Gondolkodás

Most kicsit vissza kell húzódni. Valaki, aki fontos volt nekem nagyon, nem is olyan rég, a fejemhez vágott olyan dolgot, hogy csalódott bennem emberileg és távol vagyok a jótól, mert gonosz módon vitázok. Nem ez volt a célom, hogy bántsam. Valóban, írtam olyat, amin tudtam, hogy felhúzza magát és akkor nekem így könnyebb, ha elhajt, meg kiadom a mérgem. Bántani viszont nem akartam. Van ilyen, hogy amiről úgy gondolod nem bántó, az másnak bizony fáj. Ezt tudtam eddig is. Viszont nem tudtam megállni, hogy elmondjam, én is csalódtam emberileg. Ezért is írtam olyan levelet, amilyet. Nem tetszett, és emberileg csalódtam, hogy emberként nem értékelnek, azok után, ahogy értékeltek korábban, amiket mondtak, és amit végigküzdöttünk. Változunk persze, nem ugyanolyan a kapcsolat szakítás után, de úgy gondoltam, hogy amin keresztül mentünk együtt, azok után nem kapok olyan üzenetet, hogy talán még tartjuk a kapcsolatot és talán keresnek, aztán vagy válaszolok vagy nem. És persze ezt azért, mert én voltam túl erőszakos és ezért nem akart találkozni. Ehhez annyit tudtam hozzáfűzni, ami miatt csalódtam, és rosszul esett, hogy szó szerint idézzem: "és van, hogy eszünkbe jut a másik, de ettől még nem foglak keresni". Ez teljesen ellentétes azzal, hogy pont az én "nyomulásom miatt" nem találkozunk. 

Ez volt a bántó, és ezért csalódtam és ezért gondoltam, hogy nekem ez most sok. Volt, hogy az is eszembe jutott, a másik akkor nem is érdemelte meg amit kapott tőlem. Nem akarok azonban abba a hibába esni, hogy csak ezért ezt mondom. Persze amikor rosszul esik és a sértett büszkeség előtör, akkor ilyen eszébe jut az embernek hirtelen. Tudom magamról is azonban, hogy én is voltam elutasító mással, igaz, az a másik csinált olyan dolgokat, amiket nem lett volna szabad (például teherbe akart esni direkt, úgy, hogy kiszúrta az óvszert... mégis, kis idő elteltével, képes vltam találkozni és segíteni is neki, mert volt közös életünk).

Nekem pont ezért volt fontos a másik, hogy időnként, ha eszembe jut, akkor írok magamtól, hogy mi van vele, ne adj Isten találkozunk. Ez akkor megy, ha a kapcsolatban nem azért mentünk szét, mert nem figyelt a másik vagy egyenesen bunkó volt, hanem, ha minden rendben volt, de a körülmények, meg sok minden miatt nem ment. Van olyan, amikor nem jó időben találkozunk. 

Úgy gondolom, és próbáltam elmondani, hogy ez is ugyanolyan bántó volt, mint az én összehasonlításom, hogy minek tagadni a múltat és miért nem mondott el dolgokat és miért abba kapaszkodik, aki nem törődik vele, önző és nem viselkedik úgy, amit megérdemelne. Sajnálom ha ez bántotta, de ez sem direkt volt. És közben furcsa, mert akkor is, ha nem keresne, vagy írna, ha eszébe jutok a múltnak, akkor azt is írta, hogy közben meg fontos volt neki, hogy együtt voltunk, mert volt egy darabka életünk és eézrt küld képeslapot vagy hoz ajándékot egy távoli helyről, országból, nem kötelességből, hanem mert jó érzés. Amit viszont személyesen nem akart átadni, és 5 hónapig nem sikerült. Én nekem ez meg fájt, mert úgy éreztem, akkor nem is vagyok annyira fontos. Ez a két dolog teljesen ellentmondásos. Nem tudok ezzel mit kezdeni, nem értem. Biztos azért érintette jobban, mert nekem fontos volt, és komolyan gondoltam, hogy lehet néha találkozni, csak beszélni a másikkal, felhívni ha eszünkbe jut a másik vagy csak e-mailt írni mi van vele, mert annyi mindent megéltünk és ennek marad jó nyoma. Nem napi találkozó, de azért kíváncsi lettem volna és jól esett volna, ha keresnek 1-2 havonta, csak úgy, hogy mi van velem, meg elmegyünk-e sört bedobni, ilyesmi.

Lehet, egyszerűen csak sértetten tovább kellett volna lépnem, de nem akartam, hogy ez legyen, mert úgy gondoltam, nem érdemelné meg a másik és nem rossz ember ő sem, ugyanaz a kedves, szeretnivaló és szeretet adó lény, viszont ahogy nekem, neki is vannak hibái. Viszont amit természetesnek látott, az nem volt teljesen jó. Nem tudom minek akarom mindig elmagyarázni vagy törődni másokkal. Van amikor tovább kell lépni és kész, akkor is, ha sértett leszek. Így most ugyanaz az eredmény, csak most még rossz ember is lettem. Amiben nem hiszek, a reakcióm érthető volt. Megkérdeztem azért olyan nőt is, akivel volt hasonló vitám és megnyugtatott - pedig simán leolt máskor -, hogy tényleg furcsa és nem csoda, ha felhúztam magam a tavalyi év után, de inkább tovább kellett volna lépnem, akár sértetten, aztán elkönyvelni így a másikat és kész. Csak nem bírtam így, mert tudom nem rossz a másik sem, egyszerűen másként kezeli a helyzetet, mint én, és meg van győződve róla, hogy teljesen jól csinálta. Ettől ugyanolyan rosszul esett, és ezért volt a durva "lezárás".

Hát, így lettem a hőséből - amit olyan jól esett hallani - a jótól távol álló ember, aki gonosz taktikával vitázik.

Én tudok bocsánatot kérni, ha megbántottam azzal, amiről úgy gondotlam csak tükör tartása a szituációhoz - bár az igazság fáj mindig a legjobban - és meg is tettem, beleszőve egy levélbe. Az idő majd elmondja, hogy belátja-e a másik fél, hogy tényleg így volt és belátja-e azt, hogy mi volt a furcsa abban, amit mondott és amit ezzel szemben tett, és ami neki valószínűleg ugyanennyire rosszul esett volna fordított helyzetben.