A világ tetején

Nem éreztetétek még néha úgy magatokat, hogy a világ tetején álltok? Amikor hallgattok egy gyönyörű zenét és úgy érzitek, hogy megemelkedik a lelketek? Sok emlékre tekintetek le, sok elmúlt történetre, sok boldogságra, némelyik mögött ott lopódzik a fájdalom és a csalódés, de mégis, a jót látod, a jóra emlékszel, mert a zene felemel. Például amikor meghallgatsz egy gyönyörű szonátát, egy kitünő nagy zenekari, rock vagy akár elektronikus zenei kompozíciót. Vagy egyszerűen csak szól a Pink Floyd 94-es koncertlemeze.

Szíven ütött

Két férfi beszélget egy bisztróban. A beszélgetés jól hallható.

Az egyik azt mondja: - Egy pillanatra pontosan azt éreztem, amit akkor és pont ezért húztam be a kéziféket, de nagyon gyorsan és rükvercbe kapcsoltam. És ezért éreztem, hogy igazam van, mert most én is pont így érzek. És nevetséges, mert azt mondtam én nem fogom ezt csinálni, tudni fogom megélni az új kapcsolatot. És ezzel lettem bizonyos, hogy jól éreztem amit éreztem, most megértem, mi volt vele. Azért álltam meg, nem akartam megint kitenni magam ugyanannak.
- A másik válaszol: De nem szar ez, hogy nem tudsz már ugyanolyan szerelmes lenni, mint akkor, régen?
- Válasz: De, pontosan ugyanezt gondoltam. De idővel biztos változni fog és megint bízok, és remélem nem szívja meg senki.

A lélek tisztasága

Furcsa egy dolog az ember. Tud nagyon szeretni, tud nagyon utálni, és van amikor közönyös. A mindent elfoglaló szeretet helyébe a folyamatos gyomrozás, a másik viselkedése miatt közönyös, sőt, néha kárörvendő tud lépni.

Nos, megvan mire célzok? Igen. Én is gyarló ember vagyok. Tele ellentmondásokkal. Megesett már, és szörnyen elkeserített, hogy akit szerettem, "megőrültem" érte, az a viselkedésével elérte, hogy ne érdekeljen mi van vele. És megrémültem magamtól, hogy akkor én tudok majd nem szeretni valakit? Hogyan élem le valakivel az életem? Csak hazudni fogok később? Vagy csak megszokom és félek majd váltani? Sok kérdés merül fel ilyenkor.

A nagy kérdés, hogy szabad-e ilyenkor megrémülni? Vagy el lehet fogadni ezt úgy, mint egyenes következményét a másik viselkedésének. Már másként kezelem a helyzetem és nem félek magamtól, elfogadtam, hogy a fizika törvényeként ismert hatás-ellenhatás itt is él, a lelkek között.

De ez még semmi. A rosszabb, amikor a másik kicsit megszívja. Hallottam egyszer egy mondást, ami nagyon emberi: a legőszintébb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység. Hát igen, van amikor az ember egy hír hallatán, - ami természetesen nem baleset vagy tragédia, hiszen akkor bármi volt is, mindig ott vagy a másik mellett - kesernyésen elmosolyodik és azt mondja: na, ez kellett neked, ezt akartad? Velem, mellettem ez megtörtént volna? Nekem is volt ilyen élményem, nemrég. Előtte csak évekkel korábban. Egy pillanat múlva szégyelltem magam, mert nem érdemli meg a másik, hogy szomorú legyen, főleg, mikor ő meg drukkol neked - bár nem csak mondani kell dolgokat, de úgy is tenni - , de beláttam egy dolgot, azt, amit eddig is tudtam. És úgy éreztem igazam van, illetve bizonyosságot nyert. Viszont csalódást is éreztem és azt, hogy meghalt végre bennem valami. És ez felszabadító dolog volt. Cserébe félelmetes is egyben. Mert már régen másfele tekintettem, de nehezebben ment, kellett hozzá egy különleges személy és egy valaki, aki kellett, hogy átvészeljek egy hónapot és a karácsonyt. Neki is csak sok boldogságot tudok kívánni, nagyon megérdemelné. Vele is rosszkor, vagy mondhatnám rossz sorrendben találkoztunk. A szomorúság főleg azok után jött, amit hallottam mástól, amit én előtte soha nem hallhattam. Jobb volt csak most hallani. Jó titokzatos, mi? Nem baj, kell ennyi.
És akkor utaztam el.

