Bizalom

Érdekes dolog a bizalom. Nehéz megint bízni. Az a kérdés: magadban nem bízol vagy a másikban? Ha nem adod bele minden erődet, akkor tudod mi lesz a vége. Ahogyan Te is jártál. És mégis, van amikor olyan helyzetben vagy, hogy nem tudsz egy ideig olyan lenni, mint voltál. És nem is biztos, hogy amikor a megfelelő személy jön - annak a 2-3-4 embernek az egyike, akiből lehet Igazi - éppen jó állapotban vagy. Ez adott helyzet. Fel kell ismerni és el kell hesegetni a felhőket. Ha érzékenyebb típus vagy, akkor eltelhet jó idő. Valószínűleg csak akkor leszel készen, amikor már nem a veszteséggel törődsz, már beforrt a seb, mindegy mennyit piszkáltad, már inkább vállalod a kockázatot, hogy megint sérülsz, mert már kell, szükséged van erre a dologra megint, hogy bízz, szeress, de ezt olyan módon tedd és olyan módon tedd, hogy tényleg képes vagy kételyek nélkül tenni, akkor is, ha, az elején bizonytalan vagy. Amikor megfelelő válaszokat kapsz, akkor beleszeretsz, ha már készen állsz lelkileg és érzelmi intelligenciában is.

Nekem ebből volt egy nagy szerelem. De csúnya véget ért. És amit kapsz utána, amiatt rendülhet meg a bizalom, amiért a következőbe nem tudsz beleadni mindent - pedig akarsz, szenvedsz, görcsösen akarod. Itt a hiba. A görcsösség. Amikor oda kell figyelned, rá kell beszélned magad. Ez nem csak akkor jöhet ám elő, amikor nem vagy szerelmes, mert "akkor minden magától működik és nem kell gondolkodnom akarom-e", hanem akkor is, amikor egy Igazival találkozol, de nem vagy még kész, még régi dolgok utána nyúlnak.

Én tudom, hogy előző télen rosszkor találkoztam valakivel, amikor akartam csak úgy hívni - ahogy kellett volna - miután reggel eljöttem az otthonából a melóba, nem tettem, mondván, miért tegyem én ezt meg. Amikor valakivel elutazhatsz, akkor hiába keresel többet, sokkal, mégis, mindenki fizesse a saját részét. Egyébként pedig erőhöz mérten szoktam ezt intézni. Menjünk jobb helyre, majd én fizetem a különbözetet. Most nem ez van. Fel kell újítani egy lakást? Ki kell építeni a konyhát, készre kell befejezni? Akkor is, ha kölcsön, de tudod, hogy nélküled ezeket nem fejezik be, mert amikor ott is a pénz, nem fogják befejezni maguktól, mert éppen mindig másra kell. Így rákényszeríted. Meg tudnám most tenni ezeket a dolgokat? Nem. És miért? Hogy utána azt kapd, hogy nem számít semmi, mert nem ilyen dolgokon múlt, hogy mi volt előtte? Hogy utána, ha hálásak, megköszönik, de akkor természetes, hogy már más van benne és akihez ragaszkodnak akkor is, amikor a nagy bajban nem segít?  De velem nem lehetett volna másként, stb.? És tudjátok mit? Lehet a másik nem is tehet róla, mert tényleg így érezte és nem mer szembenézni pár dolgoggal, illetve talán helyesen, de túllépet rajta és elfogadja ami van, persze azért, mert már képes rá. Ahogyan én sem teljes egészében tehetek arról ahogyan most érzek - hatás-ellenhatás törvénye -, és amiért nem vagyok képes egyszerűen megtenni most dolgokat. De legalább nem csak tudom, hanem el is ismerem. És tudom, hogy eltelik az idő, amikor majd ki leszek éhezve, amikor a reménysugarat nem délibábnak látom, hanem a fénynek, megint kockáztatok és ismét bízok, felteszem önmagam a mérlegre, ugyanúgy teszek majd mindent, ahogy érzem és akarom, és akkor nem megyek majd el a következő Igazi mellett.

Álmaink

Van amikor álmainkban érjük el a célunkat. Van amikor megvalósul álmaink célja.

Gondolkodás

Most kicsit vissza kell húzódni. Valaki, aki fontos volt nekem nagyon, nem is olyan rég, a fejemhez vágott olyan dolgot, hogy csalódott bennem emberileg és távol vagyok a jótól, mert gonosz módon vitázok. Nem ez volt a célom, hogy bántsam. Valóban, írtam olyat, amin tudtam, hogy felhúzza magát és akkor nekem így könnyebb, ha elhajt, meg kiadom a mérgem. Bántani viszont nem akartam. Van ilyen, hogy amiről úgy gondolod nem bántó, az másnak bizony fáj. Ezt tudtam eddig is. Viszont nem tudtam megállni, hogy elmondjam, én is csalódtam emberileg. Ezért is írtam olyan levelet, amilyet. Nem tetszett, és emberileg csalódtam, hogy emberként nem értékelnek, azok után, ahogy értékeltek korábban, amiket mondtak, és amit végigküzdöttünk. Változunk persze, nem ugyanolyan a kapcsolat szakítás után, de úgy gondoltam, hogy amin keresztül mentünk együtt, azok után nem kapok olyan üzenetet, hogy talán még tartjuk a kapcsolatot és talán keresnek, aztán vagy válaszolok vagy nem. És persze ezt azért, mert én voltam túl erőszakos és ezért nem akart találkozni. Ehhez annyit tudtam hozzáfűzni, ami miatt csalódtam, és rosszul esett, hogy szó szerint idézzem: "és van, hogy eszünkbe jut a másik, de ettől még nem foglak keresni". Ez teljesen ellentétes azzal, hogy pont az én "nyomulásom miatt" nem találkozunk. 

Ez volt a bántó, és ezért csalódtam és ezért gondoltam, hogy nekem ez most sok. Volt, hogy az is eszembe jutott, a másik akkor nem is érdemelte meg amit kapott tőlem. Nem akarok azonban abba a hibába esni, hogy csak ezért ezt mondom. Persze amikor rosszul esik és a sértett büszkeség előtör, akkor ilyen eszébe jut az embernek hirtelen. Tudom magamról is azonban, hogy én is voltam elutasító mással, igaz, az a másik csinált olyan dolgokat, amiket nem lett volna szabad (például teherbe akart esni direkt, úgy, hogy kiszúrta az óvszert... mégis, kis idő elteltével, képes vltam találkozni és segíteni is neki, mert volt közös életünk).

Nekem pont ezért volt fontos a másik, hogy időnként, ha eszembe jut, akkor írok magamtól, hogy mi van vele, ne adj Isten találkozunk. Ez akkor megy, ha a kapcsolatban nem azért mentünk szét, mert nem figyelt a másik vagy egyenesen bunkó volt, hanem, ha minden rendben volt, de a körülmények, meg sok minden miatt nem ment. Van olyan, amikor nem jó időben találkozunk. 

Úgy gondolom, és próbáltam elmondani, hogy ez is ugyanolyan bántó volt, mint az én összehasonlításom, hogy minek tagadni a múltat és miért nem mondott el dolgokat és miért abba kapaszkodik, aki nem törődik vele, önző és nem viselkedik úgy, amit megérdemelne. Sajnálom ha ez bántotta, de ez sem direkt volt. És közben furcsa, mert akkor is, ha nem keresne, vagy írna, ha eszébe jutok a múltnak, akkor azt is írta, hogy közben meg fontos volt neki, hogy együtt voltunk, mert volt egy darabka életünk és eézrt küld képeslapot vagy hoz ajándékot egy távoli helyről, országból, nem kötelességből, hanem mert jó érzés. Amit viszont személyesen nem akart átadni, és 5 hónapig nem sikerült. Én nekem ez meg fájt, mert úgy éreztem, akkor nem is vagyok annyira fontos. Ez a két dolog teljesen ellentmondásos. Nem tudok ezzel mit kezdeni, nem értem. Biztos azért érintette jobban, mert nekem fontos volt, és komolyan gondoltam, hogy lehet néha találkozni, csak beszélni a másikkal, felhívni ha eszünkbe jut a másik vagy csak e-mailt írni mi van vele, mert annyi mindent megéltünk és ennek marad jó nyoma. Nem napi találkozó, de azért kíváncsi lettem volna és jól esett volna, ha keresnek 1-2 havonta, csak úgy, hogy mi van velem, meg elmegyünk-e sört bedobni, ilyesmi.

Lehet, egyszerűen csak sértetten tovább kellett volna lépnem, de nem akartam, hogy ez legyen, mert úgy gondoltam, nem érdemelné meg a másik és nem rossz ember ő sem, ugyanaz a kedves, szeretnivaló és szeretet adó lény, viszont ahogy nekem, neki is vannak hibái. Viszont amit természetesnek látott, az nem volt teljesen jó. Nem tudom minek akarom mindig elmagyarázni vagy törődni másokkal. Van amikor tovább kell lépni és kész, akkor is, ha sértett leszek. Így most ugyanaz az eredmény, csak most még rossz ember is lettem. Amiben nem hiszek, a reakcióm érthető volt. Megkérdeztem azért olyan nőt is, akivel volt hasonló vitám és megnyugtatott - pedig simán leolt máskor -, hogy tényleg furcsa és nem csoda, ha felhúztam magam a tavalyi év után, de inkább tovább kellett volna lépnem, akár sértetten, aztán elkönyvelni így a másikat és kész. Csak nem bírtam így, mert tudom nem rossz a másik sem, egyszerűen másként kezeli a helyzetet, mint én, és meg van győződve róla, hogy teljesen jól csinálta. Ettől ugyanolyan rosszul esett, és ezért volt a durva "lezárás".

Hát, így lettem a hőséből - amit olyan jól esett hallani - a jótól távol álló ember, aki gonosz taktikával vitázik.

Én tudok bocsánatot kérni, ha megbántottam azzal, amiről úgy gondotlam csak tükör tartása a szituációhoz - bár az igazság fáj mindig a legjobban - és meg is tettem, beleszőve egy levélbe. Az idő majd elmondja, hogy belátja-e a másik fél, hogy tényleg így volt és belátja-e azt, hogy mi volt a furcsa abban, amit mondott és amit ezzel szemben tett, és ami neki valószínűleg ugyanennyire rosszul esett volna fordított helyzetben.

Frappáns írások

Valami módon meg kellene tanulni azt, hogy miként írjak frappánsan, tömören, tisztán, úgy, hogy ne legyen félreérthető vagy bántó. Munkában tudok röviden írni. Magánéletben meg nem mindig.

Szellemírás

   Egyik nap gondoltunk egyet egy hozzám nagyon közel álló hölggyel, és elmentünk megnézni.

   Délutáni műsor ellenére sokan voltak a moziban. Pont kezdésre értünk be, volt kis elalvás is. Nem is a a moziról   szeretnék beszélni, az egy izgalmas krimi, jó hangulatú, pont olyan sötét, néhol szürke, ahogy kell. Jó a fényképezése. Nem nyomasztó lesz tőle a mozi, de látszik, hogy nincs rendben valami az emberekkel a történetben.

   Inkább arról beszélnék, hogy mi az ami számít, úgy általánosságban. A háttérben vannak néha titkaink. Kinek kisebb kinek nagyobb. Nem akarok ebbe a filmbe semmit belelátni, nem lelki dolgokról szól. Lehetnek azonban olyan szakaszai az életünknek, melyeket néha titokban tartunk. Azok előtt is, akiket szeretünk, hiába mondják, hogy nincs titok, az csak idővel jön el, van, hogy hónapokkal, évekkel később. Félünk, hogy elveszítjük a másikat, de igazából nem is benne vagyunk bizonytalanok, hanem magunkban. Mi vajon együtt maradnánk-e a másikkal. No, mégis lelki dolog lett? Nem, még mindig a filmhez van köze, abból a szmepontból, hogy lehetnek titkainak, akkor is, hanem olyan politikai voantkozású, mint a filmben. Ott tényleg csak az kerül elő. Van olyan amikor két ember nincs együtt, de akkor is titokban tartasz valamit, aminek úgy gondolod, hogy nem örülne. Miért? Mert szeretted, szereted vagy úgy gondolod, hogy néha még beszéltek. Van olyan, amikor a másik meg elfelejti azokat az időket, amikor Te voltál neki a minden, mintha kitörölték volna az emlékeit - apropó, ugye mindenki emlékszik Kate Winslet és Jim Carry filmjére, az Egy makuláltan elme vallomásaira? Akkor, meg minek terhelném a lelekemet titokkal. Amúgy is kellene "coming-out", de néha ezt talán más is kellemetlennek érezné, ezért nem tettem eddig. Viszont elgondolkodtam rajta egyszer, hogy lezárjak egy lehetséges konfliktusforrást. Vagy megoldódik, vagy végelg lezárok vele kettő kaput is. Lehet, hogy amúgy is csak csengethetnék az ajtón, mint a süket és hiába hozok jó híreket és ajándékot - nem, Jehova tanúja sem vagyok - akkor is csak kint ácsoroghatnék. Miközben máshol meg várnak a lehetőségek.

   Nem hosszú litánia akart ez lenni, erre az lett. Fenébe. Mégis az lett. Ráadásul régen írtam, erre ilyen poszttal "térek vissza" megint.

   Amit mondani akartam: a Szellemírónak van egy tanulsága, hogy a kezdetekben rejlik a lényeg. És igaza van. Figyelmesen érzékelve a világot, körülnézve, olvasva - nem csak a blogokban, de az emberi viselkedésben is - néha kialakulhatnának olyan dolgok, melyek életünk végéig tartanak, a kezdet sokat elárul bármiről, a kezdeteken sok múlik, mi lesz később az emberrel munkában, az életben, milyen lesz a kapcsolata két embernek. Néha a "végben" van a lényeg, hogy milyen módon ér véget valami és mi van a vég után. Minden vég csak egy kezdet. Egy kapcsolat vége egy új fajta viszony kezdete is a két ember között, akik egy pár voltak. Most azonban tényleg a kezdeteken gondolkodtam. Tegyétek ti is ezt, néha elég nagy meglepetés éri az embert, ha tud olvasni a sorok között, ahogy a mondás tartja.

Jövő

A végén úgyis minden rendben lesz, nem? Akkor meg minek izgulni. Élni kell és kész. Ennyi.

Fivér

Kultikus orosz film. Annó Filmmúzeumon láttam, a második résszel kezdtem, csak utána láttam a második részt. Érdekes egy film. Az orosz lélekbe is nyújt bepillantást, de nem tudom mennyire valós. Mindenesetre jól mutatja be, hogy miben nőttek fel, miben hisz a "nép egyszerű fia" az ő rendszerváltásuk után (is) pár évvel (Amerikai vagy? Igen? Nemsokára mi uralunk mindent, ti hanyatlotok.), az eredeti orosz zenét favorizálja a "szar amerikai zenével" szemben, vodkát iszik, a németek már nem zavarják, de érdekes módon a zsidók igen. A város "Leningrád" züllött, kábítószeres, gengszterekkel teli, veszélyes hely, ahol az élet vajmi kevest ér. Bemutatja milyen vad kelet volt az. Vannak persze nevetséges pillanatok, mikor földre parancsol két gengsztert, utána tölti meg a puskát, azok közben meg csak várnak, nem csinálnak semmit. Utána meg persze lelövi őket. Egyébként előtte egyszer lőtt, szóval nem is kellne kettőt töltenie, de ezek már részletkérdések. Van egy hangulata mégis. És jó zenéje van. Nem értem a szövegeket, de átjön az érzés és ez a lényeg. Másik projekt a Bolse Vita, ami annó a Kazinczy utcában volt, erről írok is, amire én járhattam volna oda, meg mikor elkezdtem ilyen helyekre járni, akkor már bezárt. De érdekes egy film az is. Most mindenesetre itt egy zene a Nautilustól, Danila (a főszereplő) kedvencétől.