Van, hogy elkezdesz kiüresedni. Mindegy lesz, a másik mit csinál illetve mit nem. Már érzelem mentes leszel, nem fáj a dolog. Ez a beletörődés, hogy ez van, ennyi volt és kész, együtt leszünk. most így egy ideig, valami összeköt, de nem számítasz semmire, nem várakozol, semmi ilyesmi. Bármerre megyünk, együtt vagy külön, szeretni foglak, de nem szeretni. Hm, nehéz a magyar nyelvben a két "szeretni" közötti különbséget kifejezni. Aztán elkezd a másik is máshogyan érezni, benned újra megjelenik a bizalom, az akarás, és meg kell tanulni elfogadni ezt is,. Azt, hogy igen, visszajöhet az érzés. Meg kell tanulni, hogy mindig van újrakezdés, van remény. Amit nem szabad: rögtön elszállni és azt hinni, ez örökké tart. Tanulmányozni kell önmagad, óvatosságra inteni önmagad. De akkor mégis: megéled az érzést megint? Nem hordozza önmagában az elmúlást az, hogy nem tudod átengedni magad teljesen az érzésnek?
Azt gondolom, hogy nem mindig függ össze a kettő. Át lehet engedni magad, tervezni is lehet, csak nem szabad meglepődni azon, ha másként történik a folytatás. Egy jó tanács (annak is akit nagyon szeretek): Tervezd úgy, mintha ez most már örökké tartana. Ne "akard" érezni a dolgokat, éld meg őket, fogadd el őket. Ne félj, hogy nem mindig 100%-ban azt érzed, amit éppen a legnagyobb boldogságban. Ki mondta, hogy csak ez lesz? Nem lesznek harcok, nehéz időszakok? Senki. Fogadd el a dolgokat ahogyan jönnek és ne hagyd, hogy rád települjenek a dolgok. Jól esett ezt most leírni.
A címet pedig a Guns Locomotive című számának utolsó sora adta: 6:30-tól a legjobb a szám, ott jön a szöveg, ott csúcsosodik ki az érzés a számból. A legjobb rész. A legjobb szám számomra a Gunstól egy jó ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése