Szellemírás

   Egyik nap gondoltunk egyet egy hozzám nagyon közel álló hölggyel, és elmentünk megnézni.

   Délutáni műsor ellenére sokan voltak a moziban. Pont kezdésre értünk be, volt kis elalvás is. Nem is a a moziról   szeretnék beszélni, az egy izgalmas krimi, jó hangulatú, pont olyan sötét, néhol szürke, ahogy kell. Jó a fényképezése. Nem nyomasztó lesz tőle a mozi, de látszik, hogy nincs rendben valami az emberekkel a történetben.

   Inkább arról beszélnék, hogy mi az ami számít, úgy általánosságban. A háttérben vannak néha titkaink. Kinek kisebb kinek nagyobb. Nem akarok ebbe a filmbe semmit belelátni, nem lelki dolgokról szól. Lehetnek azonban olyan szakaszai az életünknek, melyeket néha titokban tartunk. Azok előtt is, akiket szeretünk, hiába mondják, hogy nincs titok, az csak idővel jön el, van, hogy hónapokkal, évekkel később. Félünk, hogy elveszítjük a másikat, de igazából nem is benne vagyunk bizonytalanok, hanem magunkban. Mi vajon együtt maradnánk-e a másikkal. No, mégis lelki dolog lett? Nem, még mindig a filmhez van köze, abból a szmepontból, hogy lehetnek titkainak, akkor is, hanem olyan politikai voantkozású, mint a filmben. Ott tényleg csak az kerül elő. Van olyan amikor két ember nincs együtt, de akkor is titokban tartasz valamit, aminek úgy gondolod, hogy nem örülne. Miért? Mert szeretted, szereted vagy úgy gondolod, hogy néha még beszéltek. Van olyan, amikor a másik meg elfelejti azokat az időket, amikor Te voltál neki a minden, mintha kitörölték volna az emlékeit - apropó, ugye mindenki emlékszik Kate Winslet és Jim Carry filmjére, az Egy makuláltan elme vallomásaira? Akkor, meg minek terhelném a lelekemet titokkal. Amúgy is kellene "coming-out", de néha ezt talán más is kellemetlennek érezné, ezért nem tettem eddig. Viszont elgondolkodtam rajta egyszer, hogy lezárjak egy lehetséges konfliktusforrást. Vagy megoldódik, vagy végelg lezárok vele kettő kaput is. Lehet, hogy amúgy is csak csengethetnék az ajtón, mint a süket és hiába hozok jó híreket és ajándékot - nem, Jehova tanúja sem vagyok - akkor is csak kint ácsoroghatnék. Miközben máshol meg várnak a lehetőségek.

   Nem hosszú litánia akart ez lenni, erre az lett. Fenébe. Mégis az lett. Ráadásul régen írtam, erre ilyen poszttal "térek vissza" megint.

   Amit mondani akartam: a Szellemírónak van egy tanulsága, hogy a kezdetekben rejlik a lényeg. És igaza van. Figyelmesen érzékelve a világot, körülnézve, olvasva - nem csak a blogokban, de az emberi viselkedésben is - néha kialakulhatnának olyan dolgok, melyek életünk végéig tartanak, a kezdet sokat elárul bármiről, a kezdeteken sok múlik, mi lesz később az emberrel munkában, az életben, milyen lesz a kapcsolata két embernek. Néha a "végben" van a lényeg, hogy milyen módon ér véget valami és mi van a vég után. Minden vég csak egy kezdet. Egy kapcsolat vége egy új fajta viszony kezdete is a két ember között, akik egy pár voltak. Most azonban tényleg a kezdeteken gondolkodtam. Tegyétek ti is ezt, néha elég nagy meglepetés éri az embert, ha tud olvasni a sorok között, ahogy a mondás tartja.