Jókor jött a snowboard és a magas csúcsok, a gleccser, a metsző, tiszta hideg, a fényes és patyolat tiszta táj. Ahogyan ott fent álltam a csúcson, majd lecsúsztam a deszkán, ahogyan koncentráltam a lejövetelre, a kanyarokra, a bukkanókra, a deszka élének leszorítására a meredélyen, az kisöpör minden más gondolatot. Amikor lecsatoltam a deszkát és felmásztam a fém sodrony-kötélen a Mölltal csúcsára, ahogy végignéztem a tájon, az ősi hegyek méltóságteljes látványán, ahogy szilárdan állnak, mint megkövült ősi bölcsesség, mely sokat látott már, de mindegyiknél bölcsebb és mindegyiket túléli. Az Alpokon keresztül jött már Hannibál, látott római légiókat, világháborúkat és ki tudja még mi mindent az ősi időktől kezdve. De ők ugyanolyanok, és olyanok is maradnak. Ahogy ott álltam, megtisztult a lelkem, valami megmagyarázhatatlan békesség szállt meg. Kibékültem mindenkivel, akire haragudtam nemrég, akiben csalódtam és reménnyel tekintettem a jövőbe. Jó volt ott állni, aztán lejönni a hegyről és vigyorogni a barátomra a hüttében, aki lehetővé tette most ezt az utat, köszönet neki. Rájöttem, hogy elég 5 perc is ilyen áldott, nyugodt állapotban.
A gyönyörű tiszta táj és fehérség az én lelkemet is kitisztította és olyanná tette, mint az egészséges, tiszta,patyolatfehér hótakaró.

Apró csodák

Sok minden megváltozott ebben a világban számomra. A lelki életemben, a munkában is máshogy látom a dolgokat.

Most csak a magánéletről beszélek. Van amikor már behúzom a kéziféket, mikor érzem, hogy talán rátalálhatok valakire. Nem félelem miatt, inkább túlélési ösztönnek mondanám. Egy kapcsolat után amiért annyira tudtam lelkesedni, hogy "élni, tudtam érte" kicsit óvatosabban járok. Hirtelen olvadtam bele a másik szeretetének a mézébe, amit adni tudott. Már annyira hiányzott, hogy túl lelkes voltam. Utána kicsit cinikus lettem, csalódott, majd ismét boldog egy rövid időre. És sok mindent megtanultam. Megtanultam elfogadni úgy is a másikat, ahogy van. Megtanultam, hogy mindegy, hogy mennyi ideje vagy egyedül, nem szabad rögtön a "másiknak esni", mert az megijesztheti, én is ezt éreztem nemrég, hogy nem tudok ígérni rögtön. És így utólag belegondolva nem tudok hibáztatni mást sem, hogy esetleg túl gyors voltam, túl sokat vártam azt érezhették. Aki könnyen ígér az könnyen is mehet, nem?

Nem hiszek az első látásra szerelemben, sosem hittem. Amit annak hisznek az más, az az eufória. Utólag visszanézve racionálisan el tudom magyarázni miért lettem hirtelen lelkes 2008 júniusában. Adtak is hozzá alapot, persze, de el tudom mondani. Ezt valahol szörnyűnek is láttam, úgy tekintettem a magyarázat képességére nem sokkal ezelőttig, mintha megfosztanám a lényegétől az emberi lét egyik csodáját, a szeretet és szerelem képességét. Azonban nem képes-e elemezni a pszichológus az emberi viselkedést, a viselkedés tudomány nem számtalan megfigyelésre épül-e? Ettől még megmarad a csodája az érzésnek. Az első tavaszi napfény és hűvös, de lágy szellő is pontosan leírható a fizika és időjárás kutatás eredményeivel és tudományával, mégis, pótolhatatlan érzés, ahogy simogatja az arcomat a szellő.

