Aztán megváltozott az időjárás, és a hegyhez igazán kedvem támadt. Megtaláltam a virágos réteket, a kis zugokat, és beleszerettem ebbe a hegybe. A hegy régen még hívott, de már nem érezte úgy, hogy én lennék a vándor, aki felérhet a csúcsra. Szerette volna, de mégis, kerültek olyan akadályok oda, amit a hegy akaratlanul önmaga állított. Más is jár a hegyen most, nem egyedül én akarom meghódítani a csúcsot, ő a simább úton halad, látszólag, de nem biztos, hogy a hegy a csúcsra vezető utat mutatja neki. Lehet, mert vandálkodott is kicsit út közben.  A hegy azonban kegyes, engedi, hogy ott tanyázzon, vándoroljon. Ezzel szemben nekem most nagyon kemény ösvények felé vezet az utam, de én mászok előre, mert van olyan csúcs amiért úgy érzem megéri, és a hegy nem is hiteget, nem biztat, nem mondja azt, hogy ezzel a csúcsra jutok. Egy szép mezőre, oda talán. De én megyek előre. Lehet a hegy nem is ismeri azt az ösvényt, amivel a csúcsra érhetek. Az is lehet új ösvényt kell vágnom. Lehet, hogy olyan bokrokat gyomlálok ki közben, amivel a hegy felszabadul. Bármi lesz is, én most csak mászok a hegyre, tartok a csúcs felé. Majd kiderül, felérek-e. Attól tartok csak, hogy a hegy esetleg nem azt látja, hogy ez jó lehet neki is, és a túl sok ösvény kutatást nem jó néven veszi, vagy azt gondolja, hogy én az élővilágát bántom ezzel, túl invazív amit akarok. Pedig én vigyázok a rétekre, mert nagyon szeretem a virágos réteket.

A hegy is remélem érzi, hogy mennyire tisztelem. Aki tisztelet nélkül tart a csúcs felé: veszített, és meghalt.

Feldmár András gondolatai

A Van élet a halál előtt? című portréfilmben azt mondja, a gyerekkorban a szülő által ismételt mondatok szuggesztióként belénk égnek. Éppen úgy, mint a hipnózisban égési sebet okozó ceruza. S, hogy az úgynevezett nevelés abból áll, hogy szerepeket tanítunk a gyereknek. Ezért sok ember élete olyan, mintha egy 24 órás szappanoperában lenne szereplő. Hogyan neveljünk jól?

– Elsősorban szeressük a gyereket és bízzunk benne. Nem kell „nevelni”, hiszen a bimbóból rózsa lesz, minden beavatkozás nélkül, csak etetni, itatni, jó helyet keresni, szeretni kell a bokrot. Meg kell ismerni és azt adni neki, amire szüksége van. Észre kell venni, mire figyel a gyerek, mi érdekli őt. Nem lehet szeretni valakit, akit nem ismerek, nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. Nem szabad a gyereket kényszeríteni, hogy arra figyeljen, amit a felnőtt vél fontosnak, hanem segítenünk kell őt abban, hogy azzal foglalkozzon, ami őt izgatja, ami őt érdekli.

Ha határokat kell szabnunk, azt a saját érdekeink miatt tegyük, sohase a gyerek „érdekében”. Amikor elegem volt a hancúrozásból, ezt mondtam a gyerekeimnek: „Mostantól fogva, reggelig nem akarom tudni, hogy léteztek. Azt csináltok, amit akartok, de nekem ne kelljen már rátok figyelnem!” Nem mondtam, hogy aludniuk kell, mert másnap álmosak lesznek. Az az ő gondjuk, nem az enyém. A gyerek hitelesnek látja, amikor a szülő kéri, hogy legyen tekintettel rá, de zsarnokságnak véli azokat a határokat, amik nekik jók, azaz a „majd, ha idősebb leszel belátod...” kezdetű kéréseket, parancsokat.

– Azt is mondja, idézem: „Az anyám soha nem szeretett igazán. Az anyám éhes volt és engem evett. Voltak vágyai és szükségletei, és arra termelt ki engem, olyannak nevelt engem, hogy a szükségleteit elégítsem ki.” Milyen az igazi szeretet?

– A szeretet nem kíván semmit. A szeretet örömet lel a másikban, úgy, ahogy a másik van, anélkül, hogy szeretne mást csinálni a másikból. A szeretet munka, amivel megkönnyítem, gazdagítom a másik életét, úgy, ahogy ő szeretné, nem úgy, ahogy én képzelem. A szeretet megengedi a másiknak, hogy soha sem kell magyarázkodnia, hogy elfogadom, mint törvényes, legitim embert, még akkor is, ha ő egyáltalán nem olyan, mint én. Nem kell szeretni, és nem kell mindenkit szeretni. A szeretet mindig egy csoda, sosem szükség vagy kényszer.

– Ha életünk a gyerekkorunkban kialakított szerepek sokasága, honnan tudjuk meg kik vagyunk valójában?

– Helyezzük magunkat sok különböző helyzetbe, tapasztaljuk meg, hogyan viselkedünk, így kiderül, miféle az ember. Kényszer és nyomás nélkül felfedezhetjük egyéni sajátossággal bíró vágyainkat. Nem engedékenység, nem szolgaság, de nem is lázadás vagy ellenállás, hanem hiteles, spontán, őszinteség vezet el a saját vágyaimhoz, és én valójában a vágyaim vagyok. A valódi vágy onnan jön, abból a szent forrásból, ahonnan az életerőm ered.

– Szükségünk van önismeretre, ha e nélkül is jól működünk? Szeretnek és szeretünk.

– Nincs.

– Azt is mondja, hogy a szerep biztonságot ad. Márpedig a biztonság alapszükséglet. Hogyan mondhatnánk le a biztonságról. Mit állítsunk a helyébe?

– Nincs biztonság. Az élet veszélyes. Csak a biztonság illúziója létezik. Élvezzük a veszélyt, gyakoroljuk a bátorságot…

– Azt is mondja, hogy a szenvedélyt csak szenvedéllyel lehet meggyógyítani. S, hogy szenvedély nélkül nem érdemes élni. Ezek szerint a Nirvánába való vágyakozás téves?

– Nem, de ki tudja mi az? A Nirvána és a Szamszara egy és ugyanaz. Téves a hit, hogy a Nirvánában nincs szenvedély. A Nirvánában minden benne van, csak megtanulja az ember nem azonosítani magát az érzelmeivel, a gondolataival, stb. Az érzelmek, az öröm és a szenvedés nem szűnnek meg. De nem ÉN vagyok mérges vagy kéjes, hanem most van düh, most van kéj, most van viszketés, most van félelem...

– Öntől gyakorta idézik a kérdést, hogy van-e élet a halál előtt? És utána?

– A Buddha egy szót sem szólt erről, hiszen csak spekulált volna...

– Lehet hazugság nélkül élni?

– Lehet, de nehéz...

– Mit gondol, léteznek boldog emberek?

– Bizony léteznek, ezt sose felejtsük!

– Mi a véleménye a gombamód szaporodó önismereti, személyiségfejlesztő, stresszoldó kurzusokról?

– Vannak, akiket szórakoztat az ilyesmi.

– Miért fordul egyre több ember a keleti tanítások felé?

– Mert a nyugatiak nem működnek. Persze a keletiek sem. Talán a kettő együtt vezet valamire...

– Mitől félnek legjobban az emberek?– Attól, hogy szeresse őket valaki. Szeretve lenni rendkívül veszélyes, mert rettenetesen fáj, amikor az megszűnik.

– Azt mondja, a heroin a fájdalom nélküli élet. Helyettesíthető-e bármivel egy ilyen tökéletes szer?

– Nem. Csak egy kiút van, meg kell szabadulnunk a fájdalomtól való irtózásunktól, hiszen lehet az ember hálás azért is, ha szenved. Az élet egy nagy ajándék, és ha szenvedek, akkor még élek. Nem kell finnyásnak lenni...

– Azt mondja: „ha találok a fűben egy halat, és látom, hogy az szenved, miért vinném orvoshoz vagy pszichiáterhez? Meg kell látni mi a baja, mire van szüksége: el kell vinni a folyóhoz.” Egy fűben vergődő halnál viszonylag könnyű kitalálni mire van szüksége. De az embernél is?– Igen, ha szeretem a másikat, töltök vele annyi időt, hogy megismerjem, és akkor együtt kieszelhetjük, hogy mi is lenne egy előmozdító, megkönnyítő környezet.

– Mire jó a pénz?– A pénz megfagyott vágy. Arra jó, hogy költsük, olvasszuk el, a vágyaink realizálásának érdekében. Mert nem a pénz a fontos

– Hanem?

– Az, hogy legyen bennünk szeretet, és akkor minden rendben van.