Edzés, diéta

Ne szépítsük: elhíztam. Megint. Lehet keresni az okokat, de felesleges. Most a megoldások az érdekesek. Azért is írtam ki a blogra, hogy nyoma maradjon, így is ösztönözzem magam.
A feladat:
- 3 hónapig minden héten legalább 2x2 óra és 2x1 óra folyamatos mozgás (bicikli, futás, torna, bármi, csak egymás után legyen, leginkább kardiós edzések)
- le kell mondani az édességről minimum 1 hónapig
- le kell mondani az alkoholról 30 napig, minden szinten, utána 2x2 deci vörösbor maximum, valamint a már lefoglalt borkóstoló 25-én)
- minden reggel KELL reggelizni, de olyat, amiben van növényi rost vagy minimális szénhidrát, a lényeg, hogy legyen bennem valami
- gyümölcs: minden nap 1 gyümölcs legalább
- este 7 után nincs kaja (tudom, 6 óra, de ez nem kivitelezhető és a mozgás miatt majdnem mindegy)
- minnél több zöldséget és halat enni
- amit lehet magamnak megfőzni, szendvicset előkészíteni

Utóbbi jár a legtöbb munkával, de a legtöbb eredménnyel is: tudom mit eszek, pontosan mennyi kalória van benne és miből van. Nem lisztezem agyon - sőt, én általában semennyire - a főzelékeket, és csak friss árut rakok a kosárba.

Mit várok ettől:

- természetesen súlycsökkenést és ettől jobb életérzést

- könnyebb mozgást

- elégedettségérzést

Kire számítok:

- elsősorban és egyedül magamra, de lesz aki segítség lesz

- Atom, aki mindig támogat a jó célokban

- E. akivel sokat fogok futni

- többi barátom, akik biztatnak és szokás táplálják az önbecsülésem pozitív megjegyzésekkel :-)

Hát, ennyi a feladat.

Kütyük

Félelmetes, hogy mennyire le tud kötni embereket egy-egy kütyü. Ez alól én sem vagyok kivétel.
Eddig az okostelefonoktól írtóztam, mert telefonálása nem annyira lehetett használni őket, sokszor összeomlottak, újraindultak, megálltak. Az áruk arany, a szoftver zárt. Ezért vártam az Android-ot. Meg egy jó telefont. Végül találtam egy kompromisszumos készüléket.
Most örömködöm a telefonomnak, tud mindenhogy kommunikálni, megmondja a GPS és Google Maps, hogy hol vagyok. Bármelyik hálózatba be tudok lépni. Látom mindenhol az e-maileket.
Erre elkezdtem gondolkodni, hogy most a fenébe, ezek szerint már mindenhol lehet dolgozni...
Meg mindenhova befurakodik a Facebook, a Gmail, az e-mail, skype, twitter, stb. És ez valahol borzasztó is egyben.
De hiszek a választás szabadságában és a józan eszemben.
Nem tagadom: jól jön, hogy nem kell a laptopot elővenni egy találkozó időpontjának megtekintéséhez, tudok telefonról időpontot módosítani ami megjelenhet céges és vállalati naptárban, Google Calendarban stb. Ettől függetlenül elhatároztam: amikor nem kell, nem nézem meg és nem szinkronizálom az alkalmazásokat, adatokat. Kíváncsian várom, hogy mennyire sikerül ez az elhatározás. Erőteljesen dolgozom az ügyön, hogy így legyen.

Szíven ütött

Két férfi beszélget egy bisztróban. A beszélgetés jól hallható.

Az egyik azt mondja: - Egy pillanatra pontosan azt éreztem, amit akkor és pont ezért húztam be a kéziféket, de nagyon gyorsan és rükvercbe kapcsoltam. És ezért éreztem, hogy igazam van, mert most én is pont így érzek. És nevetséges, mert azt mondtam én nem fogom ezt csinálni, tudni fogom megélni az új kapcsolatot. És ezzel lettem bizonyos, hogy jól éreztem amit éreztem, most megértem, mi volt vele. Azért álltam meg, nem akartam megint kitenni magam ugyanannak.
- A másik válaszol: De nem szar ez, hogy nem tudsz már ugyanolyan szerelmes lenni, mint akkor, régen?
- Válasz: De, pontosan ugyanezt gondoltam. De idővel biztos változni fog és megint bízok, és remélem nem szívja meg senki.

A lélek tisztasága

Furcsa egy dolog az ember. Tud nagyon szeretni, tud nagyon utálni, és van amikor közönyös. A mindent elfoglaló szeretet helyébe a folyamatos gyomrozás, a másik viselkedése miatt közönyös, sőt, néha kárörvendő tud lépni.

Nos, megvan mire célzok? Igen. Én is gyarló ember vagyok. Tele ellentmondásokkal. Megesett már, és szörnyen elkeserített, hogy akit szerettem, "megőrültem" érte, az a viselkedésével elérte, hogy ne érdekeljen mi van vele. És megrémültem magamtól, hogy akkor én tudok majd nem szeretni valakit? Hogyan élem le valakivel az életem? Csak hazudni fogok később? Vagy csak megszokom és félek majd váltani? Sok kérdés merül fel ilyenkor.

A nagy kérdés, hogy szabad-e ilyenkor megrémülni? Vagy el lehet fogadni ezt úgy, mint egyenes következményét a másik viselkedésének. Már másként kezelem a helyzetem és nem félek magamtól, elfogadtam, hogy a fizika törvényeként ismert hatás-ellenhatás itt is él, a lelkek között.

De ez még semmi. A rosszabb, amikor a másik kicsit megszívja. Hallottam egyszer egy mondást, ami nagyon emberi: a legőszintébb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység. Hát igen, van amikor az ember egy hír hallatán, - ami természetesen nem baleset vagy tragédia, hiszen akkor bármi volt is, mindig ott vagy a másik mellett - kesernyésen elmosolyodik és azt mondja: na, ez kellett neked, ezt akartad? Velem, mellettem ez megtörtént volna? Nekem is volt ilyen élményem, nemrég. Előtte csak évekkel korábban. Egy pillanat múlva szégyelltem magam, mert nem érdemli meg a másik, hogy szomorú legyen, főleg, mikor ő meg drukkol neked - bár nem csak mondani kell dolgokat, de úgy is tenni - , de beláttam egy dolgot, azt, amit eddig is tudtam. És úgy éreztem igazam van, illetve bizonyosságot nyert. Viszont csalódást is éreztem és azt, hogy meghalt végre bennem valami. És ez felszabadító dolog volt. Cserébe félelmetes is egyben. Mert már régen másfele tekintettem, de nehezebben ment, kellett hozzá egy különleges személy és egy valaki, aki kellett, hogy átvészeljek egy hónapot és a karácsonyt. Neki is csak sok boldogságot tudok kívánni, nagyon megérdemelné. Vele is rosszkor, vagy mondhatnám rossz sorrendben találkoztunk. A szomorúság főleg azok után jött, amit hallottam mástól, amit én előtte soha nem hallhattam. Jobb volt csak most hallani. Jó titokzatos, mi? Nem baj, kell ennyi.
És akkor utaztam el.

Jókor jött a snowboard és a magas csúcsok, a gleccser, a metsző, tiszta hideg, a fényes és patyolat tiszta táj. Ahogyan ott fent álltam a csúcson, majd lecsúsztam a deszkán, ahogyan koncentráltam a lejövetelre, a kanyarokra, a bukkanókra, a deszka élének leszorítására a meredélyen, az kisöpör minden más gondolatot. Amikor lecsatoltam a deszkát és felmásztam a fém sodrony-kötélen a Mölltal csúcsára, ahogy végignéztem a tájon, az ősi hegyek méltóságteljes látványán, ahogy szilárdan állnak, mint megkövült ősi bölcsesség, mely sokat látott már, de mindegyiknél bölcsebb és mindegyiket túléli. Az Alpokon keresztül jött már Hannibál, látott római légiókat, világháborúkat és ki tudja még mi mindent az ősi időktől kezdve. De ők ugyanolyanok, és olyanok is maradnak. Ahogy ott álltam, megtisztult a lelkem, valami megmagyarázhatatlan békesség szállt meg. Kibékültem mindenkivel, akire haragudtam nemrég, akiben csalódtam és reménnyel tekintettem a jövőbe. Jó volt ott állni, aztán lejönni a hegyről és vigyorogni a barátomra a hüttében, aki lehetővé tette most ezt az utat, köszönet neki. Rájöttem, hogy elég 5 perc is ilyen áldott, nyugodt állapotban.
A gyönyörű tiszta táj és fehérség az én lelkemet is kitisztította és olyanná tette, mint az egészséges, tiszta,patyolatfehér hótakaró.

Az véradásról...

Pár dolgot megjegyeznék a véradásról:
- mindenképpen igyatok előtte sok-sok vizet, de ne csak aznap, kampányszerűen, jobb előtte pár mnappal már "feltankolni"
- egyetek előtte mindenképpen
- aznap reggel ne igyatok kávét (vízhajtó hatású, ugye)

Nos, én mind a kettőt igyekeztem megtenni, mégis, tegnap kevesebb vizet ihattam, meg a kávé kihajthatta belőlem ami volt. Ennek eredményeképpen, meg gondolom pár másiknak, a hemoglobin szintem pont 170 volt, amivel már nem adhattam vért. Ezek után, miközben az ujjamat nyomkodták a mintavételhez, mondták, hogy elég lassan jön, ittam-e eleget, odanéztem és komolyan megszédültem. Mondhatnám ,hogy tiszta szégyen, de hát ez van, nem mindenki bírja. Múlt évben azonban többször sikerült megvágnom az ujjam, mégsem voltam rosszul, a teljes vérképet mikor megnézetem, direkt nézni szoktam az üvegcsét, hogy edződjek, most mégis megtörtént a rosszullét, amire 18 éves korom óta nem volt példa.

Mégis, elmegyek megint vért adni, amikor jönnek. A következő elhatározásokkal: előtte legalább egy héttel minden nap magamba töltök 2-3 liter vizet. Aznap reggel nem fogyasztok kávét. Nem nézegetem a kifolyó vért :-) Miért csinálom mégis, ha most volt egy ilyen rossz élmény? Egyszerű: társadalmilag is fontos, hogy legyen utánpótlás, másrészt pedig a vérnek is jól jön a frissítés.

Apró csodák

Sok minden megváltozott ebben a világban számomra. A lelki életemben, a munkában is máshogy látom a dolgokat.

Most csak a magánéletről beszélek. Van amikor már behúzom a kéziféket, mikor érzem, hogy talán rátalálhatok valakire. Nem félelem miatt, inkább túlélési ösztönnek mondanám. Egy kapcsolat után amiért annyira tudtam lelkesedni, hogy "élni, tudtam érte" kicsit óvatosabban járok. Hirtelen olvadtam bele a másik szeretetének a mézébe, amit adni tudott. Már annyira hiányzott, hogy túl lelkes voltam. Utána kicsit cinikus lettem, csalódott, majd ismét boldog egy rövid időre. És sok mindent megtanultam. Megtanultam elfogadni úgy is a másikat, ahogy van. Megtanultam, hogy mindegy, hogy mennyi ideje vagy egyedül, nem szabad rögtön a "másiknak esni", mert az megijesztheti, én is ezt éreztem nemrég, hogy nem tudok ígérni rögtön. És így utólag belegondolva nem tudok hibáztatni mást sem, hogy esetleg túl gyors voltam, túl sokat vártam azt érezhették. Aki könnyen ígér az könnyen is mehet, nem?

Nem hiszek az első látásra szerelemben, sosem hittem. Amit annak hisznek az más, az az eufória. Utólag visszanézve racionálisan el tudom magyarázni miért lettem hirtelen lelkes 2008 júniusában. Adtak is hozzá alapot, persze, de el tudom mondani. Ezt valahol szörnyűnek is láttam, úgy tekintettem a magyarázat képességére nem sokkal ezelőttig, mintha megfosztanám a lényegétől az emberi lét egyik csodáját, a szeretet és szerelem képességét. Azonban nem képes-e elemezni a pszichológus az emberi viselkedést, a viselkedés tudomány nem számtalan megfigyelésre épül-e? Ettől még megmarad a csodája az érzésnek. Az első tavaszi napfény és hűvös, de lágy szellő is pontosan leírható a fizika és időjárás kutatás eredményeivel és tudományával, mégis, pótolhatatlan érzés, ahogy simogatja az arcomat a szellő.

