Ma este megnéztem DVD-n egy filmet, Alain Delonnal a főszerepben, aminek a végén hősünk elkocsikázott. Szerepe szerint detektív, felügyelő, Eduard Coleman. És miért írok erről postot? Tudjátok, hogy Delon majdnem minden filmjében meghalt? De komolyan. Egyszer Gergő barátommal számolgattuk, hogy mennyi filmet tudunk felsorolni ahol nem halt meg a film végén vagy a vége előtt. Nem jutottunk 5-ig...
És erről eszembe jutott, hogy miért is játszott ennyi tragikus hőst? Itt ugyan életben maradt a végül, de elveszítette legjobb barátját és a nőt, akit szeretett. Valahogyan mindig ilyen szerepeket töltött be. Vagy ő halt meg, vagy gyilkolt vagy a szeretteit gyilkolták meg. A filmjeinek van egy nyomasztó hangulata, ami egyedivé teszi őket az igaz, de néha nehéz megnézni. Egyik kedvencem tőle a Szamuráj című film, amiben egy hideg, rezzenéstelen arcú bérgyilkost alakít. Természetesen meghal.
Akárhogyan is van, de az a helyzet, hogy voltak nagy szerepei, és számos felejthető is. Mégis, egy jelenség ez az ember, azt el kell ismerni.
Előzetesen egy másik bejegyzéshez, ami majd csak jön, megjegyezném, hogy számomra, talán a fiatalon nehezen feldogozható és értékelhető lélektani krimik miatt, nem volt akkora kedvenc, mint Belmondo. Ki ne emlékezne a Profira, ugye? Ha másért nem, hát Morricone zseniális darabjáról, a Chi Mairól eszébe jut mindenkinek a film. Erről szól majd egy következő bejegyzés.
És erről eszembe jutott, hogy miért is játszott ennyi tragikus hőst? Itt ugyan életben maradt a végül, de elveszítette legjobb barátját és a nőt, akit szeretett. Valahogyan mindig ilyen szerepeket töltött be. Vagy ő halt meg, vagy gyilkolt vagy a szeretteit gyilkolták meg. A filmjeinek van egy nyomasztó hangulata, ami egyedivé teszi őket az igaz, de néha nehéz megnézni. Egyik kedvencem tőle a Szamuráj című film, amiben egy hideg, rezzenéstelen arcú bérgyilkost alakít. Természetesen meghal.
Akárhogyan is van, de az a helyzet, hogy voltak nagy szerepei, és számos felejthető is. Mégis, egy jelenség ez az ember, azt el kell ismerni.
Előzetesen egy másik bejegyzéshez, ami majd csak jön, megjegyezném, hogy számomra, talán a fiatalon nehezen feldogozható és értékelhető lélektani krimik miatt, nem volt akkora kedvenc, mint Belmondo. Ki ne emlékezne a Profira, ugye? Ha másért nem, hát Morricone zseniális darabjáról, a Chi Mairól eszébe jut mindenkinek a film. Erről szól majd egy következő bejegyzés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése