Miért nem adjuk fel a küzdést

"Jobb szeretni és elpusztulni, mint soha meg nem ismerni a szerelmet." - Tennyson

Ennyi.

Élet

Élek, jól vagyok. És szerencsés. A mindennapi csodák, és több más dolog miatt. Majdnem azt írtam, hogy a kis dolgok miatt, de rájöttem közben, hogy ezek a legnagyobb dolgok. A kis apró csodák. Nem vagyok allergiás - legalábbis pollenre biztos nem -, vannak jó barátaim, tudom élvezni az életet, nem kell minden nap a túlélésért küzdenem, nincsenek nagy betegségeim - kisebbek, mint megfázás persze van néha -, és még sorolhatnám. Természetesen lehetne sok minden jobb is.

Mennyivel jobb viszont, mint sokan másoknak és nincsenek nagy tragédiák, legalábbis nem nagyobbak, mint mindenkinek. És ez jó. Meg kell becsülni a mindennapi csodákat.

Érzés

Ma este ránéztem Emese blogjára, és elfogott egy érzés, amikor olvastam a bejegyzést. Nagyon ismerős érzés. És erről eszembe jutott egy itthon nem annyira ismert előadó. És a kicsit szomorkás, de gyönyörű dala. Jó ezt meghallgatni és úgy aludni el.

Jó tanács az észnek, nehéz a szívnek

Az érzelmeknek szabadon kéne szárnyalnia.
Ne utasítsuk el az eljövendő szerelmet az
elmúlt szenvedések miatt.
(Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam)

Nagyon jó tanács, de tud valamit a Morcheeba és Skye Edwards is. Gondolkodjunk el ezeken a mai napon.

Bizalom

Érdekes dolog a bizalom. Nehéz megint bízni. Az a kérdés: magadban nem bízol vagy a másikban? Ha nem adod bele minden erődet, akkor tudod mi lesz a vége. Ahogyan Te is jártál. És mégis, van amikor olyan helyzetben vagy, hogy nem tudsz egy ideig olyan lenni, mint voltál. És nem is biztos, hogy amikor a megfelelő személy jön - annak a 2-3-4 embernek az egyike, akiből lehet Igazi - éppen jó állapotban vagy. Ez adott helyzet. Fel kell ismerni és el kell hesegetni a felhőket. Ha érzékenyebb típus vagy, akkor eltelhet jó idő. Valószínűleg csak akkor leszel készen, amikor már nem a veszteséggel törődsz, már beforrt a seb, mindegy mennyit piszkáltad, már inkább vállalod a kockázatot, hogy megint sérülsz, mert már kell, szükséged van erre a dologra megint, hogy bízz, szeress, de ezt olyan módon tedd és olyan módon tedd, hogy tényleg képes vagy kételyek nélkül tenni, akkor is, ha, az elején bizonytalan vagy. Amikor megfelelő válaszokat kapsz, akkor beleszeretsz, ha már készen állsz lelkileg és érzelmi intelligenciában is.

Nekem ebből volt egy nagy szerelem. De csúnya véget ért. És amit kapsz utána, amiatt rendülhet meg a bizalom, amiért a következőbe nem tudsz beleadni mindent - pedig akarsz, szenvedsz, görcsösen akarod. Itt a hiba. A görcsösség. Amikor oda kell figyelned, rá kell beszélned magad. Ez nem csak akkor jöhet ám elő, amikor nem vagy szerelmes, mert "akkor minden magától működik és nem kell gondolkodnom akarom-e", hanem akkor is, amikor egy Igazival találkozol, de nem vagy még kész, még régi dolgok utána nyúlnak.

Én tudom, hogy előző télen rosszkor találkoztam valakivel, amikor akartam csak úgy hívni - ahogy kellett volna - miután reggel eljöttem az otthonából a melóba, nem tettem, mondván, miért tegyem én ezt meg. Amikor valakivel elutazhatsz, akkor hiába keresel többet, sokkal, mégis, mindenki fizesse a saját részét. Egyébként pedig erőhöz mérten szoktam ezt intézni. Menjünk jobb helyre, majd én fizetem a különbözetet. Most nem ez van. Fel kell újítani egy lakást? Ki kell építeni a konyhát, készre kell befejezni? Akkor is, ha kölcsön, de tudod, hogy nélküled ezeket nem fejezik be, mert amikor ott is a pénz, nem fogják befejezni maguktól, mert éppen mindig másra kell. Így rákényszeríted. Meg tudnám most tenni ezeket a dolgokat? Nem. És miért? Hogy utána azt kapd, hogy nem számít semmi, mert nem ilyen dolgokon múlt, hogy mi volt előtte? Hogy utána, ha hálásak, megköszönik, de akkor természetes, hogy már más van benne és akihez ragaszkodnak akkor is, amikor a nagy bajban nem segít?  De velem nem lehetett volna másként, stb.? És tudjátok mit? Lehet a másik nem is tehet róla, mert tényleg így érezte és nem mer szembenézni pár dolgoggal, illetve talán helyesen, de túllépet rajta és elfogadja ami van, persze azért, mert már képes rá. Ahogyan én sem teljes egészében tehetek arról ahogyan most érzek - hatás-ellenhatás törvénye -, és amiért nem vagyok képes egyszerűen megtenni most dolgokat. De legalább nem csak tudom, hanem el is ismerem. És tudom, hogy eltelik az idő, amikor majd ki leszek éhezve, amikor a reménysugarat nem délibábnak látom, hanem a fénynek, megint kockáztatok és ismét bízok, felteszem önmagam a mérlegre, ugyanúgy teszek majd mindent, ahogy érzem és akarom, és akkor nem megyek majd el a következő Igazi mellett.

Álmaink

Van amikor álmainkban érjük el a célunkat. Van amikor megvalósul álmaink célja.

Gondolkodás

Most kicsit vissza kell húzódni. Valaki, aki fontos volt nekem nagyon, nem is olyan rég, a fejemhez vágott olyan dolgot, hogy csalódott bennem emberileg és távol vagyok a jótól, mert gonosz módon vitázok. Nem ez volt a célom, hogy bántsam. Valóban, írtam olyat, amin tudtam, hogy felhúzza magát és akkor nekem így könnyebb, ha elhajt, meg kiadom a mérgem. Bántani viszont nem akartam. Van ilyen, hogy amiről úgy gondolod nem bántó, az másnak bizony fáj. Ezt tudtam eddig is. Viszont nem tudtam megállni, hogy elmondjam, én is csalódtam emberileg. Ezért is írtam olyan levelet, amilyet. Nem tetszett, és emberileg csalódtam, hogy emberként nem értékelnek, azok után, ahogy értékeltek korábban, amiket mondtak, és amit végigküzdöttünk. Változunk persze, nem ugyanolyan a kapcsolat szakítás után, de úgy gondoltam, hogy amin keresztül mentünk együtt, azok után nem kapok olyan üzenetet, hogy talán még tartjuk a kapcsolatot és talán keresnek, aztán vagy válaszolok vagy nem. És persze ezt azért, mert én voltam túl erőszakos és ezért nem akart találkozni. Ehhez annyit tudtam hozzáfűzni, ami miatt csalódtam, és rosszul esett, hogy szó szerint idézzem: "és van, hogy eszünkbe jut a másik, de ettől még nem foglak keresni". Ez teljesen ellentétes azzal, hogy pont az én "nyomulásom miatt" nem találkozunk. 

Ez volt a bántó, és ezért csalódtam és ezért gondoltam, hogy nekem ez most sok. Volt, hogy az is eszembe jutott, a másik akkor nem is érdemelte meg amit kapott tőlem. Nem akarok azonban abba a hibába esni, hogy csak ezért ezt mondom. Persze amikor rosszul esik és a sértett büszkeség előtör, akkor ilyen eszébe jut az embernek hirtelen. Tudom magamról is azonban, hogy én is voltam elutasító mással, igaz, az a másik csinált olyan dolgokat, amiket nem lett volna szabad (például teherbe akart esni direkt, úgy, hogy kiszúrta az óvszert... mégis, kis idő elteltével, képes vltam találkozni és segíteni is neki, mert volt közös életünk).

Nekem pont ezért volt fontos a másik, hogy időnként, ha eszembe jut, akkor írok magamtól, hogy mi van vele, ne adj Isten találkozunk. Ez akkor megy, ha a kapcsolatban nem azért mentünk szét, mert nem figyelt a másik vagy egyenesen bunkó volt, hanem, ha minden rendben volt, de a körülmények, meg sok minden miatt nem ment. Van olyan, amikor nem jó időben találkozunk. 

Úgy gondolom, és próbáltam elmondani, hogy ez is ugyanolyan bántó volt, mint az én összehasonlításom, hogy minek tagadni a múltat és miért nem mondott el dolgokat és miért abba kapaszkodik, aki nem törődik vele, önző és nem viselkedik úgy, amit megérdemelne. Sajnálom ha ez bántotta, de ez sem direkt volt. És közben furcsa, mert akkor is, ha nem keresne, vagy írna, ha eszébe jutok a múltnak, akkor azt is írta, hogy közben meg fontos volt neki, hogy együtt voltunk, mert volt egy darabka életünk és eézrt küld képeslapot vagy hoz ajándékot egy távoli helyről, országból, nem kötelességből, hanem mert jó érzés. Amit viszont személyesen nem akart átadni, és 5 hónapig nem sikerült. Én nekem ez meg fájt, mert úgy éreztem, akkor nem is vagyok annyira fontos. Ez a két dolog teljesen ellentmondásos. Nem tudok ezzel mit kezdeni, nem értem. Biztos azért érintette jobban, mert nekem fontos volt, és komolyan gondoltam, hogy lehet néha találkozni, csak beszélni a másikkal, felhívni ha eszünkbe jut a másik vagy csak e-mailt írni mi van vele, mert annyi mindent megéltünk és ennek marad jó nyoma. Nem napi találkozó, de azért kíváncsi lettem volna és jól esett volna, ha keresnek 1-2 havonta, csak úgy, hogy mi van velem, meg elmegyünk-e sört bedobni, ilyesmi.

Lehet, egyszerűen csak sértetten tovább kellett volna lépnem, de nem akartam, hogy ez legyen, mert úgy gondoltam, nem érdemelné meg a másik és nem rossz ember ő sem, ugyanaz a kedves, szeretnivaló és szeretet adó lény, viszont ahogy nekem, neki is vannak hibái. Viszont amit természetesnek látott, az nem volt teljesen jó. Nem tudom minek akarom mindig elmagyarázni vagy törődni másokkal. Van amikor tovább kell lépni és kész, akkor is, ha sértett leszek. Így most ugyanaz az eredmény, csak most még rossz ember is lettem. Amiben nem hiszek, a reakcióm érthető volt. Megkérdeztem azért olyan nőt is, akivel volt hasonló vitám és megnyugtatott - pedig simán leolt máskor -, hogy tényleg furcsa és nem csoda, ha felhúztam magam a tavalyi év után, de inkább tovább kellett volna lépnem, akár sértetten, aztán elkönyvelni így a másikat és kész. Csak nem bírtam így, mert tudom nem rossz a másik sem, egyszerűen másként kezeli a helyzetet, mint én, és meg van győződve róla, hogy teljesen jól csinálta. Ettől ugyanolyan rosszul esett, és ezért volt a durva "lezárás".

Hát, így lettem a hőséből - amit olyan jól esett hallani - a jótól távol álló ember, aki gonosz taktikával vitázik.

Én tudok bocsánatot kérni, ha megbántottam azzal, amiről úgy gondotlam csak tükör tartása a szituációhoz - bár az igazság fáj mindig a legjobban - és meg is tettem, beleszőve egy levélbe. Az idő majd elmondja, hogy belátja-e a másik fél, hogy tényleg így volt és belátja-e azt, hogy mi volt a furcsa abban, amit mondott és amit ezzel szemben tett, és ami neki valószínűleg ugyanennyire rosszul esett volna fordított helyzetben.

Szellemírás

   Egyik nap gondoltunk egyet egy hozzám nagyon közel álló hölggyel, és elmentünk megnézni.

   Délutáni műsor ellenére sokan voltak a moziban. Pont kezdésre értünk be, volt kis elalvás is. Nem is a a moziról   szeretnék beszélni, az egy izgalmas krimi, jó hangulatú, pont olyan sötét, néhol szürke, ahogy kell. Jó a fényképezése. Nem nyomasztó lesz tőle a mozi, de látszik, hogy nincs rendben valami az emberekkel a történetben.

   Inkább arról beszélnék, hogy mi az ami számít, úgy általánosságban. A háttérben vannak néha titkaink. Kinek kisebb kinek nagyobb. Nem akarok ebbe a filmbe semmit belelátni, nem lelki dolgokról szól. Lehetnek azonban olyan szakaszai az életünknek, melyeket néha titokban tartunk. Azok előtt is, akiket szeretünk, hiába mondják, hogy nincs titok, az csak idővel jön el, van, hogy hónapokkal, évekkel később. Félünk, hogy elveszítjük a másikat, de igazából nem is benne vagyunk bizonytalanok, hanem magunkban. Mi vajon együtt maradnánk-e a másikkal. No, mégis lelki dolog lett? Nem, még mindig a filmhez van köze, abból a szmepontból, hogy lehetnek titkainak, akkor is, hanem olyan politikai voantkozású, mint a filmben. Ott tényleg csak az kerül elő. Van olyan amikor két ember nincs együtt, de akkor is titokban tartasz valamit, aminek úgy gondolod, hogy nem örülne. Miért? Mert szeretted, szereted vagy úgy gondolod, hogy néha még beszéltek. Van olyan, amikor a másik meg elfelejti azokat az időket, amikor Te voltál neki a minden, mintha kitörölték volna az emlékeit - apropó, ugye mindenki emlékszik Kate Winslet és Jim Carry filmjére, az Egy makuláltan elme vallomásaira? Akkor, meg minek terhelném a lelekemet titokkal. Amúgy is kellene "coming-out", de néha ezt talán más is kellemetlennek érezné, ezért nem tettem eddig. Viszont elgondolkodtam rajta egyszer, hogy lezárjak egy lehetséges konfliktusforrást. Vagy megoldódik, vagy végelg lezárok vele kettő kaput is. Lehet, hogy amúgy is csak csengethetnék az ajtón, mint a süket és hiába hozok jó híreket és ajándékot - nem, Jehova tanúja sem vagyok - akkor is csak kint ácsoroghatnék. Miközben máshol meg várnak a lehetőségek.

   Nem hosszú litánia akart ez lenni, erre az lett. Fenébe. Mégis az lett. Ráadásul régen írtam, erre ilyen poszttal "térek vissza" megint.

   Amit mondani akartam: a Szellemírónak van egy tanulsága, hogy a kezdetekben rejlik a lényeg. És igaza van. Figyelmesen érzékelve a világot, körülnézve, olvasva - nem csak a blogokban, de az emberi viselkedésben is - néha kialakulhatnának olyan dolgok, melyek életünk végéig tartanak, a kezdet sokat elárul bármiről, a kezdeteken sok múlik, mi lesz később az emberrel munkában, az életben, milyen lesz a kapcsolata két embernek. Néha a "végben" van a lényeg, hogy milyen módon ér véget valami és mi van a vég után. Minden vég csak egy kezdet. Egy kapcsolat vége egy új fajta viszony kezdete is a két ember között, akik egy pár voltak. Most azonban tényleg a kezdeteken gondolkodtam. Tegyétek ti is ezt, néha elég nagy meglepetés éri az embert, ha tud olvasni a sorok között, ahogy a mondás tartja.

Jövő

A végén úgyis minden rendben lesz, nem? Akkor meg minek izgulni. Élni kell és kész. Ennyi.

Oktatás

Hát, eljutottunk ide is. Egyre ritkábban írok. Pedig lenne miről, sok minden történik. Jó is, rossz is, de a jókat veszem figyelembe. Ami viszont most a legjobban lekötött, az az ITFactory-ban a Linux oktatás. Nem is kis téma volt, hanem klaszterek, magas rendelkezésre állású rendszerek témája. A csapat jó volt, vették az akadályokat, ami nem könnyű, mivel ezek az oktatások későn voltak.

Na, igen. Ez a lényeg: munka után végezhető tanfolyam. Vagyis majdnem munka után: 16:30-tól 20:30-ig. Ami azért elég megterhelő az oktatónak is. Jelen esetben nekem. Megtanultam, hogy fáradtan 1 sör + 1 becherovka keveréktől komolyan be tudok rúgni. Legalább olcsón alkoholizálok, azért ez sem semmi :)

Szóval az oktatás:

- online közvetítés

- helyi hallgatók

- mindenki a saját gépein (igen, itt volt amikor 5-öt kezeltünk egyszerre) ügyködik, virtualizálva

- 58 ember, heti 2 alkalommal

Ez szakmán kívülieknek elég unalmas téma lehet, de a lényege: mindig elérhető egy adott szolgáltatás - vagy több. Így mindig lesz webmail, weboldal stb. Minden "azonnal" - igazából a megadott ellenőrzési időn belül - újraindul, automatikusan egy másik számítógépen, ha az eredeti helyén megállt a szoftver. Olyan sok kapcsolat esetén, amit egy gép nem bír lekezelni, pedig ott van a terhelés elosztás. Ennek a kettőnek a kombinációja elég erős rendelkezésre állást ad és terhelhető lesz a rendszer. Elég komoly és "izgalmas" téma, igaz? Tényleg izgalmas egyébként, de annak leginkább, aki ebben él és dolgozik.

Engem a művészetek és szép dolgok lekötnek, de megtaláltam ezt a szépséget - a szép mérnöki munkát, a tervezés dicsőségét - a jó technológiai megoldásokban.

Az oktatást pedig hosszú idő után igazán élveztem. Nem egy rutinból leadott tanfolyam volt, volt pozitív visszacsatolás, elindult a hallgatókban egy folyamat, gondolkodás, éreztem, hogy valami jót és hasznosat adok. És ez az oktatás lényege, amitől élvezem is. A neten fent lévő anyagok jó része ebben a témakörben vagy el van maradva vagy pontatlan, és a háttér nincs elmagyarázva. Itt pedig rendszermérnököket kell képezni, nem betanított segédmunkásokat. Kell olyan is, persze, meg mindenki elkezdi valahol, de sokkal hálásabb feladat a magasabb szintű képzést tartani. Még szerencse, hogy a szoftverek viszont kitünő renferencia leírással rendelkeznek, ami ugyan száraz, de mindent meg tudsz belőle és összeállíthatod a tananyagot.

Ami pedig a legjobb volt: folyamatosan tanulunk mi is, akik a tanfolyamot tartják, mert mindig lehet nekünk is, konkrétan a tanfolyam mentéről, arról, hogy a felvételek, amik készülnek legyenek két példányban elkészítve, a lgutóbbi hiba ez volt. Elvégre magas rendelkezésre állás lenne vagy mi :)

Összeszedettebb is lehetett volna ez a post, de most csak ennyi fért bele, a lényeg benne van és ez nem tananyag. De ki kell írnom magamból még egyszer:

ÉLVEZEM AZ OKTATÁST, ÚJRA!

Boldogság van.

Edzés, diéta

Ne szépítsük: elhíztam. Megint. Lehet keresni az okokat, de felesleges. Most a megoldások az érdekesek. Azért is írtam ki a blogra, hogy nyoma maradjon, így is ösztönözzem magam.
A feladat:
- 3 hónapig minden héten legalább 2x2 óra és 2x1 óra folyamatos mozgás (bicikli, futás, torna, bármi, csak egymás után legyen, leginkább kardiós edzések)
- le kell mondani az édességről minimum 1 hónapig
- le kell mondani az alkoholról 30 napig, minden szinten, utána 2x2 deci vörösbor maximum, valamint a már lefoglalt borkóstoló 25-én)
- minden reggel KELL reggelizni, de olyat, amiben van növényi rost vagy minimális szénhidrát, a lényeg, hogy legyen bennem valami
- gyümölcs: minden nap 1 gyümölcs legalább
- este 7 után nincs kaja (tudom, 6 óra, de ez nem kivitelezhető és a mozgás miatt majdnem mindegy)
- minnél több zöldséget és halat enni
- amit lehet magamnak megfőzni, szendvicset előkészíteni

Utóbbi jár a legtöbb munkával, de a legtöbb eredménnyel is: tudom mit eszek, pontosan mennyi kalória van benne és miből van. Nem lisztezem agyon - sőt, én általában semennyire - a főzelékeket, és csak friss árut rakok a kosárba.

Mit várok ettől:

- természetesen súlycsökkenést és ettől jobb életérzést

- könnyebb mozgást

- elégedettségérzést

Kire számítok:

- elsősorban és egyedül magamra, de lesz aki segítség lesz

- Atom, aki mindig támogat a jó célokban

- E. akivel sokat fogok futni

- többi barátom, akik biztatnak és szokás táplálják az önbecsülésem pozitív megjegyzésekkel :-)

Hát, ennyi a feladat.

Szíven ütött

Két férfi beszélget egy bisztróban. A beszélgetés jól hallható.

Az egyik azt mondja: - Egy pillanatra pontosan azt éreztem, amit akkor és pont ezért húztam be a kéziféket, de nagyon gyorsan és rükvercbe kapcsoltam. És ezért éreztem, hogy igazam van, mert most én is pont így érzek. És nevetséges, mert azt mondtam én nem fogom ezt csinálni, tudni fogom megélni az új kapcsolatot. És ezzel lettem bizonyos, hogy jól éreztem amit éreztem, most megértem, mi volt vele. Azért álltam meg, nem akartam megint kitenni magam ugyanannak.
- A másik válaszol: De nem szar ez, hogy nem tudsz már ugyanolyan szerelmes lenni, mint akkor, régen?
- Válasz: De, pontosan ugyanezt gondoltam. De idővel biztos változni fog és megint bízok, és remélem nem szívja meg senki.

A lélek tisztasága

Furcsa egy dolog az ember. Tud nagyon szeretni, tud nagyon utálni, és van amikor közönyös. A mindent elfoglaló szeretet helyébe a folyamatos gyomrozás, a másik viselkedése miatt közönyös, sőt, néha kárörvendő tud lépni.

Nos, megvan mire célzok? Igen. Én is gyarló ember vagyok. Tele ellentmondásokkal. Megesett már, és szörnyen elkeserített, hogy akit szerettem, "megőrültem" érte, az a viselkedésével elérte, hogy ne érdekeljen mi van vele. És megrémültem magamtól, hogy akkor én tudok majd nem szeretni valakit? Hogyan élem le valakivel az életem? Csak hazudni fogok később? Vagy csak megszokom és félek majd váltani? Sok kérdés merül fel ilyenkor.

A nagy kérdés, hogy szabad-e ilyenkor megrémülni? Vagy el lehet fogadni ezt úgy, mint egyenes következményét a másik viselkedésének. Már másként kezelem a helyzetem és nem félek magamtól, elfogadtam, hogy a fizika törvényeként ismert hatás-ellenhatás itt is él, a lelkek között.

De ez még semmi. A rosszabb, amikor a másik kicsit megszívja. Hallottam egyszer egy mondást, ami nagyon emberi: a legőszintébb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység. Hát igen, van amikor az ember egy hír hallatán, - ami természetesen nem baleset vagy tragédia, hiszen akkor bármi volt is, mindig ott vagy a másik mellett - kesernyésen elmosolyodik és azt mondja: na, ez kellett neked, ezt akartad? Velem, mellettem ez megtörtént volna? Nekem is volt ilyen élményem, nemrég. Előtte csak évekkel korábban. Egy pillanat múlva szégyelltem magam, mert nem érdemli meg a másik, hogy szomorú legyen, főleg, mikor ő meg drukkol neked - bár nem csak mondani kell dolgokat, de úgy is tenni - , de beláttam egy dolgot, azt, amit eddig is tudtam. És úgy éreztem igazam van, illetve bizonyosságot nyert. Viszont csalódást is éreztem és azt, hogy meghalt végre bennem valami. És ez felszabadító dolog volt. Cserébe félelmetes is egyben. Mert már régen másfele tekintettem, de nehezebben ment, kellett hozzá egy különleges személy és egy valaki, aki kellett, hogy átvészeljek egy hónapot és a karácsonyt. Neki is csak sok boldogságot tudok kívánni, nagyon megérdemelné. Vele is rosszkor, vagy mondhatnám rossz sorrendben találkoztunk. A szomorúság főleg azok után jött, amit hallottam mástól, amit én előtte soha nem hallhattam. Jobb volt csak most hallani. Jó titokzatos, mi? Nem baj, kell ennyi.
És akkor utaztam el.

Jókor jött a snowboard és a magas csúcsok, a gleccser, a metsző, tiszta hideg, a fényes és patyolat tiszta táj. Ahogyan ott fent álltam a csúcson, majd lecsúsztam a deszkán, ahogyan koncentráltam a lejövetelre, a kanyarokra, a bukkanókra, a deszka élének leszorítására a meredélyen, az kisöpör minden más gondolatot. Amikor lecsatoltam a deszkát és felmásztam a fém sodrony-kötélen a Mölltal csúcsára, ahogy végignéztem a tájon, az ősi hegyek méltóságteljes látványán, ahogy szilárdan állnak, mint megkövült ősi bölcsesség, mely sokat látott már, de mindegyiknél bölcsebb és mindegyiket túléli. Az Alpokon keresztül jött már Hannibál, látott római légiókat, világháborúkat és ki tudja még mi mindent az ősi időktől kezdve. De ők ugyanolyanok, és olyanok is maradnak. Ahogy ott álltam, megtisztult a lelkem, valami megmagyarázhatatlan békesség szállt meg. Kibékültem mindenkivel, akire haragudtam nemrég, akiben csalódtam és reménnyel tekintettem a jövőbe. Jó volt ott állni, aztán lejönni a hegyről és vigyorogni a barátomra a hüttében, aki lehetővé tette most ezt az utat, köszönet neki. Rájöttem, hogy elég 5 perc is ilyen áldott, nyugodt állapotban.
A gyönyörű tiszta táj és fehérség az én lelkemet is kitisztította és olyanná tette, mint az egészséges, tiszta,patyolatfehér hótakaró.

Apró csodák

Sok minden megváltozott ebben a világban számomra. A lelki életemben, a munkában is máshogy látom a dolgokat.

Most csak a magánéletről beszélek. Van amikor már behúzom a kéziféket, mikor érzem, hogy talán rátalálhatok valakire. Nem félelem miatt, inkább túlélési ösztönnek mondanám. Egy kapcsolat után amiért annyira tudtam lelkesedni, hogy "élni, tudtam érte" kicsit óvatosabban járok. Hirtelen olvadtam bele a másik szeretetének a mézébe, amit adni tudott. Már annyira hiányzott, hogy túl lelkes voltam. Utána kicsit cinikus lettem, csalódott, majd ismét boldog egy rövid időre. És sok mindent megtanultam. Megtanultam elfogadni úgy is a másikat, ahogy van. Megtanultam, hogy mindegy, hogy mennyi ideje vagy egyedül, nem szabad rögtön a "másiknak esni", mert az megijesztheti, én is ezt éreztem nemrég, hogy nem tudok ígérni rögtön. És így utólag belegondolva nem tudok hibáztatni mást sem, hogy esetleg túl gyors voltam, túl sokat vártam azt érezhették. Aki könnyen ígér az könnyen is mehet, nem?

Nem hiszek az első látásra szerelemben, sosem hittem. Amit annak hisznek az más, az az eufória. Utólag visszanézve racionálisan el tudom magyarázni miért lettem hirtelen lelkes 2008 júniusában. Adtak is hozzá alapot, persze, de el tudom mondani. Ezt valahol szörnyűnek is láttam, úgy tekintettem a magyarázat képességére nem sokkal ezelőttig, mintha megfosztanám a lényegétől az emberi lét egyik csodáját, a szeretet és szerelem képességét. Azonban nem képes-e elemezni a pszichológus az emberi viselkedést, a viselkedés tudomány nem számtalan megfigyelésre épül-e? Ettől még megmarad a csodája az érzésnek. Az első tavaszi napfény és hűvös, de lágy szellő is pontosan leírható a fizika és időjárás kutatás eredményeivel és tudományával, mégis, pótolhatatlan érzés, ahogy simogatja az arcomat a szellő.

És most azt érzem, ahogyan a tavasz elhozza az olvadást és a természet megújulását, úgy én is valahol megújultam. Nem dobom el a régi dolgokat, dehogy. Eddigi utam részei voltak. Ahogyan tisztábban látom most, hogy mi volt régebben, van ami eltölt az érzéssel, hogy ez máshogy is lehetett volna, de ez már nem bánat, hanem nyugtázása és a múlt része. Ami fontos volt nagyon, sokat tanultam és amiért így visszatekintve még hálás is lehetek a sorsnak. Az, hogy nem sikerült még megállapodni: nos, lehet, hogy enélkül a tanulság nélkül tönkrement volna az, amit nemrég a legideálisabb kapcsolatnak láttam, amiben részem lehetett volna. A tanulságokat leszűrve viszont folytathatom az utam és a következő jelekből már látom a buktatókat, ismerem a jeleket és már az ismeretlenre is jobban oda tudok figyelni.

Egyedül vagyok, nem magányos

Ezt válaszoltam a minap valakinek, aki mondta, hogy hát igen, biztosan rossz nekem magányosan. De ez nem igaz. Én jól érzem magam, eljárok szórakozni, odafigyelek az étkezésemre, jókat, egészségeket és finomakat eszem, dolgozom, olvasok, sétálok, moziba járok, vacsorát főzök, borozok, sörözök, élvezem a jó dolgokat. Vannak nagyon jó barátaim, akik odafigyelnek a másikra, rám is, én is rájuk. Én nem vagyok magányos, csupán egyedül vagyok.
Nem mondom, hogy nem lenne sokkal jobb azzal együtt lenni, akit szeretek és aki szeret engem, másként: jobb szeretni és szeretve lenni. Hiányzik ez, hogy nincsenek közös tervek utazásra, nyaralásra, kirándulásokra. Később saját házra, kis kertre, házasságra, boldog, tartalmas és hosszú életre. Így egyet tudok most tenni, magamnak tervezek utat, kirándulást, és nyitott szívvel járom a világot, hogy aki lát engem, az ne csukott kapukat, zárkózottságot, önmagamba temetkezést, magányos embert lásson, hanem olyat, aki él a lehetőséggel és tud adni, tud elfogadni.
(A zenét köszi Viknek, aki felhívta rá a figyelmem.)

elfog néha még egy érzés

"When I find out all the reasons
Maybe I'll find another way
Find another day
With all the changing seasons of my life
Maybe I'll get it right next time
An now that you've been broken down
Got your head out of the clouds
You're back down on the ground
And you don't talk so loud
An you don't walk so proud
Any more, and what for"

Ne költözz a kertvárosba!

Ez jöhet le a felszínes nézőnek Kate Winslet és Leonardo DiCaprio által ábrázolt házaspár filmre vitt történetéből. Pedig a kertvárosi környezet az csak egy díszlet. Szerintem. Lehet, meg is határozza a mindennapjaid hangulatát. Az igazi baj a háttérben húzódik meg: a nem visszahúzódó, nem csak baba-termelésre beállított nő nem viseli el, hogy otthon üljön és annyi dolga legyen, hogy rendben tartsa a házat. Szerintem sem egészséges, ha egy kreatív nő, aki még sok mindent el tud intézni, csak be van zárva. Láttam már pár nőt befordulni és az őrület kezdetére sodródni, ahogyan nőtt a feszültség. Meg is értem. A gyerek sok energiát köt le, egész nap csak pörögni, nem kimozdulni, ebbe simán bele lehet rokkanni, leginkább szellemileg. Az sem jó persze, ha a gyerek folyamatosan üres lakásba megy haza, mert akkor nincs meg a szükséges kontroll - lássuk be, kell az -, a középutat kell megtalálni. Amikor mindenki dolgozik, "szocializálódik", de megvan a családi elfoglaltság, törődés is. Itt sem csak azon múlt a tragédia, hogy kik a szomszédok. Kate Winslet karaktere megpróbálja megmenteni még az utolsó pillanatban a kapcsolatot, a szerelmüket, egy - talán csak annak tűnő - kétségbeesett lépéssel. DiCaprio karaktere a földön járóbb, annyival is esendőbb. Ő is rettenetesen szereti a feleségét, és szenved is. A filmben megjelenik, hogy milyen az, amikor két ember elmegy egymás mellett és az egyik - a nő - nem képes már semmilyen módon alkalmazkodni, mert bezárva érzi magát. Számára csak egy út létezik. A férfi praktikusabb, de megalkuvóbb is. Ismerős az érzés, mikor valaki úgy gondolja, hogy neki ez rossz, Te még szereted, de Ő már nem hajlandó megkötni semmi kompromisszumot, pedig Te már megkötötted előre. Talán túl sokat is és ez is baj. Talán néha túl sok a jóból.
A filmről pedig csak annyit, hogy zseniális. Volt olyan rész, ahol szinte fordultam volna el. Tudtam mi következik, nem ért váratlanul, de pont az az elkerülhetetlenség volt a legrosszabb benne, hogy tudtam, hogy meg fog történni az amit gyanítok. Olyan jól volt megkomponálva az egész: a zene, a képek, a hangok, a hangerő hozzá, a beállítások, a fény, minden. És Kate Winslet. Az arcjátéka zseniális. Én most odaadnám neki az Oscart. Igaz, a Vicky, Christi, Barcelonát még nem láttam és azt mondják Penélope Cruz is zseniálisan játszott. Meg kell nézni azt is hamarosan.
Szóval, szabad ám kertvárosba költözni, csak nem olyanba, ami élőhalott. Az is lehet nem mindenki alkalmas a kertvárosi létre. Kompromisszumokat kell kötni, mint mindehol az életben Mérlegre kell tenni, hogy mi az ami kell és mi az amit kapok, mi az amit elviselek. Én azért kiköltöznék egy kertvárosi környezetbe, ha úgy adódik. Mondjuk ha egy óránál többet kell utazni akár tömegközlekedéssel, akár autóval, az már feszegetné a határaimat.

Szopóág, új-magyar siralom, ilyesmik

Egyik legjobb barátom Ricsi mondása megragadt bennem. Egy neki durván melós napon felhívtam, kérdeztem hogyan megy a sora mostanában? A válasza figyelemre méltó volt: áh, semmi különös, csak a szopásos. Hát, dobtam egy hátast majdnem, úgy kellett figyelnem nehogy hangosan felnevessek a vendéglátóipari egységben, ahol ültem.
Hát, ez most nekem is egy ilyen nap volt. Bár a múlt hét péntekhez képest viszonyítva egész jó. Nem mintha nyavajogni akarnék, mert van aki minden nap ezt éli meg és még éhbérért is dolgozik, szóval összeteszem a két kezem, hogy van meló és még fizet is. Ma délután is végig erre gondoltam. Ebből lesz meg az új TV. Igaz, régi sincs, jól elvoltam nélküle pár évig :-) Meg ebből lesz meg az új konyhai munkalap, ebből újítottam a lakásban, ebből vettem hűtőt stb. Szóval igazán nyűgös voltam ma. Talán azért mert fáradt voltam. Nem tudtam jól kialudni magam és ez rányomta a bélyegét napomra. Pedig a pénteket reggel héttől este fél nyolcig melóval töltöttem, utána meg otthon este tízig festettem, csinosítottam a konyhát, mégsem voltam olyan fáradt a végére, mint ma egész nap.
Aztán meg segítek V-nek fordítani a diplomamunkájához anyagot. Neki nem mondtam, de ez igazi szopatós szöveg. Olyan választékosan van leírva angolul és olyan témában - színérzékelés -, hogy azért néha én is megvakartam a fejem a mondatszerkezeten és a szavak széles körén. V megkérdezett a teljes anyagra egy tolmácsot is, hogy mennyiért csinálná. Nem csodálom, hogy majdnem lefordult a székről, mikor meghallotta az árát. Azért csodálom a csajt :-) Nem rest megkérdezni szakembert, akkor sem, ha "csak" anyaggyűjtésről van szó. Mondjuk nincs is szerencséje, mert angolul megérteti magát, de ez a szöveg tényleg magasra teszi a lécet. Tudományos folyóirattól mondjuk az ember ne is várjon gagyit.
A fordításra visszatérve: mennyivel könnyebb csak megérteni a jelentést és a szavakat, mint újra értelmes magyar mondatokat alkotni az eredeti szövegből. Régebben ráadásul jobban ment. Szabad szoftverekhez fordítottam szöveget, meg előtte én fordítgattam más szövegeket, kihasználva az igen intenzív középiskolai angol képzés - heti 11-12 óra - hagyatékát. Viszont a szöveg érdekes, meg tudok segíteni valakinek akit szeretek. Már más, mint nem is olyan régen, de még szeretem. Egy idő után a sértett büszkeségen felülemelkedik a szeretet, ha tényleg igazi volt. Van egy mondás is, azt hiszem Tatiosz: A szeretet ami elmúlik nem is volt igazi szeretet.
Elvileg V fog vigyázni a kecóra is amíg snowboardozok. Rá merem bízni, mert tudom, hogy szépen gondját viseli majd a 9-10 nap alatt, amíg távol leszek.
Furcsa érzések is kerülgetnek egyébként. Próbáltam jó pár dolgot elhessegetni magamtól, olyan gondolatokat, amelyeknek semmi értelme. Jó lenne már - átvitt értelemben is - meglátni a napot és érezni a melegséget, valaki mellett felébredni, valaki haját végigsimítani, belecsókolni a nyakába, nézni, ahogyan reggel nyújtózik és csókot lehelve az ajkára felkelni. Érezni, hogy a szeretet amit adok jól esik és ugyanezt kapni vissza. A nyár jól telt, de az ősszel nem csak a levelek hullottak, a lelkem fájáról is lehullottak a boldogság levelei. A télen még küzdöttem, küszködött a létem, de mindenhonnan van felállás. Ami volt, annak el kellett múlnia úgy látszik, de majd jön megint a tavasz és ugyanúgy megtalálhat, mint V-vel a tavasz végén. Amikor beleszartam mindenbe, nem görcsöltem rá, hogy most úristen mi lesz. Nem kapkodni, a hal is akkor akad jobban a horogra, ha ficánkol. Jól érezni magamat önmagammal - nem bezárkózva! - nem feladni magam és nekifutni az életnek megint, akár vissza is pattanhatok, majd megint megpróbálom. De néha nagyon szar tud lenni, ezeket a napokat kell túlélni. Nem kellene ennyit nyűglődni. Végül is sok választás nincs, tovább kell menni. Lehet, csak aludni kellene egy nagyot és minden szép lenne.

