az kapcsolatokról....

Egy idő után rájössz, hogy a fontos kapcsolatokat páran ugyanúgy ott tudják hagyni, mint a gyerek a kesztyűt a padon. A fontos különbség, hogy nem tudod és nem is szabad a "nyakába kötni" magad a másiknak. Ha fázni fog a keze, akkor így járt, te nem mehetsz utána, mert a kesztyűnek nincs lába. Ha kap másik kesztyűt, akkor meg felesleges a régi kézre vágyni, mert elfeledkezik rólad. Nem biztos, hogy rosszindulatból, hanem mert "gyerek". Még nem érti miért fáj ez a másiknak, nem rakja össze, hogy neki is ugyanígy fájt másik esetben, mikor egy másik "gyerek" megbántotta. Szóval, inkább melegítsd azt a kezet, aki megtalál a padon és szüksége van rád, hogy ne fázzon.

Reboot....

Szakmámból adódik a kifejezés.... hát igen, a megszokásokat nehezen adja fel az ember. A blog is remélhetőleg rebootol. Bár, azt hiszem, ha olyan dolog van csak, amiről nem gondolom, hogy átadna valamit, akkor miért írjak? Csak azért, hogy legyen post? Az nem jó.
Szóval, újraindulás...
És mi indul újra??
Újra:
- diéta
- újra úgy állok a magán dolgokhoz, ahogy kell (bár ma volt egy kis visszalépés)
- futás, edzés
- a világ csodáinak szemlélése, mint 2008-ban.... és utána.

Ez nem jelenti a múlt feladását és a teljes felejtést. Nem akarom elfelejteni az elmúlt 1,5 évet.

Aki tudja, az érti, hogy kinek üzenem: a most sikere nem igazolja a múltat és azt, hogy akkor nem kellett valami, hogy ma sikeres legyél, és azt,hogy "csak nem a megfelelő ember volt ott". Nem baj, hogy valami úgy történik, ahogy. Az a gond, ha úgy gondolod, hogy ez sosem lehetett másként és nem gondolsz bele, vajon ez miként alakult volna, ha nem az van melletted, aki ott volt.... Miért kell azt nézni, régen mi volt? Nem változunk-e az idővel?

Nem volt-e számomra is fontos a szeretett ember után a többi? Nem voltak-e ők is szeretett emberek? Dehogynem.... Azok voltak, nagyon is.Sok mindent megtapasztaltam még, és sok örömet adtak ők is, én is nekik (úgy tudom, és remélem is). Van akiknek nagyon-nagyon sokat köszönhetek, köszönöm Neked. Bármennyi volt a balhé, a pattogás, emlékszem a szemedre, az ölelésre, a bújásra, a hangodra... nélküled is sokkal kevesebb lett volna ez az élet.... Nem merném mégsem mondani, hogy nem lett volna máshogyan, de ugyanilyen jó, ha nem változik meg egy kapcsolat. Amikor pedig szükség van.... emlékezz erre, amit mondtam.

A jó dolgok, hogy megint bírtam hinni, bújni és most már feltétel nélkül, megint bírnék még a világ végére is elmenni.... saját dolgokat - amíg nem a hosszútávú kapcsolatban akadályoz - háttérbe szorítani, ha kell.... és ez jó. Mert már nem én vagyok, hanem MI, ha úgy alakul. És igen, újra tudok mindenben hinni....

Újraindultam  :)

Jó tanács az észnek, nehéz a szívnek

Az érzelmeknek szabadon kéne szárnyalnia.
Ne utasítsuk el az eljövendő szerelmet az
elmúlt szenvedések miatt.
(Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam)

Nagyon jó tanács, de tud valamit a Morcheeba és Skye Edwards is. Gondolkodjunk el ezeken a mai napon.

Az élet

Most minden jó. Minden nap egy csoda... Ezt hallottam pár embertől mostanában. Meg azt is, hogy "ez a biztos és ezt kell éreznem". Mindegyik esetben azt gondolom: csak nehogy sírás legyen a vége.

Illetve nagyképű leszek. Az lesz, ha a dolgok nem változnak. Viszont az életben az a csodálatos, hogy minden tud változni, az emberek is. Így, ha változik valaki valakiért - de leginkább saját magáért -, hogy a jó társat ne veszítse el, akkor van remény. Most viszont a pletykapadot, meg a közös sírást látom 40 évesen, hogy miért történt így. És ezt most minden tüske vagy önös érdek nélkül mondom. A közös régi dolgokat már lezártam, viszont maradtam aki vagyok, néha nem jó, de megmondom a frankót, hogy mit gondolok.

Talán Gábor barátomnak van igaza: van aki mindig megmondja az igazat és a véleményét, a többieknek meg vannak barátai. Viszont nekem olyan csodálatos barátaim is vannak, akik leteremtenek engem, mint a pengősmalacot, ha kell, de ők is értékelik, hogy megmondom az őszintét. Ez kell a jó élethez. Jó barátok.

Meg egy jó társ.

Jó boldognak lenni.

Csak néha baromi nehéz.

A szeretet

Tatios is sokat beszél a szeretetről, ami majdnem mindennek az alapja, szerinte. Most elmondom én is mit gondolok.

A szeretet az én olvasatomban azt jelenti, hogy tenni tudok a másikért, kiállok érte és vállalok nehézségeket, mert már nem ÉN és Ő van, hanem MI. A pár. A társak. 

Bizalom

Érdekes dolog a bizalom. Nehéz megint bízni. Az a kérdés: magadban nem bízol vagy a másikban? Ha nem adod bele minden erődet, akkor tudod mi lesz a vége. Ahogyan Te is jártál. És mégis, van amikor olyan helyzetben vagy, hogy nem tudsz egy ideig olyan lenni, mint voltál. És nem is biztos, hogy amikor a megfelelő személy jön - annak a 2-3-4 embernek az egyike, akiből lehet Igazi - éppen jó állapotban vagy. Ez adott helyzet. Fel kell ismerni és el kell hesegetni a felhőket. Ha érzékenyebb típus vagy, akkor eltelhet jó idő. Valószínűleg csak akkor leszel készen, amikor már nem a veszteséggel törődsz, már beforrt a seb, mindegy mennyit piszkáltad, már inkább vállalod a kockázatot, hogy megint sérülsz, mert már kell, szükséged van erre a dologra megint, hogy bízz, szeress, de ezt olyan módon tedd és olyan módon tedd, hogy tényleg képes vagy kételyek nélkül tenni, akkor is, ha, az elején bizonytalan vagy. Amikor megfelelő válaszokat kapsz, akkor beleszeretsz, ha már készen állsz lelkileg és érzelmi intelligenciában is.

Nekem ebből volt egy nagy szerelem. De csúnya véget ért. És amit kapsz utána, amiatt rendülhet meg a bizalom, amiért a következőbe nem tudsz beleadni mindent - pedig akarsz, szenvedsz, görcsösen akarod. Itt a hiba. A görcsösség. Amikor oda kell figyelned, rá kell beszélned magad. Ez nem csak akkor jöhet ám elő, amikor nem vagy szerelmes, mert "akkor minden magától működik és nem kell gondolkodnom akarom-e", hanem akkor is, amikor egy Igazival találkozol, de nem vagy még kész, még régi dolgok utána nyúlnak.

Én tudom, hogy előző télen rosszkor találkoztam valakivel, amikor akartam csak úgy hívni - ahogy kellett volna - miután reggel eljöttem az otthonából a melóba, nem tettem, mondván, miért tegyem én ezt meg. Amikor valakivel elutazhatsz, akkor hiába keresel többet, sokkal, mégis, mindenki fizesse a saját részét. Egyébként pedig erőhöz mérten szoktam ezt intézni. Menjünk jobb helyre, majd én fizetem a különbözetet. Most nem ez van. Fel kell újítani egy lakást? Ki kell építeni a konyhát, készre kell befejezni? Akkor is, ha kölcsön, de tudod, hogy nélküled ezeket nem fejezik be, mert amikor ott is a pénz, nem fogják befejezni maguktól, mert éppen mindig másra kell. Így rákényszeríted. Meg tudnám most tenni ezeket a dolgokat? Nem. És miért? Hogy utána azt kapd, hogy nem számít semmi, mert nem ilyen dolgokon múlt, hogy mi volt előtte? Hogy utána, ha hálásak, megköszönik, de akkor természetes, hogy már más van benne és akihez ragaszkodnak akkor is, amikor a nagy bajban nem segít?  De velem nem lehetett volna másként, stb.? És tudjátok mit? Lehet a másik nem is tehet róla, mert tényleg így érezte és nem mer szembenézni pár dolgoggal, illetve talán helyesen, de túllépet rajta és elfogadja ami van, persze azért, mert már képes rá. Ahogyan én sem teljes egészében tehetek arról ahogyan most érzek - hatás-ellenhatás törvénye -, és amiért nem vagyok képes egyszerűen megtenni most dolgokat. De legalább nem csak tudom, hanem el is ismerem. És tudom, hogy eltelik az idő, amikor majd ki leszek éhezve, amikor a reménysugarat nem délibábnak látom, hanem a fénynek, megint kockáztatok és ismét bízok, felteszem önmagam a mérlegre, ugyanúgy teszek majd mindent, ahogy érzem és akarom, és akkor nem megyek majd el a következő Igazi mellett.

Álmaink

Van amikor álmainkban érjük el a célunkat. Van amikor megvalósul álmaink célja.