Ki tudja? Attól függ hogyan érzed. Ma is sok különös gondolat kering a fejemben. Érdekes mások blogját és gondolatait is ismerni. Van akiből erőt lehet meríteni, érdekes látni, hogy más is küszködik, de próbálkozik. Érdekes olvasni azt, hogy mi történik másokkal, hogyan élik meg a saját drámáikat, történeteiket. Jó olvasni, hogy próbálkoznak, nem adják fel, pedig nekik is van elég gondjuk. Azt még jobb, ha közben sok jó történik, hiszen ha ott lehet, akkor miért ne lehetne nálam is minden rendben. Egyátalán, van-e tragédia vagy csak "szeretek" szenvedni? Vagy egyszerűen nekem ritkán alakul ki kötődés valaki iránt és ezért visel meg, ha már nem kellek és azt mondják semmi nem is volt olyan igazi és én többet láttam bele a dologba, mint ami volt? Aminek ellentmondanak a közben kapott érzések, ahogyan a szemedbe néznek és az elhangzott - őszinte - szavak. Hát, igen, a szavak hatalma... Erősebb néha, mint a kar és a kard. Több erőt ad, mint bármi, ha a szeretetett kedves szájából hangzik el és nagyobbat sebez, mint a legnagyobb szablya, ha szintén a szeretett személy szájából hallod.
Azt vettem észre, hogy a ma gondolkodó embere talán túl sokat filozofál, túl könnyen mond ki dolgokat és túl könnyen ítéli meg úgy: ez nekem nem jó és váltok. Majd küzd. Nem akkor küzd, hogy megmentsen valamit, ami jó volt, mert az számára már elmúlt. Utána küzd, és keres hogy megtaláljon valamit, ami talán már ott volt nála. Vagy nem találta meg, az is elképzelhető, de utána azért küzd, hogy ne a régi dolog hiányozzon, mert valamiért mégis hiányzik. Előbbit nehéz elmondani valakinek, akit szerettél úgy, hogy ne bántsd meg, mert még szereted, tudod, hogy úgy sincs már jövőtök, mert zsigerből ellenáll a másik, bántani meg minek. Ha magadban tartod, akkor pedig felemészthet. Furcsa dolgok ezek és látni kell a jót, meg kell találni a becsukódott ajtóval kinyíló ablakot, de ehhez először rendet kell rakni lelked szobájában. Amint elpakoltad a romokat, akkor megtalálhatod az ablakot, ahol friss levegőként tör rád a boldogság. Megborzongsz, ahogyan hozzád ér, eltelsz a jóval és már nem hiányzik a régi szoba, aminek becsukta az ajtaját a benne lévő szeretett lény, mert itt is jól érzed magad és a pillanat varázsában úgy érzed, hogy célhoz érkeztél, megtaláltad az otthonod. A másik karjában, gondolataiban, mosolyában.
Talán túl sok a kérdés és a gondolat. Lehet nekem is össze kellene írnom, ahogyan a lenti dalban tanácsolják, hogy mi minden az, ami jó. Van aki képes ezeket az érzéseket megénekelni. Azt hallottam egyszer egy Muzsikás koncerten, hogy a szép éneklés az egy imádság Isten felé. Nem vagyok túlzottan vallásos, de ez a mondat sok mindent kifejez és van benne igazság.
Ha még jobb verziót akartok látni és hallani, akkor kattintsatok ide, sajnos ezt nem lehetett beépíteni a blogba, le van tiltva a funkció:
http://www.youtube.com/watch?v=-iX1CQJ_0l8
Hát az a nagy büdös kékség Agókám, hogy nem tudjuk milyen jó nekünk. Egyik nap olvastam egy könyvet és bár kevés ez a hely, de a lényeg, illetve egy kiemelt gondolat az volt, hogy az ember mindig többet akar, először házat, aztán autót, aztán még nagyobb házat stb...és amikor meg volt neki, mást akart, néha úgy érzem a nők jobban ilyenek, de majd megköveznek jól...szóval ahelyett, hogy boldog lenne és néha úgy érzem, hogy jó lenne, ha ez emberek megbecsülnék azt ami van, tudom szar duma a másiknak rosszabb, ezt a suliban sem szerették ("anya nem csak én írtam egyest, hanem mindenki"...:) igazuk van, kit érdekel. Szóval ebben a nagy (érték)válságban úgy érzem, hogy az emberekben hiányzik a türelem és az alázat, nema munka iránti alázatra gondolok, hanem, hogy nem baj ha nincs meg minden, tudni kell nemet mondani, kicsit ez olyan, mint a kutyáknál a heti egy nap böjt, hogy ne felejtse el honnan jött. Mi elfelejtettük, na nem a fát meg hasonló, de igaz, hogy vissza kellene térni a régi dolgokhoz. Ezért nem veszek új telefont, pedig a régi szakadt, ezért nem kell új laptop, még jó a régi, mert még jó, funkcionál és használható és bár ezzel elodáznánk (jól el tértem a dolgoktól, hiába mindig jár a szám) azt, hogy rá kéne jönni, hogy egy szinten nincs tovább...szóval a lényeg, hogy örüljünk annak, amink van és ne akarjunk nagyon többet (nem azt mondom, hogy fogjunk egy kötelet), mert azzal csak magunknak okozunk fájdalmat, mert ez elérhetetlen fájdalmat okoz, feleslegesen. Nem vagyok vallásos, de rájöttem, hogy ha elfogadod amit kaptál akkor jobban tudsz koncentrálni arra, hogy miért kaptad és nem a sebed nyalogatod...the end..durr...:) UI:szófosásom volt
VálaszTörlés