Meg megnéztem a Nő másik arca című filmet. Röviden: zseniális. Megérintett.
Ahogyan néztem akár velem is megeshetett volna ez a történet. Vagy meg is történt. Nem teljesen így, persze, de hasonlóan. Néhol persze nagyon is kiszámítható a film, tudod mi fog történni. De ez mindegy, hiszen sok mindenről tudjuk, hogy mi történik mégis örülünk neki. Nagy ötlet, hogy két külön kamera figyeli a színészeket és nem csak profilból látod őket. A két külön kamera képe a vászon két felén jelenik meg, néha van átfedés. Követed a férfit és a nőt. A történetüket. Ahogyan flörtölnek az esküvőn, majd megy minden a maga útján. A párbeszédek jók, a két színész szerintem kitett magáért. Sok párbeszéd, jó arcjáték, jó mozdulatok. Néha intellektuális csata. A két részre osztott kép egyik felén néha megjelennek a múlt képei. Elhangzik pár kulcsmondat, például a címben szereplő is. Azt vettem észre, hogy egyre jobban kedvelem ezeket a típusú, kevés szereplős filmeket. És ezek a független filmesek tudnak olyat nyújtani a kis költségvetésükkel is, amit a profi szövegírók steril környezete nem tud kiizzadni magából. A furcsa, hogy most adnak le a magyar mozik egy 2005-ös(!) filmet. Jó pont jár érte, hogy behozták, de azért lehetett volna hamarabb is. A jó zene külön plusz pont, mindig jó helyen van, Carla Bruni számai jól illenek a film hangulatához és a megfelelő helyeken vannak beillesztve. Nem is tudtam, hogy a mostani francia elnökfeleség annó ilyen kellemes zenét tudott szerezni.
Egyszóval a filmet ajánlom mindenkinek megnézésre. Nem negédes, nem gelj, nem krokodilkönnyes, hanem nagyon emberi történet egy nőről és egy férfiről, akiknek van egy közös múltjuk, van egy jelen helyzetük és rengeteg érzésük, örömük, félelmük, vágyuk.
Ahogyan néztem akár velem is megeshetett volna ez a történet. Vagy meg is történt. Nem teljesen így, persze, de hasonlóan. Néhol persze nagyon is kiszámítható a film, tudod mi fog történni. De ez mindegy, hiszen sok mindenről tudjuk, hogy mi történik mégis örülünk neki. Nagy ötlet, hogy két külön kamera figyeli a színészeket és nem csak profilból látod őket. A két külön kamera képe a vászon két felén jelenik meg, néha van átfedés. Követed a férfit és a nőt. A történetüket. Ahogyan flörtölnek az esküvőn, majd megy minden a maga útján. A párbeszédek jók, a két színész szerintem kitett magáért. Sok párbeszéd, jó arcjáték, jó mozdulatok. Néha intellektuális csata. A két részre osztott kép egyik felén néha megjelennek a múlt képei. Elhangzik pár kulcsmondat, például a címben szereplő is. Azt vettem észre, hogy egyre jobban kedvelem ezeket a típusú, kevés szereplős filmeket. És ezek a független filmesek tudnak olyat nyújtani a kis költségvetésükkel is, amit a profi szövegírók steril környezete nem tud kiizzadni magából. A furcsa, hogy most adnak le a magyar mozik egy 2005-ös(!) filmet. Jó pont jár érte, hogy behozták, de azért lehetett volna hamarabb is. A jó zene külön plusz pont, mindig jó helyen van, Carla Bruni számai jól illenek a film hangulatához és a megfelelő helyeken vannak beillesztve. Nem is tudtam, hogy a mostani francia elnökfeleség annó ilyen kellemes zenét tudott szerezni.
Egyszóval a filmet ajánlom mindenkinek megnézésre. Nem negédes, nem gelj, nem krokodilkönnyes, hanem nagyon emberi történet egy nőről és egy férfiről, akiknek van egy közös múltjuk, van egy jelen helyzetük és rengeteg érzésük, örömük, félelmük, vágyuk.
