"Hagyd abba ezt az életet."

Meg megnéztem a Nő másik arca című filmet. Röviden: zseniális. Megérintett.

Ahogyan néztem akár velem is megeshetett volna ez a történet. Vagy meg is történt. Nem teljesen így, persze, de hasonlóan. Néhol persze nagyon is kiszámítható a film, tudod mi fog történni. De ez mindegy, hiszen sok mindenről tudjuk, hogy mi történik mégis örülünk neki. Nagy ötlet, hogy két külön kamera figyeli a színészeket és nem csak profilból látod őket. A két külön kamera képe a vászon két felén jelenik meg, néha van átfedés. Követed a férfit és a nőt. A történetüket. Ahogyan flörtölnek az esküvőn, majd megy minden a maga útján. A párbeszédek jók, a két színész szerintem kitett magáért. Sok párbeszéd, jó arcjáték, jó mozdulatok. Néha intellektuális csata. A két részre osztott kép egyik felén néha megjelennek a múlt képei. Elhangzik pár kulcsmondat, például a címben szereplő is. Azt vettem észre, hogy egyre jobban kedvelem ezeket a típusú, kevés szereplős filmeket. És ezek a független filmesek tudnak olyat nyújtani a kis költségvetésükkel is, amit a profi szövegírók steril környezete nem tud kiizzadni magából. A furcsa, hogy most adnak le a magyar mozik egy 2005-ös(!) filmet. Jó pont jár érte, hogy behozták, de azért lehetett volna hamarabb is. A jó zene külön plusz pont, mindig jó helyen van, Carla Bruni számai jól illenek a film hangulatához és a megfelelő helyeken vannak beillesztve. Nem is tudtam, hogy a mostani francia elnökfeleség annó ilyen kellemes zenét tudott szerezni.

Egyszóval a filmet ajánlom mindenkinek megnézésre. Nem negédes, nem gelj, nem krokodilkönnyes, hanem nagyon emberi történet egy nőről és egy férfiről, akiknek van egy közös múltjuk, van egy jelen helyzetük és rengeteg érzésük, örömük, félelmük, vágyuk.

Alain Delon életben maradt!

Ma este megnéztem DVD-n egy filmet, Alain Delonnal a főszerepben, aminek a végén hősünk elkocsikázott. Szerepe szerint detektív, felügyelő, Eduard Coleman. És miért írok erről postot? Tudjátok, hogy Delon majdnem minden filmjében meghalt? De komolyan. Egyszer Gergő barátommal számolgattuk, hogy mennyi filmet tudunk felsorolni ahol nem halt meg a film végén vagy a vége előtt. Nem jutottunk 5-ig...
És erről eszembe jutott, hogy miért is játszott ennyi tragikus hőst? Itt ugyan életben maradt a végül, de elveszítette legjobb barátját és a nőt, akit szeretett. Valahogyan mindig ilyen szerepeket töltött be. Vagy ő halt meg, vagy gyilkolt vagy a szeretteit gyilkolták meg. A filmjeinek van egy nyomasztó hangulata, ami egyedivé teszi őket az igaz, de néha nehéz megnézni. Egyik kedvencem tőle a Szamuráj című film, amiben egy hideg, rezzenéstelen arcú bérgyilkost alakít. Természetesen meghal.
Akárhogyan is van, de az a helyzet, hogy voltak nagy szerepei, és számos felejthető is. Mégis, egy jelenség ez az ember, azt el kell ismerni.
Előzetesen egy másik bejegyzéshez, ami majd csak jön, megjegyezném, hogy számomra, talán a fiatalon nehezen feldogozható és értékelhető lélektani krimik miatt, nem volt akkora kedvenc, mint Belmondo. Ki ne emlékezne a Profira, ugye? Ha másért nem, hát Morricone zseniális darabjáról, a Chi Mairól eszébe jut mindenkinek a film. Erről szól majd egy következő bejegyzés.

Ne költözz a kertvárosba!