Új világ

Érdekes, hogy miért és miként is kezdünk blogolni. Én például 2 éve megpróbálkoztam, akkor nem is annyira vonzott, de ki akartam próbálni. Aztán úgy gondoltam, hogy milyen jó. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek... Hogy mit? Bármit. Ami éppen foglalkoztat. Ami velem történik. Amiről olvasok, hallok, amiről véleményem van. Ez lehet szakmai, magánélet bármi. A hibát ott követtem el, hogy mindenképpen saját szerveren akartam, saját progi stb. Azután rájöttem: felesleges. Szívjanak az üzemeltetéssel mások, nekem is van elég dolgom a munkában. Az IT nem arról híres, hogy nem pörögsz ezerrel, ha helyzet van. Helyzet pedig általában van. Azután megszületett az elhatározás, amit jó sok várakozás követett, végül most megléptem azt, ami szerettem volna. Többek között ezért is ez a cím: ez számomra egy új világ. Kicsit jobban kinyílok. Persze csak olyan mértékben, ami egészséges.

Azután szintén új világ, mert most lettem 30 éves nemrég. Elért egy jó kis csalódás, egy krízis. Mikor azt hiszed társat, párt találsz, jó reakciókat kapsz, de kiderül, számára valami hiányzik. Te padlóra kerülsz. És közben, mellette annyit kapsz, annyit változol, hogy a régi életed már nem kielégítő. Nem is rossz, de megléped azokat a dolgokat, amiket szerettél volna. Csak kényelmes volt ahogyan addig folytak a dolgok. Volt, hogy gúzsba kötöttek a helyzetek. Amennyiben átértékeltem volna a preferenciákat, akkor sokkal korábban megléphettem volna pár dolgot és az ember végső soron önmagáért kell, hogy megtegye a dolgokat, a többi csak duma.
Szóval sok minden lehetne írni, meg indokolni, de a lényeg röviden: mikor a változást elhatároztam, elkezdtem, találkoztam valakivel, aki még plusz erőt adott. Felgyorsult a változás, sok minden átértékelődött előtte is, sok minden más helyre került. Egy új világot építek magam köré. A régiből megtartva a jó dolgokat, észben tartva a tapasztalatokat, emlékezve mindenre, tanulságként felfogva a történéseket.

Egy új világ része egy félig új lakás is. Azért félig, mert volt, ami kimaradt a felújításból. Nem pénz, hanem a lehetőségek és a jövőkép miatt. A jövő pedig nem feltétlenül ebben a lakásban csúcsosodik ki, de megtettem mindent, hogy az elkövetkezendő maximum két évben, amit itt el szándékozok tölteni, komfortosabban érezzem magam és el jó áron, struktúrájában megerősítve piacképesebb legyen a lakás.

Röviden: életem egy új szakaszába lépett. Levontam sok tanulságot, átértékeltem sok mindent, úgy látszik a hét éves változás amiról mindig beszélnek most ért be nálam, 2-3 év késéssel. Sok új dolgora lettem nyitottabb eközben. Megerősödött az alapelvem: soha ne add fel a kutatás iránti vágyat, légy nyitott az új dolgokra. Legyen az bármi: emberek, kapcsolatok, lelki dolgok, zene, munka, sport, bármi. Régen is így gondoltam, nyitott voltam bármire, ha valóban érdekelt. Most viszont szilárdabban látom, hogy ez nem plusz, hanem szükségszerűség. Ha valak iazt mondja, hogy nem akarom, hogy megváltozz miattam, arra csak azt tudom mondani: nem azért változok, hogy megfeleljek, hanem mert akarok, csak akkor tudok elfogadni valamit, ha nekem is megfelelő. Ez idomulás. A szükséges folyamatos változás. Ahogyan az idő is folyamatosan változik, halad, semmi sem ugyanaz, mi is változunk, jó esetben képesek vagyunk új dolgok elfogadására.

Végül a befejezés: nekem most egy feladatom van az életben, amit kitűztem magam elé. Megteremteni az új kis világom, a rossz vagy haszontalan dolgokat lerombolva, hogy a romokon épülhessen egy szebb, új világ. Az új kis világom pedig nyitott mindenkinek, ahogyan eddig is. A belépéssel pedig nem járnak kötöttségek, elvárások. Elfogadom mások különbözőségét, mert ettől érdekes a világ. Mindenki egy kis világ. Ezért Tarka Világ a blog címe is.