És most azt érzem, ahogyan a tavasz elhozza az olvadást és a természet megújulását, úgy én is valahol megújultam. Nem dobom el a régi dolgokat, dehogy. Eddigi utam részei voltak. Ahogyan tisztábban látom most, hogy mi volt régebben, van ami eltölt az érzéssel, hogy ez máshogy is lehetett volna, de ez már nem bánat, hanem nyugtázása és a múlt része. Ami fontos volt nagyon, sokat tanultam és amiért így visszatekintve még hálás is lehetek a sorsnak. Az, hogy nem sikerült még megállapodni: nos, lehet, hogy enélkül a tanulság nélkül tönkrement volna az, amit nemrég a legideálisabb kapcsolatnak láttam, amiben részem lehetett volna. A tanulságokat leszűrve viszont folytathatom az utam és a következő jelekből már látom a buktatókat, ismerem a jeleket és már az ismeretlenre is jobban oda tudok figyelni.

Egyedül vagyok, nem magányos

Ezt válaszoltam a minap valakinek, aki mondta, hogy hát igen, biztosan rossz nekem magányosan. De ez nem igaz. Én jól érzem magam, eljárok szórakozni, odafigyelek az étkezésemre, jókat, egészségeket és finomakat eszem, dolgozom, olvasok, sétálok, moziba járok, vacsorát főzök, borozok, sörözök, élvezem a jó dolgokat. Vannak nagyon jó barátaim, akik odafigyelnek a másikra, rám is, én is rájuk. Én nem vagyok magányos, csupán egyedül vagyok.
Nem mondom, hogy nem lenne sokkal jobb azzal együtt lenni, akit szeretek és aki szeret engem, másként: jobb szeretni és szeretve lenni. Hiányzik ez, hogy nincsenek közös tervek utazásra, nyaralásra, kirándulásokra. Később saját házra, kis kertre, házasságra, boldog, tartalmas és hosszú életre. Így egyet tudok most tenni, magamnak tervezek utat, kirándulást, és nyitott szívvel járom a világot, hogy aki lát engem, az ne csukott kapukat, zárkózottságot, önmagamba temetkezést, magányos embert lásson, hanem olyat, aki él a lehetőséggel és tud adni, tud elfogadni.
(A zenét köszi Viknek, aki felhívta rá a figyelmem.)

"Hagyd abba ezt az életet."

Meg megnéztem a Nő másik arca című filmet. Röviden: zseniális. Megérintett.

Ahogyan néztem akár velem is megeshetett volna ez a történet. Vagy meg is történt. Nem teljesen így, persze, de hasonlóan. Néhol persze nagyon is kiszámítható a film, tudod mi fog történni. De ez mindegy, hiszen sok mindenről tudjuk, hogy mi történik mégis örülünk neki. Nagy ötlet, hogy két külön kamera figyeli a színészeket és nem csak profilból látod őket. A két külön kamera képe a vászon két felén jelenik meg, néha van átfedés. Követed a férfit és a nőt. A történetüket. Ahogyan flörtölnek az esküvőn, majd megy minden a maga útján. A párbeszédek jók, a két színész szerintem kitett magáért. Sok párbeszéd, jó arcjáték, jó mozdulatok. Néha intellektuális csata. A két részre osztott kép egyik felén néha megjelennek a múlt képei. Elhangzik pár kulcsmondat, például a címben szereplő is. Azt vettem észre, hogy egyre jobban kedvelem ezeket a típusú, kevés szereplős filmeket. És ezek a független filmesek tudnak olyat nyújtani a kis költségvetésükkel is, amit a profi szövegírók steril környezete nem tud kiizzadni magából. A furcsa, hogy most adnak le a magyar mozik egy 2005-ös(!) filmet. Jó pont jár érte, hogy behozták, de azért lehetett volna hamarabb is. A jó zene külön plusz pont, mindig jó helyen van, Carla Bruni számai jól illenek a film hangulatához és a megfelelő helyeken vannak beillesztve. Nem is tudtam, hogy a mostani francia elnökfeleség annó ilyen kellemes zenét tudott szerezni.

Egyszóval a filmet ajánlom mindenkinek megnézésre. Nem negédes, nem gelj, nem krokodilkönnyes, hanem nagyon emberi történet egy nőről és egy férfiről, akiknek van egy közös múltjuk, van egy jelen helyzetük és rengeteg érzésük, örömük, félelmük, vágyuk.

Újra

A szöveg mindent elmond.