Szívesen visszaforgatná az ember. Én egészen januárig. Nem is, tavaly novemberig. Bár akkor nem tudtam volna másként reagálni dolgokra, de egy próbát megérne. Talán más is máshogy alakítaná a sorsát. Nem szabad beleragadni a múltba, de át kell nézni, hogy tanulság legyen belőle, különben hiába történtek meg a dolgok. És nem az élet rendjéhez való, hogy az idő visszafele forogjon, és aki visszaforgatja, az ragad a múltba. Ezért kell a "mostban" tenni azért, hogy ami működött, és szép volt, az megmaradjon, valami kialakuljon, ha még akarja az ember. A hibákat pedig ki kell javítani, a jövőért.
Akárhogy is, az április és május az a két hónap ebből az évből, amire legszívesebben visszagondolok és vágyom az érzésekre, amit adtam és kaptam. Vágyom az akkori szeretkezésekre a NŐvel, az érzésre, ahogyan együtt voltam azzal akibe nagyon beleszerettem, és öleltük egymást, szeretkezés közben, és utána is. Az az érzés nagyon jó volt. Nem csak a nagyon jó, és élvezetes szex miatt, hanem azért azt öleltem akit szerettem.
Nem visszasírom a régi dolgokat, én valóban most akarom megélni a dolgokat, és előre menni, de nem temetem el ami jó volt, és ez olyan emlék, ami mindig mosolyt csal az arcomra, és elfog a boldogság, ha erre az emlékre gondolok. Remélem az érintett személy is így érez, mikor ezt olvassa - előbb vagy utóbb fogja :) - és amikor erre az emlékre gondol.
Szóval, az időt nem, de az érzést azt visszafordítanám, ahogy az Aqua is az Idő kerekét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése