Jó tanács az észnek, nehéz a szívnek

Az érzelmeknek szabadon kéne szárnyalnia.
Ne utasítsuk el az eljövendő szerelmet az
elmúlt szenvedések miatt.
(Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam)

Nagyon jó tanács, de tud valamit a Morcheeba és Skye Edwards is. Gondolkodjunk el ezeken a mai napon.

Az élet

Most minden jó. Minden nap egy csoda... Ezt hallottam pár embertől mostanában. Meg azt is, hogy "ez a biztos és ezt kell éreznem". Mindegyik esetben azt gondolom: csak nehogy sírás legyen a vége.

Illetve nagyképű leszek. Az lesz, ha a dolgok nem változnak. Viszont az életben az a csodálatos, hogy minden tud változni, az emberek is. Így, ha változik valaki valakiért - de leginkább saját magáért -, hogy a jó társat ne veszítse el, akkor van remény. Most viszont a pletykapadot, meg a közös sírást látom 40 évesen, hogy miért történt így. És ezt most minden tüske vagy önös érdek nélkül mondom. A közös régi dolgokat már lezártam, viszont maradtam aki vagyok, néha nem jó, de megmondom a frankót, hogy mit gondolok.

Talán Gábor barátomnak van igaza: van aki mindig megmondja az igazat és a véleményét, a többieknek meg vannak barátai. Viszont nekem olyan csodálatos barátaim is vannak, akik leteremtenek engem, mint a pengősmalacot, ha kell, de ők is értékelik, hogy megmondom az őszintét. Ez kell a jó élethez. Jó barátok.

Meg egy jó társ.

Jó boldognak lenni.

Csak néha baromi nehéz.

A szeretet

Tatios is sokat beszél a szeretetről, ami majdnem mindennek az alapja, szerinte. Most elmondom én is mit gondolok.

A szeretet az én olvasatomban azt jelenti, hogy tenni tudok a másikért, kiállok érte és vállalok nehézségeket, mert már nem ÉN és Ő van, hanem MI. A pár. A társak. 

Bizalom

Érdekes dolog a bizalom. Nehéz megint bízni. Az a kérdés: magadban nem bízol vagy a másikban? Ha nem adod bele minden erődet, akkor tudod mi lesz a vége. Ahogyan Te is jártál. És mégis, van amikor olyan helyzetben vagy, hogy nem tudsz egy ideig olyan lenni, mint voltál. És nem is biztos, hogy amikor a megfelelő személy jön - annak a 2-3-4 embernek az egyike, akiből lehet Igazi - éppen jó állapotban vagy. Ez adott helyzet. Fel kell ismerni és el kell hesegetni a felhőket. Ha érzékenyebb típus vagy, akkor eltelhet jó idő. Valószínűleg csak akkor leszel készen, amikor már nem a veszteséggel törődsz, már beforrt a seb, mindegy mennyit piszkáltad, már inkább vállalod a kockázatot, hogy megint sérülsz, mert már kell, szükséged van erre a dologra megint, hogy bízz, szeress, de ezt olyan módon tedd és olyan módon tedd, hogy tényleg képes vagy kételyek nélkül tenni, akkor is, ha, az elején bizonytalan vagy. Amikor megfelelő válaszokat kapsz, akkor beleszeretsz, ha már készen állsz lelkileg és érzelmi intelligenciában is.

Nekem ebből volt egy nagy szerelem. De csúnya véget ért. És amit kapsz utána, amiatt rendülhet meg a bizalom, amiért a következőbe nem tudsz beleadni mindent - pedig akarsz, szenvedsz, görcsösen akarod. Itt a hiba. A görcsösség. Amikor oda kell figyelned, rá kell beszélned magad. Ez nem csak akkor jöhet ám elő, amikor nem vagy szerelmes, mert "akkor minden magától működik és nem kell gondolkodnom akarom-e", hanem akkor is, amikor egy Igazival találkozol, de nem vagy még kész, még régi dolgok utána nyúlnak.

Én tudom, hogy előző télen rosszkor találkoztam valakivel, amikor akartam csak úgy hívni - ahogy kellett volna - miután reggel eljöttem az otthonából a melóba, nem tettem, mondván, miért tegyem én ezt meg. Amikor valakivel elutazhatsz, akkor hiába keresel többet, sokkal, mégis, mindenki fizesse a saját részét. Egyébként pedig erőhöz mérten szoktam ezt intézni. Menjünk jobb helyre, majd én fizetem a különbözetet. Most nem ez van. Fel kell újítani egy lakást? Ki kell építeni a konyhát, készre kell befejezni? Akkor is, ha kölcsön, de tudod, hogy nélküled ezeket nem fejezik be, mert amikor ott is a pénz, nem fogják befejezni maguktól, mert éppen mindig másra kell. Így rákényszeríted. Meg tudnám most tenni ezeket a dolgokat? Nem. És miért? Hogy utána azt kapd, hogy nem számít semmi, mert nem ilyen dolgokon múlt, hogy mi volt előtte? Hogy utána, ha hálásak, megköszönik, de akkor természetes, hogy már más van benne és akihez ragaszkodnak akkor is, amikor a nagy bajban nem segít?  De velem nem lehetett volna másként, stb.? És tudjátok mit? Lehet a másik nem is tehet róla, mert tényleg így érezte és nem mer szembenézni pár dolgoggal, illetve talán helyesen, de túllépet rajta és elfogadja ami van, persze azért, mert már képes rá. Ahogyan én sem teljes egészében tehetek arról ahogyan most érzek - hatás-ellenhatás törvénye -, és amiért nem vagyok képes egyszerűen megtenni most dolgokat. De legalább nem csak tudom, hanem el is ismerem. És tudom, hogy eltelik az idő, amikor majd ki leszek éhezve, amikor a reménysugarat nem délibábnak látom, hanem a fénynek, megint kockáztatok és ismét bízok, felteszem önmagam a mérlegre, ugyanúgy teszek majd mindent, ahogy érzem és akarom, és akkor nem megyek majd el a következő Igazi mellett.

Álmaink

Van amikor álmainkban érjük el a célunkat. Van amikor megvalósul álmaink célja.

Gondolkodás

Most kicsit vissza kell húzódni. Valaki, aki fontos volt nekem nagyon, nem is olyan rég, a fejemhez vágott olyan dolgot, hogy csalódott bennem emberileg és távol vagyok a jótól, mert gonosz módon vitázok. Nem ez volt a célom, hogy bántsam. Valóban, írtam olyat, amin tudtam, hogy felhúzza magát és akkor nekem így könnyebb, ha elhajt, meg kiadom a mérgem. Bántani viszont nem akartam. Van ilyen, hogy amiről úgy gondolod nem bántó, az másnak bizony fáj. Ezt tudtam eddig is. Viszont nem tudtam megállni, hogy elmondjam, én is csalódtam emberileg. Ezért is írtam olyan levelet, amilyet. Nem tetszett, és emberileg csalódtam, hogy emberként nem értékelnek, azok után, ahogy értékeltek korábban, amiket mondtak, és amit végigküzdöttünk. Változunk persze, nem ugyanolyan a kapcsolat szakítás után, de úgy gondoltam, hogy amin keresztül mentünk együtt, azok után nem kapok olyan üzenetet, hogy talán még tartjuk a kapcsolatot és talán keresnek, aztán vagy válaszolok vagy nem. És persze ezt azért, mert én voltam túl erőszakos és ezért nem akart találkozni. Ehhez annyit tudtam hozzáfűzni, ami miatt csalódtam, és rosszul esett, hogy szó szerint idézzem: "és van, hogy eszünkbe jut a másik, de ettől még nem foglak keresni". Ez teljesen ellentétes azzal, hogy pont az én "nyomulásom miatt" nem találkozunk. 

Ez volt a bántó, és ezért csalódtam és ezért gondoltam, hogy nekem ez most sok. Volt, hogy az is eszembe jutott, a másik akkor nem is érdemelte meg amit kapott tőlem. Nem akarok azonban abba a hibába esni, hogy csak ezért ezt mondom. Persze amikor rosszul esik és a sértett büszkeség előtör, akkor ilyen eszébe jut az embernek hirtelen. Tudom magamról is azonban, hogy én is voltam elutasító mással, igaz, az a másik csinált olyan dolgokat, amiket nem lett volna szabad (például teherbe akart esni direkt, úgy, hogy kiszúrta az óvszert... mégis, kis idő elteltével, képes vltam találkozni és segíteni is neki, mert volt közös életünk).

Nekem pont ezért volt fontos a másik, hogy időnként, ha eszembe jut, akkor írok magamtól, hogy mi van vele, ne adj Isten találkozunk. Ez akkor megy, ha a kapcsolatban nem azért mentünk szét, mert nem figyelt a másik vagy egyenesen bunkó volt, hanem, ha minden rendben volt, de a körülmények, meg sok minden miatt nem ment. Van olyan, amikor nem jó időben találkozunk. 

Úgy gondolom, és próbáltam elmondani, hogy ez is ugyanolyan bántó volt, mint az én összehasonlításom, hogy minek tagadni a múltat és miért nem mondott el dolgokat és miért abba kapaszkodik, aki nem törődik vele, önző és nem viselkedik úgy, amit megérdemelne. Sajnálom ha ez bántotta, de ez sem direkt volt. És közben furcsa, mert akkor is, ha nem keresne, vagy írna, ha eszébe jutok a múltnak, akkor azt is írta, hogy közben meg fontos volt neki, hogy együtt voltunk, mert volt egy darabka életünk és eézrt küld képeslapot vagy hoz ajándékot egy távoli helyről, országból, nem kötelességből, hanem mert jó érzés. Amit viszont személyesen nem akart átadni, és 5 hónapig nem sikerült. Én nekem ez meg fájt, mert úgy éreztem, akkor nem is vagyok annyira fontos. Ez a két dolog teljesen ellentmondásos. Nem tudok ezzel mit kezdeni, nem értem. Biztos azért érintette jobban, mert nekem fontos volt, és komolyan gondoltam, hogy lehet néha találkozni, csak beszélni a másikkal, felhívni ha eszünkbe jut a másik vagy csak e-mailt írni mi van vele, mert annyi mindent megéltünk és ennek marad jó nyoma. Nem napi találkozó, de azért kíváncsi lettem volna és jól esett volna, ha keresnek 1-2 havonta, csak úgy, hogy mi van velem, meg elmegyünk-e sört bedobni, ilyesmi.

Lehet, egyszerűen csak sértetten tovább kellett volna lépnem, de nem akartam, hogy ez legyen, mert úgy gondoltam, nem érdemelné meg a másik és nem rossz ember ő sem, ugyanaz a kedves, szeretnivaló és szeretet adó lény, viszont ahogy nekem, neki is vannak hibái. Viszont amit természetesnek látott, az nem volt teljesen jó. Nem tudom minek akarom mindig elmagyarázni vagy törődni másokkal. Van amikor tovább kell lépni és kész, akkor is, ha sértett leszek. Így most ugyanaz az eredmény, csak most még rossz ember is lettem. Amiben nem hiszek, a reakcióm érthető volt. Megkérdeztem azért olyan nőt is, akivel volt hasonló vitám és megnyugtatott - pedig simán leolt máskor -, hogy tényleg furcsa és nem csoda, ha felhúztam magam a tavalyi év után, de inkább tovább kellett volna lépnem, akár sértetten, aztán elkönyvelni így a másikat és kész. Csak nem bírtam így, mert tudom nem rossz a másik sem, egyszerűen másként kezeli a helyzetet, mint én, és meg van győződve róla, hogy teljesen jól csinálta. Ettől ugyanolyan rosszul esett, és ezért volt a durva "lezárás".

Hát, így lettem a hőséből - amit olyan jól esett hallani - a jótól távol álló ember, aki gonosz taktikával vitázik.

Én tudok bocsánatot kérni, ha megbántottam azzal, amiről úgy gondotlam csak tükör tartása a szituációhoz - bár az igazság fáj mindig a legjobban - és meg is tettem, beleszőve egy levélbe. Az idő majd elmondja, hogy belátja-e a másik fél, hogy tényleg így volt és belátja-e azt, hogy mi volt a furcsa abban, amit mondott és amit ezzel szemben tett, és ami neki valószínűleg ugyanennyire rosszul esett volna fordított helyzetben.

Frappáns írások

Valami módon meg kellene tanulni azt, hogy miként írjak frappánsan, tömören, tisztán, úgy, hogy ne legyen félreérthető vagy bántó. Munkában tudok röviden írni. Magánéletben meg nem mindig.

Szellemírás

   Egyik nap gondoltunk egyet egy hozzám nagyon közel álló hölggyel, és elmentünk megnézni.

   Délutáni műsor ellenére sokan voltak a moziban. Pont kezdésre értünk be, volt kis elalvás is. Nem is a a moziról   szeretnék beszélni, az egy izgalmas krimi, jó hangulatú, pont olyan sötét, néhol szürke, ahogy kell. Jó a fényképezése. Nem nyomasztó lesz tőle a mozi, de látszik, hogy nincs rendben valami az emberekkel a történetben.

   Inkább arról beszélnék, hogy mi az ami számít, úgy általánosságban. A háttérben vannak néha titkaink. Kinek kisebb kinek nagyobb. Nem akarok ebbe a filmbe semmit belelátni, nem lelki dolgokról szól. Lehetnek azonban olyan szakaszai az életünknek, melyeket néha titokban tartunk. Azok előtt is, akiket szeretünk, hiába mondják, hogy nincs titok, az csak idővel jön el, van, hogy hónapokkal, évekkel később. Félünk, hogy elveszítjük a másikat, de igazából nem is benne vagyunk bizonytalanok, hanem magunkban. Mi vajon együtt maradnánk-e a másikkal. No, mégis lelki dolog lett? Nem, még mindig a filmhez van köze, abból a szmepontból, hogy lehetnek titkainak, akkor is, hanem olyan politikai voantkozású, mint a filmben. Ott tényleg csak az kerül elő. Van olyan amikor két ember nincs együtt, de akkor is titokban tartasz valamit, aminek úgy gondolod, hogy nem örülne. Miért? Mert szeretted, szereted vagy úgy gondolod, hogy néha még beszéltek. Van olyan, amikor a másik meg elfelejti azokat az időket, amikor Te voltál neki a minden, mintha kitörölték volna az emlékeit - apropó, ugye mindenki emlékszik Kate Winslet és Jim Carry filmjére, az Egy makuláltan elme vallomásaira? Akkor, meg minek terhelném a lelekemet titokkal. Amúgy is kellene "coming-out", de néha ezt talán más is kellemetlennek érezné, ezért nem tettem eddig. Viszont elgondolkodtam rajta egyszer, hogy lezárjak egy lehetséges konfliktusforrást. Vagy megoldódik, vagy végelg lezárok vele kettő kaput is. Lehet, hogy amúgy is csak csengethetnék az ajtón, mint a süket és hiába hozok jó híreket és ajándékot - nem, Jehova tanúja sem vagyok - akkor is csak kint ácsoroghatnék. Miközben máshol meg várnak a lehetőségek.

   Nem hosszú litánia akart ez lenni, erre az lett. Fenébe. Mégis az lett. Ráadásul régen írtam, erre ilyen poszttal "térek vissza" megint.

   Amit mondani akartam: a Szellemírónak van egy tanulsága, hogy a kezdetekben rejlik a lényeg. És igaza van. Figyelmesen érzékelve a világot, körülnézve, olvasva - nem csak a blogokban, de az emberi viselkedésben is - néha kialakulhatnának olyan dolgok, melyek életünk végéig tartanak, a kezdet sokat elárul bármiről, a kezdeteken sok múlik, mi lesz később az emberrel munkában, az életben, milyen lesz a kapcsolata két embernek. Néha a "végben" van a lényeg, hogy milyen módon ér véget valami és mi van a vég után. Minden vég csak egy kezdet. Egy kapcsolat vége egy új fajta viszony kezdete is a két ember között, akik egy pár voltak. Most azonban tényleg a kezdeteken gondolkodtam. Tegyétek ti is ezt, néha elég nagy meglepetés éri az embert, ha tud olvasni a sorok között, ahogy a mondás tartja.

Jövő

A végén úgyis minden rendben lesz, nem? Akkor meg minek izgulni. Élni kell és kész. Ennyi.

Fivér

Kultikus orosz film. Annó Filmmúzeumon láttam, a második résszel kezdtem, csak utána láttam a második részt. Érdekes egy film. Az orosz lélekbe is nyújt bepillantást, de nem tudom mennyire valós. Mindenesetre jól mutatja be, hogy miben nőttek fel, miben hisz a "nép egyszerű fia" az ő rendszerváltásuk után (is) pár évvel (Amerikai vagy? Igen? Nemsokára mi uralunk mindent, ti hanyatlotok.), az eredeti orosz zenét favorizálja a "szar amerikai zenével" szemben, vodkát iszik, a németek már nem zavarják, de érdekes módon a zsidók igen. A város "Leningrád" züllött, kábítószeres, gengszterekkel teli, veszélyes hely, ahol az élet vajmi kevest ér. Bemutatja milyen vad kelet volt az. Vannak persze nevetséges pillanatok, mikor földre parancsol két gengsztert, utána tölti meg a puskát, azok közben meg csak várnak, nem csinálnak semmit. Utána meg persze lelövi őket. Egyébként előtte egyszer lőtt, szóval nem is kellne kettőt töltenie, de ezek már részletkérdések. Van egy hangulata mégis. És jó zenéje van. Nem értem a szövegeket, de átjön az érzés és ez a lényeg. Másik projekt a Bolse Vita, ami annó a Kazinczy utcában volt, erről írok is, amire én járhattam volna oda, meg mikor elkezdtem ilyen helyekre járni, akkor már bezárt. De érdekes egy film az is. Most mindenesetre itt egy zene a Nautilustól, Danila (a főszereplő) kedvencétől.

Foci VB, HD TV

Hát igen, ennek is eljött az ideje. Ennek is eljött az ideje. A foci VB. Két éve az Európa bajnokságot néztem, akkor azt hittem enyém a világ, minden a lehető legnagyobb rendben. Azóta sokat tanultam és okultam. Most nem ugyanaz lesz, mint akkor. Nem lesznek kemény ütközetek a TV előtt, meccs előtt, után és közben :) Bár ki tudja, gondolkodjunk pozitívan! :-D
Lesznek viszont ugyanúgy meccsnézések. Megyünk körbe a baráti körben, megyünk térre sok szurkoló közé. Már várom :)

Azért, hogy nálam is lehessen nézni a meccseket, HD minőségben beszereztem egy beltéri antennát és egy HD TV dekódert. Valami még nem stimmel, mert az ok, hogy gyengébb a jel és tetőantennára találták ki a magyar földfelszíni sugárzást - ami külön megér egy misét, mert ez egy baromság - de a belvárosban 40 KW-os jelet még kellene fogni. Antenna ablakban és jelerősség 0%. Na, ez az, ami nem stimmel. Azt mondom 50%, az rendben van - az sincs persze -, de a 0% az valami hibát feltételez. Még mélyebben nem néztem utána, de ha megoldom, akkor lesz 7 adó "ingyen", továbbiakra pedig viszonylag kedvezményesen elő lehet fizetni. Már, ha érdekelne, de ezt az antennást megoldást is azért preferálom, mert nem vagyok hajlandó digitális adásért 5.000 forintot fizetni, csak, hogy legyen 70 olyan csatornám amit nem nézek. Itt meg meglenne az általános hírek, fontosabb sportesemények stb. Ennyi kell, nem több.

Visszatérve a VB-re: hajrá Spanyolok! Hajrá Hollandok! És hajrá Angolok! :)

A világ tetején

Nem éreztetétek még néha úgy magatokat, hogy a világ tetején álltok? Amikor hallgattok egy gyönyörű zenét és úgy érzitek, hogy megemelkedik a lelketek? Sok emlékre tekintetek le, sok elmúlt történetre, sok boldogságra, némelyik mögött ott lopódzik a fájdalom és a csalódés, de mégis, a jót látod, a jóra emlékszel, mert a zene felemel. Például amikor meghallgatsz egy gyönyörű szonátát, egy kitünő nagy zenekari, rock vagy akár elektronikus zenei kompozíciót. Vagy egyszerűen csak szól a Pink Floyd 94-es koncertlemeze.

Oktatás

Hát, eljutottunk ide is. Egyre ritkábban írok. Pedig lenne miről, sok minden történik. Jó is, rossz is, de a jókat veszem figyelembe. Ami viszont most a legjobban lekötött, az az ITFactory-ban a Linux oktatás. Nem is kis téma volt, hanem klaszterek, magas rendelkezésre állású rendszerek témája. A csapat jó volt, vették az akadályokat, ami nem könnyű, mivel ezek az oktatások későn voltak.

Na, igen. Ez a lényeg: munka után végezhető tanfolyam. Vagyis majdnem munka után: 16:30-tól 20:30-ig. Ami azért elég megterhelő az oktatónak is. Jelen esetben nekem. Megtanultam, hogy fáradtan 1 sör + 1 becherovka keveréktől komolyan be tudok rúgni. Legalább olcsón alkoholizálok, azért ez sem semmi :)

Szóval az oktatás:

- online közvetítés

- helyi hallgatók

- mindenki a saját gépein (igen, itt volt amikor 5-öt kezeltünk egyszerre) ügyködik, virtualizálva

- 58 ember, heti 2 alkalommal

Ez szakmán kívülieknek elég unalmas téma lehet, de a lényege: mindig elérhető egy adott szolgáltatás - vagy több. Így mindig lesz webmail, weboldal stb. Minden "azonnal" - igazából a megadott ellenőrzési időn belül - újraindul, automatikusan egy másik számítógépen, ha az eredeti helyén megállt a szoftver. Olyan sok kapcsolat esetén, amit egy gép nem bír lekezelni, pedig ott van a terhelés elosztás. Ennek a kettőnek a kombinációja elég erős rendelkezésre állást ad és terhelhető lesz a rendszer. Elég komoly és "izgalmas" téma, igaz? Tényleg izgalmas egyébként, de annak leginkább, aki ebben él és dolgozik.

Engem a művészetek és szép dolgok lekötnek, de megtaláltam ezt a szépséget - a szép mérnöki munkát, a tervezés dicsőségét - a jó technológiai megoldásokban.

Az oktatást pedig hosszú idő után igazán élveztem. Nem egy rutinból leadott tanfolyam volt, volt pozitív visszacsatolás, elindult a hallgatókban egy folyamat, gondolkodás, éreztem, hogy valami jót és hasznosat adok. És ez az oktatás lényege, amitől élvezem is. A neten fent lévő anyagok jó része ebben a témakörben vagy el van maradva vagy pontatlan, és a háttér nincs elmagyarázva. Itt pedig rendszermérnököket kell képezni, nem betanított segédmunkásokat. Kell olyan is, persze, meg mindenki elkezdi valahol, de sokkal hálásabb feladat a magasabb szintű képzést tartani. Még szerencse, hogy a szoftverek viszont kitünő renferencia leírással rendelkeznek, ami ugyan száraz, de mindent meg tudsz belőle és összeállíthatod a tananyagot.

Ami pedig a legjobb volt: folyamatosan tanulunk mi is, akik a tanfolyamot tartják, mert mindig lehet nekünk is, konkrétan a tanfolyam mentéről, arról, hogy a felvételek, amik készülnek legyenek két példányban elkészítve, a lgutóbbi hiba ez volt. Elvégre magas rendelkezésre állás lenne vagy mi :)

Összeszedettebb is lehetett volna ez a post, de most csak ennyi fért bele, a lényeg benne van és ez nem tananyag. De ki kell írnom magamból még egyszer:

ÉLVEZEM AZ OKTATÁST, ÚJRA!

Boldogság van.

Itt a tavasz, itt van újra...

Kicsit átköltöttem híres költőnk sorait, de néha kell lépni egy váratlant, nem igaz? Persze lehetne lépni mást is, de most erre futja a kedvemből és az erőmből is. A többi váratlan lépés később jön.

Örülök a tavasznak, hogy megérkezett, még, ha vissza is vonul pár napra. Jobb a kedve mindenkinek, úgy látom, végre ki tudunk ülni a terekre, tudunk beszélgetni a napfényben és nem kell végre három réteg ruhát húzni a futáshoz, mint télen. Szeretem a tavaszt, na! :-) Remélem legalább olyan jó lesz, mint tavaly és tavalyelőtt volt. Vagyis annál jobb, de legalább annyi boldogság talál meg. Jól esne. Akár megérdemeltem, akár nem. Persze úgy érzem megérdemeltem. Tanulságnak elég volt az elmúlt időszak, az elmúlt fél év.

A fotót a Flickeren találtam, jogok stb. a készítőnél. Linkelés helyett ide tettem, hogy később is meglegyen. A készítő ügyes volt, valljuk meg.

Apró figyelmességek

Mindenhol számítanak. Ma például a Google nemzeti ünnepünk alkalmából a www.google.hu linken egy kokárdára cserélte a második g betűt. Ha nem is tudják és nem értik pontosan miért volt ez fontos, akkor is odafigyelnek és ez jól esik az embernek. És ilyen kis apró dolgokkal mehet előbbre a világ, egy jobb és szebb irányba.

Tavasz

Úgy tűnik megérkezett végre, úgy, ahogy kell. Süt a nap, jobb a kedv, már magától is. Rengeteg-rengeteg minden történt velem. Talán nekem is kitavaszodik végre :-) Várom. Meg jó úton is vagyok, úgy érzem. Most kezdem jól érezni magam megint a bőrömben, akár buli nélkül is.

Öröm

Egyszerűen csak örülök a mai napnak. Lehetne melegebb, de süt a nap, friss és jól esik a szél, ami fúj. Valahogy boldog vagyok a mai napon. Nem tudom mitől. Ma nem esik rosszul semmi, önkéntelenül is nevetek. Mások is így vannak körülöttem, pedig nem kevesebb a munka, nem szorít kevésbé a határidő, de mégis más. Jó valahogy ez a nap. Magamhoz ölelném a világot és főleg azokat akiket szeretek. Ma jöhetnének a "free hug" osztogatók :-)

Élvezem, hogy megérkezett a tavasz mindenhova.

Jó érezni ezt a napot.

A dolgok, ahogy vannak

Jó látni magam. Na, nem a tükörben, azon most dolgozni kell még. Azt, hogy most nem feszülök rá dolgokra, nem akarok világot megváltani, nem akarok bizonyítani mindenáron, csak ami egészséges. Vannak nehézségek persze.

Rögtön itt van a diéta. Halad, persze ésszel, mert a mostani kapkodós meló mellett, mikor nem mindig tudom a következő pillanatban hol leszek, nehéz tervezni. Azt azonban tartom, hogy nem iszok alkoholt - ok, csak csütörtök óta, de akkor is, volt már csábítás -, sok gyümölcsöt fogyasztok, valamint csak vizet és gyümölcsteát. Még fekete teát sem.

Aztán eltűnődtem, hogy nem úgy jut már eszembe pár emlék és dolog, hogy igazam van, de miért nem látják be? Nem kell foglalkozni. ezzel, ezt eddig is tudtam, de el is kell tudni fogadni. El kell mondani, ha úgy érzi az ember, és ami tanulság belőle azt vagy megfogadják, vagy nem. Viszont nem izgat már, mert más dolgok foglalkoztatnak. Csalódtam is persze kicsit, de ez a mostani állapotomban lényegtelen. Múlt héten jutottam ebbe az állapotba és felszabadító volt. Csalódtam már - utólag - magamban is, de elfogadtam, hogy ember vagyok és hibázok, és tudtam mástól bocsánatot kérni évekkel később. Viszont nem fog hiányozni azt hiszem a bocsánatkérés , pont ezért jó, ha mégis kapok. Örülök, hogy rendeztem a dolgaimat másokkal, és másként tudok már beszélni pár emberrel.

Ami plusz és fontos: nem begubóztam, hanem nagyon is kinyíltam az utóbbi fél évben. Ez is hozzájárult a mostani állapotomhoz. Még hálás is lehetnék az elmúlt időszakért, mert pár emberen keresztül tovább szélesedett a világképem, és kaptam pozitív, jó visszajelzéseket. Ezek mind-mind fontos dolgok. Voltak lányok, akik között volt aki flört volt, testi kontaktus nélkül, volt akivel csak haverkodás, és volt akit komolyabban el tudtam volna képzelni, de mind fontos volt az elmúlt fél évben. Kialakultak ezekből új barátságok, ismeretségek is. És ez jó.

Eljutottam addig, hogy most már megint el tudok fogadni magam mellett valakit. A szükséges idő eltelt, tanulságai megvoltak. Lesznek még kisebb utózöngék, de ez az élet rendje és szépen beleilleszkedik majd a hétköznapokba.

Edzés, diéta

Ne szépítsük: elhíztam. Megint. Lehet keresni az okokat, de felesleges. Most a megoldások az érdekesek. Azért is írtam ki a blogra, hogy nyoma maradjon, így is ösztönözzem magam.
A feladat:
- 3 hónapig minden héten legalább 2x2 óra és 2x1 óra folyamatos mozgás (bicikli, futás, torna, bármi, csak egymás után legyen, leginkább kardiós edzések)
- le kell mondani az édességről minimum 1 hónapig
- le kell mondani az alkoholról 30 napig, minden szinten, utána 2x2 deci vörösbor maximum, valamint a már lefoglalt borkóstoló 25-én)
- minden reggel KELL reggelizni, de olyat, amiben van növényi rost vagy minimális szénhidrát, a lényeg, hogy legyen bennem valami
- gyümölcs: minden nap 1 gyümölcs legalább
- este 7 után nincs kaja (tudom, 6 óra, de ez nem kivitelezhető és a mozgás miatt majdnem mindegy)
- minnél több zöldséget és halat enni
- amit lehet magamnak megfőzni, szendvicset előkészíteni

Utóbbi jár a legtöbb munkával, de a legtöbb eredménnyel is: tudom mit eszek, pontosan mennyi kalória van benne és miből van. Nem lisztezem agyon - sőt, én általában semennyire - a főzelékeket, és csak friss árut rakok a kosárba.

Mit várok ettől:

- természetesen súlycsökkenést és ettől jobb életérzést

- könnyebb mozgást

- elégedettségérzést

Kire számítok:

- elsősorban és egyedül magamra, de lesz aki segítség lesz

- Atom, aki mindig támogat a jó célokban

- E. akivel sokat fogok futni

- többi barátom, akik biztatnak és szokás táplálják az önbecsülésem pozitív megjegyzésekkel :-)

Hát, ennyi a feladat.

Kütyük

Félelmetes, hogy mennyire le tud kötni embereket egy-egy kütyü. Ez alól én sem vagyok kivétel.
Eddig az okostelefonoktól írtóztam, mert telefonálása nem annyira lehetett használni őket, sokszor összeomlottak, újraindultak, megálltak. Az áruk arany, a szoftver zárt. Ezért vártam az Android-ot. Meg egy jó telefont. Végül találtam egy kompromisszumos készüléket.
Most örömködöm a telefonomnak, tud mindenhogy kommunikálni, megmondja a GPS és Google Maps, hogy hol vagyok. Bármelyik hálózatba be tudok lépni. Látom mindenhol az e-maileket.
Erre elkezdtem gondolkodni, hogy most a fenébe, ezek szerint már mindenhol lehet dolgozni...
Meg mindenhova befurakodik a Facebook, a Gmail, az e-mail, skype, twitter, stb. És ez valahol borzasztó is egyben.
De hiszek a választás szabadságában és a józan eszemben.
Nem tagadom: jól jön, hogy nem kell a laptopot elővenni egy találkozó időpontjának megtekintéséhez, tudok telefonról időpontot módosítani ami megjelenhet céges és vállalati naptárban, Google Calendarban stb. Ettől függetlenül elhatároztam: amikor nem kell, nem nézem meg és nem szinkronizálom az alkalmazásokat, adatokat. Kíváncsian várom, hogy mennyire sikerül ez az elhatározás. Erőteljesen dolgozom az ügyön, hogy így legyen.

Szíven ütött

Két férfi beszélget egy bisztróban. A beszélgetés jól hallható.

Az egyik azt mondja: - Egy pillanatra pontosan azt éreztem, amit akkor és pont ezért húztam be a kéziféket, de nagyon gyorsan és rükvercbe kapcsoltam. És ezért éreztem, hogy igazam van, mert most én is pont így érzek. És nevetséges, mert azt mondtam én nem fogom ezt csinálni, tudni fogom megélni az új kapcsolatot. És ezzel lettem bizonyos, hogy jól éreztem amit éreztem, most megértem, mi volt vele. Azért álltam meg, nem akartam megint kitenni magam ugyanannak.
- A másik válaszol: De nem szar ez, hogy nem tudsz már ugyanolyan szerelmes lenni, mint akkor, régen?
- Válasz: De, pontosan ugyanezt gondoltam. De idővel biztos változni fog és megint bízok, és remélem nem szívja meg senki.

A lélek tisztasága

Furcsa egy dolog az ember. Tud nagyon szeretni, tud nagyon utálni, és van amikor közönyös. A mindent elfoglaló szeretet helyébe a folyamatos gyomrozás, a másik viselkedése miatt közönyös, sőt, néha kárörvendő tud lépni.

Nos, megvan mire célzok? Igen. Én is gyarló ember vagyok. Tele ellentmondásokkal. Megesett már, és szörnyen elkeserített, hogy akit szerettem, "megőrültem" érte, az a viselkedésével elérte, hogy ne érdekeljen mi van vele. És megrémültem magamtól, hogy akkor én tudok majd nem szeretni valakit? Hogyan élem le valakivel az életem? Csak hazudni fogok később? Vagy csak megszokom és félek majd váltani? Sok kérdés merül fel ilyenkor.

A nagy kérdés, hogy szabad-e ilyenkor megrémülni? Vagy el lehet fogadni ezt úgy, mint egyenes következményét a másik viselkedésének. Már másként kezelem a helyzetem és nem félek magamtól, elfogadtam, hogy a fizika törvényeként ismert hatás-ellenhatás itt is él, a lelkek között.

De ez még semmi. A rosszabb, amikor a másik kicsit megszívja. Hallottam egyszer egy mondást, ami nagyon emberi: a legőszintébb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység. Hát igen, van amikor az ember egy hír hallatán, - ami természetesen nem baleset vagy tragédia, hiszen akkor bármi volt is, mindig ott vagy a másik mellett - kesernyésen elmosolyodik és azt mondja: na, ez kellett neked, ezt akartad? Velem, mellettem ez megtörtént volna? Nekem is volt ilyen élményem, nemrég. Előtte csak évekkel korábban. Egy pillanat múlva szégyelltem magam, mert nem érdemli meg a másik, hogy szomorú legyen, főleg, mikor ő meg drukkol neked - bár nem csak mondani kell dolgokat, de úgy is tenni - , de beláttam egy dolgot, azt, amit eddig is tudtam. És úgy éreztem igazam van, illetve bizonyosságot nyert. Viszont csalódást is éreztem és azt, hogy meghalt végre bennem valami. És ez felszabadító dolog volt. Cserébe félelmetes is egyben. Mert már régen másfele tekintettem, de nehezebben ment, kellett hozzá egy különleges személy és egy valaki, aki kellett, hogy átvészeljek egy hónapot és a karácsonyt. Neki is csak sok boldogságot tudok kívánni, nagyon megérdemelné. Vele is rosszkor, vagy mondhatnám rossz sorrendben találkoztunk. A szomorúság főleg azok után jött, amit hallottam mástól, amit én előtte soha nem hallhattam. Jobb volt csak most hallani. Jó titokzatos, mi? Nem baj, kell ennyi.
És akkor utaztam el.

Jókor jött a snowboard és a magas csúcsok, a gleccser, a metsző, tiszta hideg, a fényes és patyolat tiszta táj. Ahogyan ott fent álltam a csúcson, majd lecsúsztam a deszkán, ahogyan koncentráltam a lejövetelre, a kanyarokra, a bukkanókra, a deszka élének leszorítására a meredélyen, az kisöpör minden más gondolatot. Amikor lecsatoltam a deszkát és felmásztam a fém sodrony-kötélen a Mölltal csúcsára, ahogy végignéztem a tájon, az ősi hegyek méltóságteljes látványán, ahogy szilárdan állnak, mint megkövült ősi bölcsesség, mely sokat látott már, de mindegyiknél bölcsebb és mindegyiket túléli. Az Alpokon keresztül jött már Hannibál, látott római légiókat, világháborúkat és ki tudja még mi mindent az ősi időktől kezdve. De ők ugyanolyanok, és olyanok is maradnak. Ahogy ott álltam, megtisztult a lelkem, valami megmagyarázhatatlan békesség szállt meg. Kibékültem mindenkivel, akire haragudtam nemrég, akiben csalódtam és reménnyel tekintettem a jövőbe. Jó volt ott állni, aztán lejönni a hegyről és vigyorogni a barátomra a hüttében, aki lehetővé tette most ezt az utat, köszönet neki. Rájöttem, hogy elég 5 perc is ilyen áldott, nyugodt állapotban.
A gyönyörű tiszta táj és fehérség az én lelkemet is kitisztította és olyanná tette, mint az egészséges, tiszta,patyolatfehér hótakaró.

Az véradásról...

Pár dolgot megjegyeznék a véradásról:
- mindenképpen igyatok előtte sok-sok vizet, de ne csak aznap, kampányszerűen, jobb előtte pár mnappal már "feltankolni"
- egyetek előtte mindenképpen
- aznap reggel ne igyatok kávét (vízhajtó hatású, ugye)

Nos, én mind a kettőt igyekeztem megtenni, mégis, tegnap kevesebb vizet ihattam, meg a kávé kihajthatta belőlem ami volt. Ennek eredményeképpen, meg gondolom pár másiknak, a hemoglobin szintem pont 170 volt, amivel már nem adhattam vért. Ezek után, miközben az ujjamat nyomkodták a mintavételhez, mondták, hogy elég lassan jön, ittam-e eleget, odanéztem és komolyan megszédültem. Mondhatnám ,hogy tiszta szégyen, de hát ez van, nem mindenki bírja. Múlt évben azonban többször sikerült megvágnom az ujjam, mégsem voltam rosszul, a teljes vérképet mikor megnézetem, direkt nézni szoktam az üvegcsét, hogy edződjek, most mégis megtörtént a rosszullét, amire 18 éves korom óta nem volt példa.

Mégis, elmegyek megint vért adni, amikor jönnek. A következő elhatározásokkal: előtte legalább egy héttel minden nap magamba töltök 2-3 liter vizet. Aznap reggel nem fogyasztok kávét. Nem nézegetem a kifolyó vért :-) Miért csinálom mégis, ha most volt egy ilyen rossz élmény? Egyszerű: társadalmilag is fontos, hogy legyen utánpótlás, másrészt pedig a vérnek is jól jön a frissítés.

Apró csodák

Sok minden megváltozott ebben a világban számomra. A lelki életemben, a munkában is máshogy látom a dolgokat.

Most csak a magánéletről beszélek. Van amikor már behúzom a kéziféket, mikor érzem, hogy talán rátalálhatok valakire. Nem félelem miatt, inkább túlélési ösztönnek mondanám. Egy kapcsolat után amiért annyira tudtam lelkesedni, hogy "élni, tudtam érte" kicsit óvatosabban járok. Hirtelen olvadtam bele a másik szeretetének a mézébe, amit adni tudott. Már annyira hiányzott, hogy túl lelkes voltam. Utána kicsit cinikus lettem, csalódott, majd ismét boldog egy rövid időre. És sok mindent megtanultam. Megtanultam elfogadni úgy is a másikat, ahogy van. Megtanultam, hogy mindegy, hogy mennyi ideje vagy egyedül, nem szabad rögtön a "másiknak esni", mert az megijesztheti, én is ezt éreztem nemrég, hogy nem tudok ígérni rögtön. És így utólag belegondolva nem tudok hibáztatni mást sem, hogy esetleg túl gyors voltam, túl sokat vártam azt érezhették. Aki könnyen ígér az könnyen is mehet, nem?

Nem hiszek az első látásra szerelemben, sosem hittem. Amit annak hisznek az más, az az eufória. Utólag visszanézve racionálisan el tudom magyarázni miért lettem hirtelen lelkes 2008 júniusában. Adtak is hozzá alapot, persze, de el tudom mondani. Ezt valahol szörnyűnek is láttam, úgy tekintettem a magyarázat képességére nem sokkal ezelőttig, mintha megfosztanám a lényegétől az emberi lét egyik csodáját, a szeretet és szerelem képességét. Azonban nem képes-e elemezni a pszichológus az emberi viselkedést, a viselkedés tudomány nem számtalan megfigyelésre épül-e? Ettől még megmarad a csodája az érzésnek. Az első tavaszi napfény és hűvös, de lágy szellő is pontosan leírható a fizika és időjárás kutatás eredményeivel és tudományával, mégis, pótolhatatlan érzés, ahogy simogatja az arcomat a szellő.

És most azt érzem, ahogyan a tavasz elhozza az olvadást és a természet megújulását, úgy én is valahol megújultam. Nem dobom el a régi dolgokat, dehogy. Eddigi utam részei voltak. Ahogyan tisztábban látom most, hogy mi volt régebben, van ami eltölt az érzéssel, hogy ez máshogy is lehetett volna, de ez már nem bánat, hanem nyugtázása és a múlt része. Ami fontos volt nagyon, sokat tanultam és amiért így visszatekintve még hálás is lehetek a sorsnak. Az, hogy nem sikerült még megállapodni: nos, lehet, hogy enélkül a tanulság nélkül tönkrement volna az, amit nemrég a legideálisabb kapcsolatnak láttam, amiben részem lehetett volna. A tanulságokat leszűrve viszont folytathatom az utam és a következő jelekből már látom a buktatókat, ismerem a jeleket és már az ismeretlenre is jobban oda tudok figyelni.

A visszatérés

Minden ember életében elkövetkezik egy pillanat, amikor abbahagy valamit, ami fontos. Néha van újrakezdés, mert azért ott van a fejedben, ott mozog a tudatodban, hogy valamiért csináltad. Én miért csináltam, miért kezdtem el? Egyszerű: ki akartam írni magamból sok mindent, választ kerestem, mert elhagytak, itt akartam kiírni mindent. Mi változott közben? Élveztem az írás örömét. Azt, hogy van aki értékeli, aki erőt meríthet belőle, hogy van akinek ugyanez jár a fejében, de tetszik neki az én megfogalmazásom - hát igen, ember vagyok, az ember pedig hiú is tud lenni, akár bevallja, akár nem. Itt gondoltam át közösségileg a dolgokat. Aztán változott más is: visszatértek, majd megint elmentek, közben pedig sok minden történt. Hazugság lenne azt mondani, hogy csak a szépre és jóra emlékszem, de az igaz, hogy a jó dolgok jutnak eszembe automatikusan, a többi pedig emlékeztetés magamnak. Ez is megváltozott, hogy megtanultam: mi az amit nem szabad beszéd nélkül kiírni, ha tudod, sőt, akarod, hogy nézzék a blogod számodra fontos emberek. Amikor nem beszélsz otthon, de próbálsz célozni rá, hogy "hé, nézd már meg!". Úgy teszel, mintha nem számítana. Aztán meg úgy érzed, hogy már nincs miért folytatni. Besokalsz. Mások blogjától is.
Azonban van mindig visszatérés. Mert a megváltozott dolgokból jön a tanulság. Amikor újra élsz, de csak csökönyösen nem folytatod, pedig gondolsz rá. "Megmondtam, most szünet lesz". Mindig erre emlékezteted magad. Aztán elkezdesz újra arra gondolni, hogy jó volt ez, amikor kiírtad magadból a dolgokat. És nem csak ami zavart vagy frusztrált, hanem a jót is. És hé, most újra "élet van a szememben", ahogy mondták nekem egyszer. Nem határoztam el magam január elsejével, semmi ilyesmi nem történt. Egyszerűen most érzem azt, hogy megint érdekel az, hogy világgá kürtöljem néha mit gondolok. Most például azt, hogy visszatértem a globális közlés színterére, mint egy vércsepp, ami lehet csak egy csepp, de ha mindenki kiesne a vérkeringésből, meghalna a test. Szóval most újra keringek. Sok a közölni valóm. Majd leszűröm melyik a jó, melyik a felesleges szó. Most is sok volt, de jól esett írni. Vannak tervek, és lesz szakmai blog is. Persze nyílt forrásról és termékekről, oktatásról, informatikáról. Külön lesz, máshol, itt marad a magánélet és nem keverem a kettőt.
Röviden: visszatértem.