Mai vers

Szeress, ne kérdezd, hogy miért, ha nem magamért: magadért, a jövőért, egy napodért, ezért a meleg mosolyért, mit meg is ízlelhetett ajkad, ennyiért, ízéért e friss pillanatnak. /Illyés Gyula/

Érzés

Ma este ránéztem Emese blogjára, és elfogott egy érzés, amikor olvastam a bejegyzést. Nagyon ismerős érzés. És erről eszembe jutott egy itthon nem annyira ismert előadó. És a kicsit szomorkás, de gyönyörű dala. Jó ezt meghallgatni és úgy aludni el.

Bizalom

Érdekes dolog a bizalom. Nehéz megint bízni. Az a kérdés: magadban nem bízol vagy a másikban? Ha nem adod bele minden erődet, akkor tudod mi lesz a vége. Ahogyan Te is jártál. És mégis, van amikor olyan helyzetben vagy, hogy nem tudsz egy ideig olyan lenni, mint voltál. És nem is biztos, hogy amikor a megfelelő személy jön - annak a 2-3-4 embernek az egyike, akiből lehet Igazi - éppen jó állapotban vagy. Ez adott helyzet. Fel kell ismerni és el kell hesegetni a felhőket. Ha érzékenyebb típus vagy, akkor eltelhet jó idő. Valószínűleg csak akkor leszel készen, amikor már nem a veszteséggel törődsz, már beforrt a seb, mindegy mennyit piszkáltad, már inkább vállalod a kockázatot, hogy megint sérülsz, mert már kell, szükséged van erre a dologra megint, hogy bízz, szeress, de ezt olyan módon tedd és olyan módon tedd, hogy tényleg képes vagy kételyek nélkül tenni, akkor is, ha, az elején bizonytalan vagy. Amikor megfelelő válaszokat kapsz, akkor beleszeretsz, ha már készen állsz lelkileg és érzelmi intelligenciában is.

Nekem ebből volt egy nagy szerelem. De csúnya véget ért. És amit kapsz utána, amiatt rendülhet meg a bizalom, amiért a következőbe nem tudsz beleadni mindent - pedig akarsz, szenvedsz, görcsösen akarod. Itt a hiba. A görcsösség. Amikor oda kell figyelned, rá kell beszélned magad. Ez nem csak akkor jöhet ám elő, amikor nem vagy szerelmes, mert "akkor minden magától működik és nem kell gondolkodnom akarom-e", hanem akkor is, amikor egy Igazival találkozol, de nem vagy még kész, még régi dolgok utána nyúlnak.

Én tudom, hogy előző télen rosszkor találkoztam valakivel, amikor akartam csak úgy hívni - ahogy kellett volna - miután reggel eljöttem az otthonából a melóba, nem tettem, mondván, miért tegyem én ezt meg. Amikor valakivel elutazhatsz, akkor hiába keresel többet, sokkal, mégis, mindenki fizesse a saját részét. Egyébként pedig erőhöz mérten szoktam ezt intézni. Menjünk jobb helyre, majd én fizetem a különbözetet. Most nem ez van. Fel kell újítani egy lakást? Ki kell építeni a konyhát, készre kell befejezni? Akkor is, ha kölcsön, de tudod, hogy nélküled ezeket nem fejezik be, mert amikor ott is a pénz, nem fogják befejezni maguktól, mert éppen mindig másra kell. Így rákényszeríted. Meg tudnám most tenni ezeket a dolgokat? Nem. És miért? Hogy utána azt kapd, hogy nem számít semmi, mert nem ilyen dolgokon múlt, hogy mi volt előtte? Hogy utána, ha hálásak, megköszönik, de akkor természetes, hogy már más van benne és akihez ragaszkodnak akkor is, amikor a nagy bajban nem segít?  De velem nem lehetett volna másként, stb.? És tudjátok mit? Lehet a másik nem is tehet róla, mert tényleg így érezte és nem mer szembenézni pár dolgoggal, illetve talán helyesen, de túllépet rajta és elfogadja ami van, persze azért, mert már képes rá. Ahogyan én sem teljes egészében tehetek arról ahogyan most érzek - hatás-ellenhatás törvénye -, és amiért nem vagyok képes egyszerűen megtenni most dolgokat. De legalább nem csak tudom, hanem el is ismerem. És tudom, hogy eltelik az idő, amikor majd ki leszek éhezve, amikor a reménysugarat nem délibábnak látom, hanem a fénynek, megint kockáztatok és ismét bízok, felteszem önmagam a mérlegre, ugyanúgy teszek majd mindent, ahogy érzem és akarom, és akkor nem megyek majd el a következő Igazi mellett.