Ez jöhet le a felszínes nézőnek Kate Winslet és Leonardo DiCaprio által ábrázolt házaspár filmre vitt történetéből. Pedig a kertvárosi környezet az csak egy díszlet. Szerintem. Lehet, meg is határozza a mindennapjaid hangulatát. Az igazi baj a háttérben húzódik meg: a nem visszahúzódó, nem csak baba-termelésre beállított nő nem viseli el, hogy otthon üljön és annyi dolga legyen, hogy rendben tartsa a házat. Szerintem sem egészséges, ha egy kreatív nő, aki még sok mindent el tud intézni, csak be van zárva. Láttam már pár nőt befordulni és az őrület kezdetére sodródni, ahogyan nőtt a feszültség. Meg is értem. A gyerek sok energiát köt le, egész nap csak pörögni, nem kimozdulni, ebbe simán bele lehet rokkanni, leginkább szellemileg. Az sem jó persze, ha a gyerek folyamatosan üres lakásba megy haza, mert akkor nincs meg a szükséges kontroll - lássuk be, kell az -, a középutat kell megtalálni. Amikor mindenki dolgozik, "szocializálódik", de megvan a családi elfoglaltság, törődés is. Itt sem csak azon múlt a tragédia, hogy kik a szomszédok. Kate Winslet karaktere megpróbálja megmenteni még az utolsó pillanatban a kapcsolatot, a szerelmüket, egy - talán csak annak tűnő - kétségbeesett lépéssel. DiCaprio karaktere a földön járóbb, annyival is esendőbb. Ő is rettenetesen szereti a feleségét, és szenved is. A filmben megjelenik, hogy milyen az, amikor két ember elmegy egymás mellett és az egyik - a nő - nem képes már semmilyen módon alkalmazkodni, mert bezárva érzi magát. Számára csak egy út létezik. A férfi praktikusabb, de megalkuvóbb is. Ismerős az érzés, mikor valaki úgy gondolja, hogy neki ez rossz, Te még szereted, de Ő már nem hajlandó megkötni semmi kompromisszumot, pedig Te már megkötötted előre. Talán túl sokat is és ez is baj. Talán néha túl sok a jóból.
A filmről pedig csak annyit, hogy zseniális. Volt olyan rész, ahol szinte fordultam volna el. Tudtam mi következik, nem ért váratlanul, de pont az az elkerülhetetlenség volt a legrosszabb benne, hogy tudtam, hogy meg fog történni az amit gyanítok. Olyan jól volt megkomponálva az egész: a zene, a képek, a hangok, a hangerő hozzá, a beállítások, a fény, minden. És Kate Winslet. Az arcjátéka zseniális. Én most odaadnám neki az Oscart. Igaz, a Vicky, Christi, Barcelonát még nem láttam és azt mondják Penélope Cruz is zseniálisan játszott. Meg kell nézni azt is hamarosan.
Szóval, szabad ám kertvárosba költözni, csak nem olyanba, ami élőhalott. Az is lehet nem mindenki alkalmas a kertvárosi létre. Kompromisszumokat kell kötni, mint mindehol az életben Mérlegre kell tenni, hogy mi az ami kell és mi az amit kapok, mi az amit elviselek. Én azért kiköltöznék egy kertvárosi környezetbe, ha úgy adódik. Mondjuk ha egy óránál többet kell utazni akár tömegközlekedéssel, akár autóval, az már feszegetné a határaimat.

Melegkonyha

Pénteken megnéztem a Melegkonyha című spanyol vígjátékot. A főszereplő egy szakács, Maxi, aki mellesleg meleg. Nem mellesleg pedig van két gyermeke. Furcsa, mi? Persze ebben is van ráció, a film megmutatja, hogy vannak olyanok akiknek meg kell küzdeniük az előítéletekkel és rejtőzködniük is kell, de ez nem dráma akart lenni és nem boncolgat morális kérdéseket. Legalábbis nem jobban, mint ami a történethez szükséges. Komédiának viszont óriási. Ötletes, szép megvalósítás. Jó zenék is vannak benne, a szereplők is jók. A mindig a szerelmet kereső, nem kicsit extrovertált nő, a melegségét rejtegető argentin focista, Maxi a szakács és idióta beosztottja, Ramiro. A családja sem semmi, az alatt a rövid idő alatt, ami jut a bemutatásukra, maximálisan teljesítik a feladatukat. Zakkantak mindannyian :-)

Most DVD-n éppen az Ádám almái mennek. Ez egy baromi jó film. Ezt is a Cirkóban láttam, tavaly tavasszal. Akkor is éppen Ildivel voltam ott és azt is ő ajánlotta. A Cirkó műsorát egyébként mindig érdemes megnézni. Az amerikai álomgyár filmjei mellett mindig érdemes és kell is figyelni a Cirkó, a Művész, a Vörösmarty, az Odeon és a Puskin mozi műsorát. A minőségi filmek nem mindig a nagy költségvetésről ismerszenek meg. Ezeken a helyeken lehet megtalálni általában a jó európai filmeket. Van persze rossz film ezek között is, de azért általában jó a műsor ezekben a mozikban. Legalábbis szerintem. Szóval nézzétek mindig a műsort és nézzétek meg ezt a filmet :-)