És most azt érzem, ahogyan a tavasz elhozza az olvadást és a természet megújulását, úgy én is valahol megújultam. Nem dobom el a régi dolgokat, dehogy. Eddigi utam részei voltak. Ahogyan tisztábban látom most, hogy mi volt régebben, van ami eltölt az érzéssel, hogy ez máshogy is lehetett volna, de ez már nem bánat, hanem nyugtázása és a múlt része. Ami fontos volt nagyon, sokat tanultam és amiért így visszatekintve még hálás is lehetek a sorsnak. Az, hogy nem sikerült még megállapodni: nos, lehet, hogy enélkül a tanulság nélkül tönkrement volna az, amit nemrég a legideálisabb kapcsolatnak láttam, amiben részem lehetett volna. A tanulságokat leszűrve viszont folytathatom az utam és a következő jelekből már látom a buktatókat, ismerem a jeleket és már az ismeretlenre is jobban oda tudok figyelni.

A visszatérés

Minden ember életében elkövetkezik egy pillanat, amikor abbahagy valamit, ami fontos. Néha van újrakezdés, mert azért ott van a fejedben, ott mozog a tudatodban, hogy valamiért csináltad. Én miért csináltam, miért kezdtem el? Egyszerű: ki akartam írni magamból sok mindent, választ kerestem, mert elhagytak, itt akartam kiírni mindent. Mi változott közben? Élveztem az írás örömét. Azt, hogy van aki értékeli, aki erőt meríthet belőle, hogy van akinek ugyanez jár a fejében, de tetszik neki az én megfogalmazásom - hát igen, ember vagyok, az ember pedig hiú is tud lenni, akár bevallja, akár nem. Itt gondoltam át közösségileg a dolgokat. Aztán változott más is: visszatértek, majd megint elmentek, közben pedig sok minden történt. Hazugság lenne azt mondani, hogy csak a szépre és jóra emlékszem, de az igaz, hogy a jó dolgok jutnak eszembe automatikusan, a többi pedig emlékeztetés magamnak. Ez is megváltozott, hogy megtanultam: mi az amit nem szabad beszéd nélkül kiírni, ha tudod, sőt, akarod, hogy nézzék a blogod számodra fontos emberek. Amikor nem beszélsz otthon, de próbálsz célozni rá, hogy "hé, nézd már meg!". Úgy teszel, mintha nem számítana. Aztán meg úgy érzed, hogy már nincs miért folytatni. Besokalsz. Mások blogjától is.
Azonban van mindig visszatérés. Mert a megváltozott dolgokból jön a tanulság. Amikor újra élsz, de csak csökönyösen nem folytatod, pedig gondolsz rá. "Megmondtam, most szünet lesz". Mindig erre emlékezteted magad. Aztán elkezdesz újra arra gondolni, hogy jó volt ez, amikor kiírtad magadból a dolgokat. És nem csak ami zavart vagy frusztrált, hanem a jót is. És hé, most újra "élet van a szememben", ahogy mondták nekem egyszer. Nem határoztam el magam január elsejével, semmi ilyesmi nem történt. Egyszerűen most érzem azt, hogy megint érdekel az, hogy világgá kürtöljem néha mit gondolok. Most például azt, hogy visszatértem a globális közlés színterére, mint egy vércsepp, ami lehet csak egy csepp, de ha mindenki kiesne a vérkeringésből, meghalna a test. Szóval most újra keringek. Sok a közölni valóm. Majd leszűröm melyik a jó, melyik a felesleges szó. Most is sok volt, de jól esett írni. Vannak tervek, és lesz szakmai blog is. Persze nyílt forrásról és termékekről, oktatásról, informatikáról. Külön lesz, máshol, itt marad a magánélet és nem keverem a kettőt.
Röviden: visszatértem.