Egyedül vagyok, nem magányos

Ezt válaszoltam a minap valakinek, aki mondta, hogy hát igen, biztosan rossz nekem magányosan. De ez nem igaz. Én jól érzem magam, eljárok szórakozni, odafigyelek az étkezésemre, jókat, egészségeket és finomakat eszem, dolgozom, olvasok, sétálok, moziba járok, vacsorát főzök, borozok, sörözök, élvezem a jó dolgokat. Vannak nagyon jó barátaim, akik odafigyelnek a másikra, rám is, én is rájuk. Én nem vagyok magányos, csupán egyedül vagyok.
Nem mondom, hogy nem lenne sokkal jobb azzal együtt lenni, akit szeretek és aki szeret engem, másként: jobb szeretni és szeretve lenni. Hiányzik ez, hogy nincsenek közös tervek utazásra, nyaralásra, kirándulásokra. Később saját házra, kis kertre, házasságra, boldog, tartalmas és hosszú életre. Így egyet tudok most tenni, magamnak tervezek utat, kirándulást, és nyitott szívvel járom a világot, hogy aki lát engem, az ne csukott kapukat, zárkózottságot, önmagamba temetkezést, magányos embert lásson, hanem olyat, aki él a lehetőséggel és tud adni, tud elfogadni.
(A zenét köszi Viknek, aki felhívta rá a figyelmem.)

Egy zene

Van valaki, aki sokat jelent nekem. Amikor rátaláltam, akkor nagy volt bennem a szükség. Szeretetre, ölelésre, beszélgetésekre, meghittségre vágytam. Ezt megtaláltam és megkaptam. Pont egy éve, hogy ismét beszélni kezdtünk. Korábban is ismertük már egymást, de külön utakon mentünk.

Találkoztunk, és valami elkezdődött. Akkor, tavaly nyár elején, sokat hallgattam ezt a számot. 

Ma is jó érzés meghallgatni.

Megnyugodni, levegőt venni, kimondani...

Számomra nagyon fontos ember küldte ezt a számot.
Tetszik. Köszönöm.

Karácsonyi rohanás

Nálam is megkezdődött. Fontosabb ügyfeleknél személyes találkozó, ha van rá lehetőség és idő. Karácsonyi ajándékok keresése. Új lakberendezési cuccok keresése. Konyhafelszerelés és bútor válogatása. Persze ezeket lehetne később is, de a konyhát és a hűtőt például nem hagyhatom el olyan sokáig, mint mondjuk egy sarokgarnitúrát. Az ráér. A legnagyobb kihívás azonban a karácsonyi ajándékok beszerzése. Ez nem pénzkérdés ugyanis. Vagyis nem az értékre megyek rá.

Számomra az a döntő, hogy amit veszek passzoljon a személyiséghez illetve örüljön neki az ajándékozott. Ezért nehéz. Kis mütyüröket nézek leginkább, de tudom, hogy valaki örülne egy tarka zokninak, de abból sem veszek meg akármilyet. Legyen jó. Jártamban keltemben figyelem az árusokat, a kirakatokat.

Eközben figyeltem meg, hogy az emberek úgy vásárolnak, mintha pisztollyal kényszerítenék őket. Szinte hallom: "Most még megveszem gyorsan, mielőtt utolér a válság!". Ezt sugallják a reklámok, csábítanak vásárlásra, most vedd meg és az áruházakban a hangszórók a minden fajta hitel lehetőségével csábítanak. Az emberek pedig vásárolnak, felelőtlenül. A legtöbben pedig azt hiszik, hogy a drága ajándék fejezi ki a szeretet. Pedig nem így van. A mindennapokban kellene minden nap egy karácsonyt tartani. Akkor kell odafigyelni az emberekre, karácsonykor pedig összeborulni és örülni egymásnak.