Gondolat

Van amikor el kell engedni a másikat, hogy visszakaphasd.

Miért nem adjuk fel a küzdést

"Jobb szeretni és elpusztulni, mint soha meg nem ismerni a szerelmet." - Tennyson

Ennyi.

Mai vers

Szeress, ne kérdezd, hogy miért, ha nem magamért: magadért, a jövőért, egy napodért, ezért a meleg mosolyért, mit meg is ízlelhetett ajkad, ennyiért, ízéért e friss pillanatnak. /Illyés Gyula/

Érzés

Ma este ránéztem Emese blogjára, és elfogott egy érzés, amikor olvastam a bejegyzést. Nagyon ismerős érzés. És erről eszembe jutott egy itthon nem annyira ismert előadó. És a kicsit szomorkás, de gyönyörű dala. Jó ezt meghallgatni és úgy aludni el.

Jó tanács az észnek, nehéz a szívnek

Az érzelmeknek szabadon kéne szárnyalnia.
Ne utasítsuk el az eljövendő szerelmet az
elmúlt szenvedések miatt.
(Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam)

Nagyon jó tanács, de tud valamit a Morcheeba és Skye Edwards is. Gondolkodjunk el ezeken a mai napon.

Bizalom

Érdekes dolog a bizalom. Nehéz megint bízni. Az a kérdés: magadban nem bízol vagy a másikban? Ha nem adod bele minden erődet, akkor tudod mi lesz a vége. Ahogyan Te is jártál. És mégis, van amikor olyan helyzetben vagy, hogy nem tudsz egy ideig olyan lenni, mint voltál. És nem is biztos, hogy amikor a megfelelő személy jön - annak a 2-3-4 embernek az egyike, akiből lehet Igazi - éppen jó állapotban vagy. Ez adott helyzet. Fel kell ismerni és el kell hesegetni a felhőket. Ha érzékenyebb típus vagy, akkor eltelhet jó idő. Valószínűleg csak akkor leszel készen, amikor már nem a veszteséggel törődsz, már beforrt a seb, mindegy mennyit piszkáltad, már inkább vállalod a kockázatot, hogy megint sérülsz, mert már kell, szükséged van erre a dologra megint, hogy bízz, szeress, de ezt olyan módon tedd és olyan módon tedd, hogy tényleg képes vagy kételyek nélkül tenni, akkor is, ha, az elején bizonytalan vagy. Amikor megfelelő válaszokat kapsz, akkor beleszeretsz, ha már készen állsz lelkileg és érzelmi intelligenciában is.

Nekem ebből volt egy nagy szerelem. De csúnya véget ért. És amit kapsz utána, amiatt rendülhet meg a bizalom, amiért a következőbe nem tudsz beleadni mindent - pedig akarsz, szenvedsz, görcsösen akarod. Itt a hiba. A görcsösség. Amikor oda kell figyelned, rá kell beszélned magad. Ez nem csak akkor jöhet ám elő, amikor nem vagy szerelmes, mert "akkor minden magától működik és nem kell gondolkodnom akarom-e", hanem akkor is, amikor egy Igazival találkozol, de nem vagy még kész, még régi dolgok utána nyúlnak.

