Az véradásról...

Pár dolgot megjegyeznék a véradásról:
- mindenképpen igyatok előtte sok-sok vizet, de ne csak aznap, kampányszerűen, jobb előtte pár mnappal már "feltankolni"
- egyetek előtte mindenképpen
- aznap reggel ne igyatok kávét (vízhajtó hatású, ugye)

Nos, én mind a kettőt igyekeztem megtenni, mégis, tegnap kevesebb vizet ihattam, meg a kávé kihajthatta belőlem ami volt. Ennek eredményeképpen, meg gondolom pár másiknak, a hemoglobin szintem pont 170 volt, amivel már nem adhattam vért. Ezek után, miközben az ujjamat nyomkodták a mintavételhez, mondták, hogy elég lassan jön, ittam-e eleget, odanéztem és komolyan megszédültem. Mondhatnám ,hogy tiszta szégyen, de hát ez van, nem mindenki bírja. Múlt évben azonban többször sikerült megvágnom az ujjam, mégsem voltam rosszul, a teljes vérképet mikor megnézetem, direkt nézni szoktam az üvegcsét, hogy edződjek, most mégis megtörtént a rosszullét, amire 18 éves korom óta nem volt példa.

Mégis, elmegyek megint vért adni, amikor jönnek. A következő elhatározásokkal: előtte legalább egy héttel minden nap magamba töltök 2-3 liter vizet. Aznap reggel nem fogyasztok kávét. Nem nézegetem a kifolyó vért :-) Miért csinálom mégis, ha most volt egy ilyen rossz élmény? Egyszerű: társadalmilag is fontos, hogy legyen utánpótlás, másrészt pedig a vérnek is jól jön a frissítés.

Apró csodák

Sok minden megváltozott ebben a világban számomra. A lelki életemben, a munkában is máshogy látom a dolgokat.

Most csak a magánéletről beszélek. Van amikor már behúzom a kéziféket, mikor érzem, hogy talán rátalálhatok valakire. Nem félelem miatt, inkább túlélési ösztönnek mondanám. Egy kapcsolat után amiért annyira tudtam lelkesedni, hogy "élni, tudtam érte" kicsit óvatosabban járok. Hirtelen olvadtam bele a másik szeretetének a mézébe, amit adni tudott. Már annyira hiányzott, hogy túl lelkes voltam. Utána kicsit cinikus lettem, csalódott, majd ismét boldog egy rövid időre. És sok mindent megtanultam. Megtanultam elfogadni úgy is a másikat, ahogy van. Megtanultam, hogy mindegy, hogy mennyi ideje vagy egyedül, nem szabad rögtön a "másiknak esni", mert az megijesztheti, én is ezt éreztem nemrég, hogy nem tudok ígérni rögtön. És így utólag belegondolva nem tudok hibáztatni mást sem, hogy esetleg túl gyors voltam, túl sokat vártam azt érezhették. Aki könnyen ígér az könnyen is mehet, nem?

Nem hiszek az első látásra szerelemben, sosem hittem. Amit annak hisznek az más, az az eufória. Utólag visszanézve racionálisan el tudom magyarázni miért lettem hirtelen lelkes 2008 júniusában. Adtak is hozzá alapot, persze, de el tudom mondani. Ezt valahol szörnyűnek is láttam, úgy tekintettem a magyarázat képességére nem sokkal ezelőttig, mintha megfosztanám a lényegétől az emberi lét egyik csodáját, a szeretet és szerelem képességét. Azonban nem képes-e elemezni a pszichológus az emberi viselkedést, a viselkedés tudomány nem számtalan megfigyelésre épül-e? Ettől még megmarad a csodája az érzésnek. Az első tavaszi napfény és hűvös, de lágy szellő is pontosan leírható a fizika és időjárás kutatás eredményeivel és tudományával, mégis, pótolhatatlan érzés, ahogy simogatja az arcomat a szellő.

És most azt érzem, ahogyan a tavasz elhozza az olvadást és a természet megújulását, úgy én is valahol megújultam. Nem dobom el a régi dolgokat, dehogy. Eddigi utam részei voltak. Ahogyan tisztábban látom most, hogy mi volt régebben, van ami eltölt az érzéssel, hogy ez máshogy is lehetett volna, de ez már nem bánat, hanem nyugtázása és a múlt része. Ami fontos volt nagyon, sokat tanultam és amiért így visszatekintve még hálás is lehetek a sorsnak. Az, hogy nem sikerült még megállapodni: nos, lehet, hogy enélkül a tanulság nélkül tönkrement volna az, amit nemrég a legideálisabb kapcsolatnak láttam, amiben részem lehetett volna. A tanulságokat leszűrve viszont folytathatom az utam és a következő jelekből már látom a buktatókat, ismerem a jeleket és már az ismeretlenre is jobban oda tudok figyelni.

A visszatérés

Minden ember életében elkövetkezik egy pillanat, amikor abbahagy valamit, ami fontos. Néha van újrakezdés, mert azért ott van a fejedben, ott mozog a tudatodban, hogy valamiért csináltad. Én miért csináltam, miért kezdtem el? Egyszerű: ki akartam írni magamból sok mindent, választ kerestem, mert elhagytak, itt akartam kiírni mindent. Mi változott közben? Élveztem az írás örömét. Azt, hogy van aki értékeli, aki erőt meríthet belőle, hogy van akinek ugyanez jár a fejében, de tetszik neki az én megfogalmazásom - hát igen, ember vagyok, az ember pedig hiú is tud lenni, akár bevallja, akár nem. Itt gondoltam át közösségileg a dolgokat. Aztán változott más is: visszatértek, majd megint elmentek, közben pedig sok minden történt. Hazugság lenne azt mondani, hogy csak a szépre és jóra emlékszem, de az igaz, hogy a jó dolgok jutnak eszembe automatikusan, a többi pedig emlékeztetés magamnak. Ez is megváltozott, hogy megtanultam: mi az amit nem szabad beszéd nélkül kiírni, ha tudod, sőt, akarod, hogy nézzék a blogod számodra fontos emberek. Amikor nem beszélsz otthon, de próbálsz célozni rá, hogy "hé, nézd már meg!". Úgy teszel, mintha nem számítana. Aztán meg úgy érzed, hogy már nincs miért folytatni. Besokalsz. Mások blogjától is.
Azonban van mindig visszatérés. Mert a megváltozott dolgokból jön a tanulság. Amikor újra élsz, de csak csökönyösen nem folytatod, pedig gondolsz rá. "Megmondtam, most szünet lesz". Mindig erre emlékezteted magad. Aztán elkezdesz újra arra gondolni, hogy jó volt ez, amikor kiírtad magadból a dolgokat. És nem csak ami zavart vagy frusztrált, hanem a jót is. És hé, most újra "élet van a szememben", ahogy mondták nekem egyszer. Nem határoztam el magam január elsejével, semmi ilyesmi nem történt. Egyszerűen most érzem azt, hogy megint érdekel az, hogy világgá kürtöljem néha mit gondolok. Most például azt, hogy visszatértem a globális közlés színterére, mint egy vércsepp, ami lehet csak egy csepp, de ha mindenki kiesne a vérkeringésből, meghalna a test. Szóval most újra keringek. Sok a közölni valóm. Majd leszűröm melyik a jó, melyik a felesleges szó. Most is sok volt, de jól esett írni. Vannak tervek, és lesz szakmai blog is. Persze nyílt forrásról és termékekről, oktatásról, informatikáról. Külön lesz, máshol, itt marad a magánélet és nem keverem a kettőt.
Röviden: visszatértem.