Én tudom, hogy előző télen rosszkor találkoztam valakivel, amikor akartam csak úgy hívni - ahogy kellett volna - miután reggel eljöttem az otthonából a melóba, nem tettem, mondván, miért tegyem én ezt meg. Amikor valakivel elutazhatsz, akkor hiába keresel többet, sokkal, mégis, mindenki fizesse a saját részét. Egyébként pedig erőhöz mérten szoktam ezt intézni. Menjünk jobb helyre, majd én fizetem a különbözetet. Most nem ez van. Fel kell újítani egy lakást? Ki kell építeni a konyhát, készre kell befejezni? Akkor is, ha kölcsön, de tudod, hogy nélküled ezeket nem fejezik be, mert amikor ott is a pénz, nem fogják befejezni maguktól, mert éppen mindig másra kell. Így rákényszeríted. Meg tudnám most tenni ezeket a dolgokat? Nem. És miért? Hogy utána azt kapd, hogy nem számít semmi, mert nem ilyen dolgokon múlt, hogy mi volt előtte? Hogy utána, ha hálásak, megköszönik, de akkor természetes, hogy már más van benne és akihez ragaszkodnak akkor is, amikor a nagy bajban nem segít?  De velem nem lehetett volna másként, stb.? És tudjátok mit? Lehet a másik nem is tehet róla, mert tényleg így érezte és nem mer szembenézni pár dolgoggal, illetve talán helyesen, de túllépet rajta és elfogadja ami van, persze azért, mert már képes rá. Ahogyan én sem teljes egészében tehetek arról ahogyan most érzek - hatás-ellenhatás törvénye -, és amiért nem vagyok képes egyszerűen megtenni most dolgokat. De legalább nem csak tudom, hanem el is ismerem. És tudom, hogy eltelik az idő, amikor majd ki leszek éhezve, amikor a reménysugarat nem délibábnak látom, hanem a fénynek, megint kockáztatok és ismét bízok, felteszem önmagam a mérlegre, ugyanúgy teszek majd mindent, ahogy érzem és akarom, és akkor nem megyek majd el a következő Igazi mellett.

Szíven ütött

Két férfi beszélget egy bisztróban. A beszélgetés jól hallható.

Az egyik azt mondja: - Egy pillanatra pontosan azt éreztem, amit akkor és pont ezért húztam be a kéziféket, de nagyon gyorsan és rükvercbe kapcsoltam. És ezért éreztem, hogy igazam van, mert most én is pont így érzek. És nevetséges, mert azt mondtam én nem fogom ezt csinálni, tudni fogom megélni az új kapcsolatot. És ezzel lettem bizonyos, hogy jól éreztem amit éreztem, most megértem, mi volt vele. Azért álltam meg, nem akartam megint kitenni magam ugyanannak.
- A másik válaszol: De nem szar ez, hogy nem tudsz már ugyanolyan szerelmes lenni, mint akkor, régen?
- Válasz: De, pontosan ugyanezt gondoltam. De idővel biztos változni fog és megint bízok, és remélem nem szívja meg senki.

"Hagyd abba ezt az életet."

Meg megnéztem a Nő másik arca című filmet. Röviden: zseniális. Megérintett.

Ahogyan néztem akár velem is megeshetett volna ez a történet. Vagy meg is történt. Nem teljesen így, persze, de hasonlóan. Néhol persze nagyon is kiszámítható a film, tudod mi fog történni. De ez mindegy, hiszen sok mindenről tudjuk, hogy mi történik mégis örülünk neki. Nagy ötlet, hogy két külön kamera figyeli a színészeket és nem csak profilból látod őket. A két külön kamera képe a vászon két felén jelenik meg, néha van átfedés. Követed a férfit és a nőt. A történetüket. Ahogyan flörtölnek az esküvőn, majd megy minden a maga útján. A párbeszédek jók, a két színész szerintem kitett magáért. Sok párbeszéd, jó arcjáték, jó mozdulatok. Néha intellektuális csata. A két részre osztott kép egyik felén néha megjelennek a múlt képei. Elhangzik pár kulcsmondat, például a címben szereplő is. Azt vettem észre, hogy egyre jobban kedvelem ezeket a típusú, kevés szereplős filmeket. És ezek a független filmesek tudnak olyat nyújtani a kis költségvetésükkel is, amit a profi szövegírók steril környezete nem tud kiizzadni magából. A furcsa, hogy most adnak le a magyar mozik egy 2005-ös(!) filmet. Jó pont jár érte, hogy behozták, de azért lehetett volna hamarabb is. A jó zene külön plusz pont, mindig jó helyen van, Carla Bruni számai jól illenek a film hangulatához és a megfelelő helyeken vannak beillesztve. Nem is tudtam, hogy a mostani francia elnökfeleség annó ilyen kellemes zenét tudott szerezni.

Egyszóval a filmet ajánlom mindenkinek megnézésre. Nem negédes, nem gelj, nem krokodilkönnyes, hanem nagyon emberi történet egy nőről és egy férfiről, akiknek van egy közös múltjuk, van egy jelen helyzetük és rengeteg érzésük, örömük, félelmük, vágyuk.